A budapesti Katona József Színház a Superbrands-díj idei elismertjei között szerepel.
A világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere 90 országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezető márkákat. A díjat odaítélő bizottság elismert kommunikációs szakemberekből áll, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, a díjra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.
Katona József Színház (forrás: Katona József Színház)
Több mint három évtizedes művészi tradícióira és elismert alkotókból álló társulatára építve a Katona az elmúlt években tudatosan fejlesztette, modernizálta brandjét, a színházi szcénában szokatlan kommunikációs kampányaival pedig több hazai és nemzetközi szakmai díjat nyert.
A színház nézőszáma ezzel párhuzamosan öt év alatt mintegy 50 százalékkal emelkedett, s az elmúlt időszakban minden korábbinál több előadást játszanak.
(Forrás: Katona József Színház)