III. Bélát királlyá koronázzák Székesfehérváron

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. 

Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon, augusztus 18-19-én mutatják be a Koronázási Szertartásjátékot, amelyben a díszletek mellett a zene is a bizánci és a keresztény kultúrát ötvözi. Az előadásnak idén is részesei az ötméteres történelmi óriásbábok, újdonságként pedig cirkuszművészek is bekapcsolódnak az előadásba. 

Idén augusztus 18-19-én ötödik alkalommal rendeznek Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron. Az Árpád-házi királyaink életét liturgikus királylegenda formájában életre keltő, monumentális produkció a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó és temetkezési helyén várja a magyar történelem iránt érdeklődőket és a látványos szabadtéri színpadi játékok kedvelőit. 

kor.jpgTörténelmi menet óriásbábokkal

III. Béla a kelet-nyugati kapcsolatok terén egyfajta jelképpé vált: a fiatal korában Bizáncban élt és a bizánci trón várományosának számító, később a magyar trónra lépő, így a keleti és nyugati kultúrában egyaránt otthonosan mozgó fiatalember kora egyik legelismertebb uralkodója lett, aki uralkodásának 24 éve alatt Magyarországból virágzó államot épített. 

idén gyökeresen megújult díszlettel találkozhat a közönség: míg a korábbi években a Székesfehérvári Nagyboldogasszony Bazilika körvonalait jelenítették meg, felidézve az egykori koronázótemplom grandiozitását, addig idén egy görög-keleti kupola és a magyar korona egységéből létrejött stilizált, kettős kupolarendszer hivatott érzékeltetni a III. Bélára jellemző kelet-nyugati egységet. 

A címszereplő, III. Béla szerepét Hirtling István, feleségét, a szépséges Antiochiai Annát Trokán Nóra alakítja. Manuel, bizánci császár szerepében Trokán Pétert, Anonymus szerepében Blaskó Pétert láthatja majd a közönség. II. Géza király özvegyének szerepében Závodszky Noémi, Lukács, esztergomi érsek szerepében Sághy Tamás lép majd színpadra. A koronázó püspököt Mihályi Győző alakítja. A Koronázási Szertartásjáték dramaturgja Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa. 

Az előadás díszlettervezője Szendrényi Éva, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte. A bizánci és keresztény zenei hatásokat ötvöző zenét Szirtes Edina Mókus komponálja. 

Az előadásokat két alkalommal, augusztus 18-án és 19-én este 9 órától láthatja a közönség Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen.

süti beállítások módosítása