A négy dél-baranyai településen zajló, sokszínű művészeti rendezvény augusztus 1. és 5. között az újdonságok mellett az elmúlt tíz évre is visszatekint.
A jubileumi programban szerepel Verdi Requiemjének nagyszabású előadása, Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert, jön a francia Galapiat kortárs cirkuszi társulat, az Ukrán Udvar házigazdája Both Miklós lesz, koncertet ad mások mellett a Quimby, a Kiscsillag, Lajkó Félix, Alexander Balanescu, levetítik és színházban is előadják Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását és legújabb rendezése, a Kálmán-nap is színre kerül a villánykövesdi faluházban.
Kiss Mónika szervező, Hajdu Szabolcs rendező és Benkó Bence, k2 Színház (forrás: Facebook)
Új regényéből olvas fel Krasznahorkai László. Utóbbi az idei Ördögkatlan díszvendége lesz, akárcsak Hajdu Szabolcs, az öt előadással érkező Szkéné Színház, a Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart vagy Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet is felvonultató Fonó Budai Zeneház, és a fesztiválon évek óta fellépő művészházaspár, Kolonits Klára operaénekes és Dinnyés Dániel karmester.
A Szkéné mellett jelen lesz az Ördögkatlanban az Orlai Produkció, a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetem előadásai.
Benkó Bence és Fábián Péter, a k2 Színház vezetői
A k2 Színház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását, tehát A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabját.
(Forrás: MTI)