A Mentőcsónak Egység az idei Thealter díszvendége

Huszonhetedik  alkalommal jelentkezik a független társulatok fesztiválja, a THEALTER, amely idén július 21. és 29. között várja Szegeden a színházkedvelőket.

A Mentőcsónak Egység 2014-ben, a Szputnyik Hajózási Társaságon belül kezdte meg működését Fábián Gábor és Pass Andrea szakmai vezetésével. A Mentőcsónak programjaiban olyan aktuális társadalmi kérdéseket vizsgál, mint az előítéletek, a magyarországi mélyszegénység, a rasszizmus, a menekültkérdés és a kivándorlás problematikája. 

mentocsonak_menekuljokosan_dsc1202_kicsi.jpgKurta Niké és Rezai Mohammed a Menekülj okosan! előadásában (forrás: MASZK Egyesület)

Minden előadásuk esetében új kortárs magyar drámai szövegek születnek, amelyek a hazai társadalmi feszültségekre reagálnak, hol interaktív, új színházi formákat kutatva, hol pedig klasszikus színházi keretek között. Programjaik egyszerre bírnak közösség- és személyiségfejlesztő hatással, miközben felhívják a figyelmet a közös gondolkozás, az aktív társadalmi jelenlét és a vélemények ütköztetésének fontosságára. Hisznek abban, hogy munkájuk társadalomformáló erővel is bírhat, fontosnak tartják, hogy a toleranciát és a szolidaritást erősítsék nézőikben, különösen a fiatalokban. Ennek jegyében hozták létre a Mentőcsónak Manőver alkotócsoportját is, amelyben diákokkal dolgoznak fel és állítanak színpadra egy-egy témát. 

Július 23-án délután a CÍM NÉLKÜL - hajlék-kaland-játék, a Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt koprodukciójában készült interaktív színházi társasjáték enged bepillantást a hajléktalan emberek életébe. A nézők – Balog Gyula, Kőszegi Mária, Szabó Zola és a játékvezető Szenográdi Réka segítségével – játékosként próbálhatnak megélni, túlélni fél évet otthontalanul. Az előadás rendezője Boross Martin. 

mentocsonak_cimnelkul_dsc1021_kicsi.jpgBalog Gyula a CÍM NÉLKÜL előadásában

Ugyanezen a napon lesz látható az Újvilág, melyet Pass Andrea író-rendező állított színpadra: Sztarenki Dóra, Szamosi Zsófia, Kovács Lehel, Porogi Ádám és Hajduk Károly egy lázadó kamasz történetét mesélik el. A 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjával elismert előadás bonyolult és aktuális problémákról – előítéletekről, sérelmekről, agresszióról, bűnről és bűnhődésről, a generációk együttéléséről – beszél rendkívül izgalmasan, közérthetően és megrázóan. 

Július 24-én a mutatkozik be a Mentőcsónak diákcsoportja, a Manőver alkotócsoport. A gyűlöletbeszéd témáját feldolgozó A néma tartomány című előadás szereplői Bíró Gergely, Borbás Gergő, Boznánszky Anna, Nyáry Pál, Szepes Anna és Formán Bálint, rendezője Pass Andrea. 

mentocsonak_nematartomany_dsc5208_kicsi.jpgA néma tartomány

Július 29-én, a fesztivál utolsó napján a Menekülj okosan! című színházi társasjátékra invitálják a nézőket, akik Kurta Niké, Jaskó Bálint és Rezai Mohammed Amin társaságában próbálják elérni az ígéret földjét, miközben közösen kell választ találniuk az útjuk során felmerülő problémákra. A Füge Produkcióval és a Magyar Helsinki Bizottsággal létrehozott előadás rendezője Fábián Gábor, a játékvezető Iván Júlia / Takács Emőke lesz. 

A fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a fiatalokra, az utánpótlásra. A találkozó hagyományaihoz híven a fesztivál programjának újra kiemelt része lesz a műhelymunka. Az idén ötödik alkalommal meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére Pass Andrea író, rendező, drámapedagógus, a Mentőcsónak Egység Manőver alkotócsoportjának programvezetője mellett Widder Kristóf kapott felkérést, aki a fesztiválon táncosként és koreográfus-rendezőként is bemutatkozik. Az idei workshop címe: A hárpia megzabolázása – Shakespeare Reloaded. A ma is érvényes kérdéseket felvető A makrancos hölgy című Shakespeare-drámát kiindulópontként használó kurzusokra 17 év feletti, hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti oktatásban részt vevő fiatalok jelentkezését várják a szervezők, július 7-én éjfélig. A műhelymunka július 23-án indul, a tréningbemutatókat pedig  július 28-án láthatja a közönség. 

pass_andrea_foto_nagygergo_kicsi-horz.jpg                                Pass Andrea és Widder Kristóf

Ismét lesz blog jr kritikusműhely is, melyre a színházi írás iránt érdeklődő és azt gyakorló fiatalok jelentkezését várják. A résztvevők próbanaplót vezetnek a workshopokon zajló munkáról, tudósítanak a fesztivál előadásairól, részt vesznek a szakmai beszélgetéseken. A blog jr. szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál szerkesztője lesz. 

Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme az önálló, összetéveszthetetlen arculatú THEALTER, amely továbbra is a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, megjelenési lehetősége, találkozási pontja kíván lenni a közönséggel – amely 27 éve szavaz nyaranta igennel a függetlenekre Szegeden – olvasható a fesztivál közleményének végén.

(Forrás: MASZK Egyesület)

süti beállítások módosítása