A Mozsár Műhely vezetője mesél a hely születéséről és arról, hogy pár lépésre az Operettől és a Tháliától, miért érdemes éppen hozzájuk menni színházba.
A Mozsár Műhely egy sajátos hangulatú hely a Nagymező utcában, ahol szeptemberi megnyitása óta több különleges színházi produkciót mutattak már be. Legutóbb a Trio című előadás premierjének adott otthont, május 18-án. Ebben három zenész - Gazda Bence (hegedű) , Rohmann Ditta (cselló), Tallián Mariann (hegedű) – vezeti elő a történetet sok-sok zenével. A darab zeneszerzője Gryllus Samu, aki a zenészek számára átformálta a klasszikus darabokat (pl. Beethoven egyik zongoraszonátáját) és emellett saját zenei ötleteit dolgozta fel klasszikus stílusban. A Mozsár Műhely vezetőjével, Megyeri Lénával, a Műhely vezetőjével beszélgetett Józsa Ágnes.
Gazda Bence és Rohmann Ditta a Trio előadásában (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Hogy született a Műhely ötlete?
Megtetszett a Mozsár Kávézó rendezvényterme, azt gondoltam, ez egy nagyon jó színházi helyszín lehetne. Ez az elképzelés összeért a Független Színművészetért Alapítványnak a gondolatával, hogy szeretett volna egy saját helyet létrehozni. Miután megvolt a szándék és megvolt a hely, már csak egy indító idea kellett hozzá. Ez volt a Beszélő levelek, amellyel szeptemberben elindultunk. Tavaly augusztus végén kiírtunk egy pályázatot és annak nyertesei lettek az első évad produkciói.
Kik jelentkeztek erre a pályázatra?
(Megyeri Léna)
Negyven pályázat érkezett különböző, független színházi alkotóműhelyektől. Voltak köztük tapasztalt, régi alkotók és pályakezdő fiatalok is. Még gyerekdarabokat játszó társulatok is jelentkeztek. Így gyakorlatilag majd’ minden ágát lefedtük a színházi szakmának. Az első évad jelszava: Színház újragondolva. Ez voltaképpen a nyertes produkciók jellegéből adódott. Bizonyos mértékben mindegyik új színt hozott a megszokott színházi gondolkodáshoz képest.
Vagyis a Műhely egy új budapesti játszóhely húsz méterre az Operett, harminc méterre a Thália Színháztól…
Itt a Pesti Broadway közepén csak úgy érdemes színházat csinálni, ha valami újat tudunk mutatni. Ezen kívül a minőség az elsődleges válogatási szempontunk. Az Operett és a Thália is populárisabb előadásokkal szólít meg nagyobb közönséget. A mi terünk száz nézőt befogadó, intim tér, ahol sokkal közelebb van egymáshoz a néző és az előadó. Sokkal bensőségesebb a kapcsolat közöttük, és azok az alkotók, akik itt dolgoznak, ezt jó érzékkel ki is használják.
Az első évad a pályázatra beküldött produkciókból állt. Hogyan készül a következő évad?
Már kiírtuk a pályázatot és várjuk az új jelentkezőket. Azokat a produkciókat, amelyeket idén bemutattunk, szeretnénk a következő évadban is továbbjátszani, mivel kedveli őket a közönség. Olyan előadásokat is várunk, amelyeket máshol mutattak be, de kíváncsiak vagyunk új produkciókra is.
A Mozsár Műhely tehát egy befogadó színház?
Így van. A pályázatunk kétféle lehetőséget biztosít: segítséget adunk új produkciók bemutatásához, illetve a továbbjátszáshoz biztosítunk infrastuktúrát. A Mozsár Műhely nem más, mint a klasszikus színház újragondolva. Egy modern teátrum Budapest szívében, ahol független alkotók oszthatják meg a világgal, amit fontosnak tartanak.
A beszélgetés eredetileg a Civil Rádió Színpad-kép című műsorában hangzott el.
Szerző: Józsa Ágnes