Verebes István: „Műfajrasszistákkal van tele a színházi szakma”

Verebes István többek között arról beszélt a Librariusnak, hol tart jelenleg a hazai színházi szakma és szerinte hogyan jutott el idáig.

Négy éve dolgozik rendszeresen, ritkábban játszik és gyakrabban rendez a budapesti József Attila Színházban. Emellett több más helyen is dolgozik alkalmanként, például a Karinthy Színházban és a Turay Ida Színházban.  

Ahogy arra a Librarius riportere is rákérdez, liberális gondolkodóként némiképp „kakukktojásnak” tűnik egy olyan intézményben, aminek élére a jelenlegi politikai kurzus nevezte ki igazgatónak Nemcsák Károlyt. Verebes István ezzel kapcsolatban elmeséli, Nemcsák Károly megkereste a főiskolai felvételije előtt, hogy mondjon véleményt róla, ő pedig akkor úgy látta,  Nemcsák nem alkalmas erre a pályára. Mint mondja, tévedett vele kapcsolatban, mert miután másodszorra felvették a Színműre, végül évfolyamának egyik legtehetségesebbjévé vált.

Verebes István (fotó: Báthory Péter)

„Hát, mondom, akkor ezt elszúrtam, van ilyen. Kíváncsi voltam rá, és megnéztem sok mindenben” – idézi fel barátságuk kezdetét. „Iszonyatos erejű, szenzációs férfialkat volt, amilyenből nagyon kevés volt a szakmában. 1985-ben rábeszéltem Bálint Andrást, hogy szerződtesse a Radnóti Színpadra. Nagyon jókat játszott, én is dolgoztam vele, és kifejezetten jó barátok lettünk. Négy éve ő keresett meg engem, hogy menjek a József Attilába, és megmondom őszintén, örültem neki” – így került Verebes István a József Attila Színházba.

A szakma nem fogadta megértően ezt a döntését. „Balliberális barátaink azóta is húzzák a szájukat, hogy ebben a színházban dolgozom, merthogy Nemcsák ugye politikai kinevezett” – meséli, hozzátéve – „Mindenki politikai kinevezett. Engem is a politika nevezett ki igazgatónak, Nyíregyházán például az MDF és a Fidesz. Ez nem jelentette azt, hogy nekem MDF-esnek vagy fideszesnek kellett lennem”.

Véleménye szerint a színházi élet anomáliái „nem csak a Fidesz sara, hanem 40-50 évé – amit én ezen a pályán töltöttem. Ahol ma tartunk, nem most kezdődött. Akkor kezdődött, amikor a színészek méltóságát elvették, amikor hagytuk, hogy azt csináljanak velünk, amit akarnak, és aztán ebből jogszokás lett” – fogalmaz.

A József Attila Színházban meglátása szerint „jó atmoszférában, igényesen lehet építkezni”. „A színházcsinálás rettenetesen lassú dolog. Sok idő, mire kialakul, hogy egy színház milyen” – véli, hozzátéve, hogy „Ahol ilyen megosztott a szakma, ennyire preferált bizonyos fajta színház, ott teljes zűrzavar van”.

És ezért a helyzetért - véleménye szerint - a műelemzők is felelősek. „Érdek- és ízlésklikkek mentén ki vannak kiáltva nagyszerűnek olyanok, akik közepesek, és fordítva” – mondja Verebes István. Úgy látja, ennek következményeként, noha vannak kiváló színészek és szenzációs tehetségek, azonban nagy színész már csak Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula maradt. „A korosztályom megölte a mestereket, ledöntötte a szobrukat, megszüntette a kontinuitást” – mondja, hozzátéve - „Nem egészségügyi okokból haltak meg a Várkonyi Zoltánok, a Marton Endrék, a Kazimirok. Elsöpörték őket például azzal, amikor az általam tisztelt, de nem pártolt Koltai Tamás le merte írni, hogy a hatvanas-hetvenes években csak Major Tamásnak volt iskolája”.

Verebes István úgy gondolja, hogy ha Major Tamásnak volt, akkor legalább annyira volt Várkonyi Zoltánnak, Ádám Ottónak és másoknak is. Innen datálja, hogy „műfajrasszistákkal lett tele a szakma, és ez máig hat”. Az „és” helyére a „vagy-vagy” szemlélete lépett. „Mire ez a szakma összebékül annyira, hogy tudunk örülni egymás eredményeinek, az nagyon sok idő lesz” – mondja a következményekről és a kiút lehetőségéről.

Ugyanezt az - ebben az esetben politikai - megosztottságot példázza szerinte a Nemzeti Színház igazgatásának ügye kapcsán Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila szakmai megítélése. Azzal együtt, hogy Alföldit korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartja, úgy véli, „sikere legalább ötven százalékban politikai volt. A Nemzeti Színházban addig, amíg nem jött a Fidesz, nem voltak olyan nagy sikerek, csak amikor elkezdett opponálni” – fogalmaz Verebes István. „Ugyanúgy torz Vidnyászky megítélése: először kikiáltották űberzseninek, most viszont már azt sem ismerik el, ha tényleg jót csinál” – teszi hozzá.

                    Fotó: Dudás Ernő

„Elfelejtettük szeretni egymást, elfelejtettük tisztelni a másik munkáját” – mondja, márpedig „tisztelni kell, ha valaki valamit létre akar hozni”.

A Librariuson megjelent interjúból az is megtudható, hogyan vezette Verebes István a nyíregyházi színházat az első Fidesz kormány idején, mi a véleménye Nemcsák Károlyról mint színházigazgatóról és mit gondol arról, ahogyan a szakma a kabarészerepléseit megítélte.

A teljes interjú itt olvasható.