Az újjászületés évadát hirdette meg a Pécsi Balett

Vincze Balázs, a január 1-én önállósodott tánctársulat igazgatója szerint „végre azt csinálhatják, ami a dolguk”.

A Pécsi Balett  két bemutatót tervez a következő évadban: Shakespeare Makrancos hölgye a Pécsi Nemzeti Színházban, a Földi Béla koreográfus közreműködésével megvalósuló, két egyfelvonásos részből álló, Diamonds munkacímű produkció a Zsolnay Kulturális Negyedben lesz látható, amelynek a társulat a rezidens balettegyüttese lett.

pecsi_balett.jpgForrás: Pécsi Balett

Vincze Balázs korábban elmondta, hogy az önállósodás következtében a táncosok szakmai munkája egységesebbé válik: a „pokoli leterheltséget jelentő” évi 120 - musical és operett közreműködést is tartalmazó - előadás helyett évente mintegy 80, kizárólag balettprodukcióban lépnek fel majd művészeik.

A tánckari és a balettművészi feladat teljesen más szakmai felkészültséget kíván. Hosszú távon nem lehet a kettőt együtt, felváltva végezni és büntetlenül kihasználni a testet. Számos sérülés volt az utóbbi időben emiatt”fogalmazott, hozzátéve, hogy az önállóságtól nagyobb gazdasági és művészi autonómiát, valamint erősebb hazai és nemzetközi jelenlétet remél.

(Forrás: MTI, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Vincze Balázs kapta a Seregi-díjat

 

süti beállítások módosítása