„Mi csak közösen gondolkodva tudunk színházat csinálni”

Az Átrium vezetését frissen átvevő Kultúrbrigáddal beszélgettünk arról, milyen lesz az „új” Átrium és hogy vajon Alföldi Róbert nélkül is belevágtak-e volna a dologba.

Korábban hírt adtunk róla, hogy az Átrium Film-Színházat a Kultúrbrigád fogja üzemeltetni a következő évadtól. Ugrai István, Zsedényi Balázs és Nyulassy Attila előbb kritikusként dolgoztak, több cikket már akkor is együtt jegyeztek, majd két színházi internetes portált hoztak létre közösen. Mindeközben a hármas producerként is elkezdett dolgozni, és egy idő után a színházcsinálás mellett döntöttek. Az általuk létrehozott produkciókat eddig is az Átrium Film-Színházban mutatták be és tartották repertoáron. A produceri portfóliójukba most a Mentőcsónak Egység is belekerült, amelynek az előadásait azonban nem az Átriumban, hanem a Jurányiban fogják gondozni.

Ugrai István és Alföldi Róbert az Egy, kettő, három olvasópróbáján (fotó: Mészáros Csaba / Kultúrbrigád)

A történet azzal kezdődött, hogy az Átrium Film-Színház eddigi üzemeltetője, a Magács László vezette Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány ötéves szerződése lejárt, és a tulajdonos, Lakatos Péter a Kultúrbrigádban látta a hely következő öt évének a lehetőségét.

Az egészet színesíti az Átrium Film-Színház sajátos jogi helyzete, mivel noha az eddig azt üzemeltető alapítványnak kiemelt színházi státusza volt, a helynek magának nincsen. A Kultúrbrigád megpróbálta pótolni az ezáltal kieső állami támogatást, azonban a nem kiemelt színházak számára működésre kiírt költségvetési pályázaton – mint mondják – azzal a hivatkozással utasították el a pályázatukat, hogy az Átrium Film-Színház kiemelt színházként már megkapta a támogatást, miközben az ő pályázatuk éppen arról szólt, hogy a hely maga nem kapott támogatást. A háromfős Kultúrbrigád ezek után mintegy hatvanmilliós mínusszal vág bele az Átrium Film-Színház következő évadába.

„Az épületnek szinte kizárólag a falak a részei” – teszi világossá a helyzetet Ugrai István. Minden mást nekik kell beszerezniük ahhoz, hogy a következő évadban az Átrium Film-Színház el tudjon indulni. Mint mesélik, az Átrium auláját és a homlokzatát is szeretnék némileg felfrissíteni, az öltözőt pedig muszáj felújítani ahhoz, hogy az itt játszók számára minimálisan kulturált közeget biztosítsanak.

Nyulassy Attila, Zsedényi Balázs és Ugrai István a sajtótájékoztatón (fotó: Kincses Gyula)

Ami a jogi viszonyt illeti, üzemeltetőként megtették az első lépéseket a kiemelt színházi státusz megszerzéséért. Véleményük szerint az államnak alapvető feladata az olyan kulturális helyek finanszírozása, mint amilyen az Átrium Film-Színház, hiszen a művészi programja ezt egyértelműen indokolja, még akkor is, ha magánszínház. Ahogy erre több más hasonló teátrum esetén is van pozitív példa – amelyek közül példaként a Karinthy Színházat, a Turay Ida Színházat és a Játékszínt nevezik néven.

 „Noha voltak és lesznek is népszerű szórakoztató előadások, amiket valódi közérdeklődésre számot tartó alkotók hoznak létre, ám ezek színházszakmai szempontból is relevánsak” – folytatja Ugrai István, hozzátéve: „Megvan a recept, hogyan lehet kevés befektetett energiával rengeteg nézőt behozni a színházba, de sem mi, sem a velünk dolgozók, sem az itt játszó előadások alkotói nem szeretnék ezt a megúszásra játszó utat választani”. Mint mondja, „minden itt bemutatott és majd bemutatkozó előadás többet szeretne annál, minthogy a végén úgy álljanak fel az emberek, hogy de jó volt ez az este”.

Az Átrium Film-Színház következő évada első ránézésre az eddigiek szerves folytatásának tűnik: a Kultúrbrigád eddig is itt játszott előadásai mellett egy új Alföldi-rendezés, a korábban bemutatott Pillanatfelvétel című előadása mellett a Lepkegyűjtő Produkció egy új bemutatója Horgas Ádám rendezésében, Parti Nagy Lajos Átriumkloridja, a Pintér Béla és Társulata több előadása, a Duda Éva Társulat és az Operettszínház Frida című produkciója, Alföldi Róbert II. Edwardja, vagy éppen az Operettszínház Nők a teljes idegösszeomlás szélén produkciója Réthly Attila rendezésében. Másodszorra azonban már feltűnik, hogy több olyan független társulati előadás, amelyik eddig (finoman fogalmazva) nem tudta megtölteni a háromszáz fős nézőteret, jövőre már nem szerepel a műsoron. (A Mentőcsónak kamara méretű előadásait az Átrium gondozásában a Jurányiban játsszák továbbra is.)

Hevér Gábor és Stohl András Az Őrült Nők Ketrece előadásában (fotó: Dudás Ernő / Kultúrbrigád)

„Szeretnénk olyan előadásokat játszani, amelyek figyelemmel vannak arra, hol élünk, és hogy ezt a közeget mi, együtt alakítjuk olyanná, amilyen” – mondja ezzel kapcsolatban István, hozzátéve: bármennyire is színes és sokféle előadásból áll össze az Átrium repertoárja, ezek mind ebbe az irányba mutatnak. Azt is üzenetnek szánják, hogy például nem az Egy csók és más semmivel indulnak, hanem a Fassbinder filmjéből készülő A félelem megeszi a lelket című ősbemutató lesz az első premier az Átrium következő évadában.

 „Ez egy magánszínház, ahol ha esténként nem jön el háromszáz ember megnézni egy előadást, akkor azt nem lehet játszani” – köti ide Zsedényi Balázs. Mint mondja, noha jelenleg az állami támogatás rubrikában a következő évadtervben nulla forint szerepel, a költségvetési forrás többek között éppen azt a célt szolgálná, hogy csupán veszteséggel játszható, de színházi szempontból érvényes előadásokat is be lehessen mutatni. Ugrai István szerint ez elsősorban az államilag támogatott kőszínházaknak a feladata lenne, amit a TAO támogatási rendszer miatt nem tudnak és/vagy nem akarnak a kívánatos mértékben teljesíteni, mivel ebben a meglátása szerint piactorzító szisztémában az elérhető támogatás összege a nézőszámtól függ. „Innen kezdve a színházak a művészi program kialakítása helyett arra vannak kényszerítve, hogy teltházakat produkáljanak ténylegesen, vagy ha ez nem megy, akkor legalább papíron” – fűzi hozzá István.

Ugrai István felháborítónak tartja, hogy a TAO lehívása már a függetlenek pályázatainak az elbírálásánál is szempont. Mint mondja, a gazdasági racionalitás és megvalósíthatóság valóban fontos és értékelendő tényező, de ezt a TAO lehívásán keresztül mérni ennek csak felszínes és irreleváns megközelítése. Arról nem is beszélve, teszi hozzá, hogy egy olyan független társulati előadás, amit egy alkalommal harminc és mindösszesen csupán párszáz ember néz meg, társadalmi fontosság szempontjából lehet kifejezetten hasznos is, és ez számokban nemigen mérhető.

Az Átrium előtt Menczel Róbert díszlettervezővel (fotó: Dudás Ernő / Kultúrbrigád)

A hátulütői ellenére azonban van jó oldala is annak, ha valaki abból gazdálkodik, amit maga teremt meg. „Azt csinálhatjuk, amit gondolunk, azokkal az emberekkel, akikkel gondoljuk. Olyan dolgokat kell csinálni, amikre az emberek kíváncsiak, és ez szerencsére egybeesik azzal, amit amúgy is szeretnénk csinálni” – fogalmazza meg István.  „Ez egy tiszta szerződés a színház és a közönség között” – teszi hozzá Balázs.

Ennek ellenére az esetleges jövőbeli állami támogatás esetére is létezik szcenárió: „Még több társadalmi értelemben provokatív előadást mutatnánk be, lehetősége nyílna a szerzőknek hosszabb műhelymunkákra és hosszabb főpróbahetekre, és nagyobb kiállítású előadásokat is el lehetne készíteni” – vázolják a képzeletbeli lehetőségeket egymás szavába öltve. Mert mint mondják, bizonyos előadások még akkor sem finanszírozhatóak, ha elvileg minden este tele lenne a nézőtér, mivel olyan sokba kerülnének a jegyek, amit Magyarországon nem tudnának kifizetni a színházlátogatók.

Alföldi Róbert a kezdetektől fogva dolgozott a Kultúrbrigáddal. Legelső produkciójukban, a Vaknyugatban játszott, eddigi legsikeresebb előadásukat, Az Őrült Nők Ketrecét ő rendezte, szintén szerepelt az Igenis, miniszterelnök úr! és az Egy, kettő, három előadásokban, a Makbettet pedig rendezőként jegyzi. Most is az ő Kultúrbrigád által menedzselt rendezése nyitja az új évadot. Már korábban megtudhattuk, hogy Alföldi Róbert átriumbeli szerepe – azon túl, hogy a galéria művészeti koncepciójáért felel – nem lesz más a közeljövőben sem. Ezzel együtt a Kultúrbrigád legtöbb produkciójával kapcsolatos újságcikkeknek minimum a lídjében szerepel és az Átrium Film-Színház vezetőváltásának a híre is Alföldi Róbert nevével jelenik meg – ahogy ennél a cikknél sincs ez másképpen. Magyarán mondva jó cégér. Vajon Alföldi Róbert nélkül is belevágtak volna ebbe a színházvezetésbe? – kérdeztük.

Alföldi Róberttel a sajtótájékoztatón (fotó: Puska Judit)

Zsedényi Balázs elmeséli, hogy előbb született meg bennük a döntés, mint erről Alföldivel egyeztettek volna, miközben természetes volt mindkettejük számára, hogy ebben ha akar, akkor ő is szerepet fog játszani, mint mindenki más, akikkel szeretnek és tudnak is dolgozni. Hiszen öt éve készítenek közösen produkciókat – miért lenne innentől másként? „Az nem kétséges, hogy Alföldi Róbert ismertsége hozzájárul az előadások sikeréhez és hogy miatta is voltak a sajtótájékoztatón annyian. De ez nem cél, hanem a következménye annak, hogy együtt dolgozunk” – teszi hozzá Balázs.

„Alföldi Róbert is azok közé tartozik, akikkel együtt gondolkodunk, akár dolgozunk velük az adott évben, akár nem” – mondja el a közös munkáról Ugrai István. Nem értenek mindenben egyet Alföldi Róberttel, azért tudnak mégis együtt dolgozni, mert ennek ellenére képesek kommunikálni egymással. Sőt, egy-egy jó vita inspiráló is számukra. „Az utóbbi három évben folyamatosan beszélgettünk egymással, és nem feltétlenül csak darabokról vagy színházról, hanem a világról és az emberekről is. Ezért tudjuk egymásról, hogy mi az, ami fontos kérdés számunkra, és gyakran ezekből a beszélgetésekből születnek a produkciós ötletek” – folytatja a gondolatmenetet István, hozzátéve, hogy ez nem kizárólag Alföldire igaz, hanem sok alkotótársukra, kollégára, barátra, színészekre, rendezőkre, tervezőkre, zenészekre egyaránt.

Így jött A félelem megeszi a lelket előadásának a gondolata is, amiről akkor érezték, hogy mindenképpen meg kell csinálni, amikor Alföldi felvetette Hernádi Judit nevét: „Annyira pontos és izgalmas gondolat volt ez a főszereplőnőre!” – fogalmazza meg a közös érzést Zsedényi Balázs, hozzátéve: „Mi csak közösen gondolkodva tudunk színházat csinálni. Nagyon rossz alkalmazott producerek lennénk.”

Török Ákos