Tizenhat bemutató a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Huszonöt, zömmel határon túli színtársulat huszonhárom produkcióját tekintheti meg a közönség a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján június 16. és 24. között.

Immár 29. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amely a határon túli magyar nyelvű színházak legjobb előadásait reprezentálja.

Idén újdonság, hogy a korábbi fesztiválok központi helyszíne, a kisvárdai vár helyett az eredetileg Békéscsabán készült, majd a Fővárosi Nagycirkusz műhelyében átalakított porondszínházba várják a közönséget, a vár területén végzett régészeti ásatások miatt. A sátorszínház mellett a Rákóczi Stúdióban és a Művészetek Házában lesznek még előadások, egy produkciót pedig Debrecenben állítanak színpadra.

kisvarda_2014_vincze_peter.jpg                            Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja 2014-ben (fotó: Vincze Péter)

Andrási Attila, az Udvari Kamaraszínház (MKUK) művészeti vezetője az M1 csütörtöki műsorában elmondta, hogy társulata a fesztivál keretében a Fehér szarvas című történelmi drámát adja elő. „Az Udvari Kamaraszínház a jelenünket eredményező múltunkkal foglalkozik, tehát megkeressük azokat a pontokat a magyar történelemben, amellyel mások keveset, vagy egyáltalán nem foglalkoznak”. Mint mondta, a Fehér szarvas története IV. Károly két visszatérési kísérlete között játszódik: az első felvonás Erdélyben, a második Budapesten. A politikai-szerelmi krimi nemcsak egy házasság történetét meséli el, de hangsúlyosan megjelenik benne az 1918-ban összeomló világrend és a nemzet sorsának különböző kataklizmái is.

„Mindig izgalmas kihívást jelent színészként, ha az ember egy új helyszínen próbálhatja ki magát” - mondta Szemerédi Bernadett színművész. Hozzátette:  kifejezetten örül annak, hogy rendhagyó helyszínen mutathatják be előadásukat, hiszen a porondszínház lehetőséget ad arra, hogy a nézők közvetlen közelében játszhassanak.

A szemlén a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a marosvásárhelyi Spectrum Színház, az Újvidéki Színház, a budapesti Nemzeti Színház, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az ExperiDance Tánctársulat, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Turay Ida Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Kézdivásárhelyi Városi Színház, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, a budapesti Játékszín önálló,  valamint a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház, illetve a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkcióit láthatja a közönség.

Részletes program a fesztivál honlapján olvasható.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

A kisvárdai fesztivál néhány előadása cirkuszi sátorba költözik
Huszonhárom előadás látható az idei kisvárdai színházi fesztiválon

süti beállítások módosítása