Ruszt József: „Én nem tudok előadást csinálni, csak színházat”

Ruszt Józseffel a színházból való kivonulása elején, a visszatérítés reményében beszélgetett Szále László, 1999-ben. Mint tudjuk, sikertelenül. Az interjú most jelent meg az ÉS-ben.

Ruszt József még főiskolára járt, amikor 1961-ben az Egyetemi Színpadon rendezni kezdett, és diplomájának megszerzése után is párhuzamosan dolgozott hivatásosokkal és amatőrökkel. 1963-tól egy évtizeden át a debreceni Csokonai Színház rendezője volt, közben az ELTE egyetemi színjátszóival is nemzetközi sikert arató kísérleti előadásokat vitt színre. A Debrecen és a főváros között naponta ingázó Ruszt az Universitas Együttessel szabadon kísérletezhetett, alakíthatta, csiszolhatta pedagógiai módszereit. Az Universitas az ország első alternatív színházi műhelyévé vált, amelynek Jordán Tamást, Fodor Tamást, Halász Pétert köszönheti a színházi szakma.

                         Ruszt József 

A debreceni évek után Kecskeméten és Szegeden dolgozott főrendezőként, az utóbbiban később művészeti vezetőként. Színház- és társulatteremtő alkat volt: az Egyetemi Színpad mellett 1982-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház megalapításában, később a ’80-as évek vége felé a szegedi Nemzeti Színház társulatának újjászervezésében vett részt. 1989-ben megalapította a Független Színpadot Szegeden, amely két évvel később Budapestre költözött. 1994-től 1998-ig a Budapesti Kamaraszínház tagja, 1995-98 között művészeti vezetője volt.

Ezután Zalaszentgrótra költözött, ahol elvonult a világtól, és szinte teljes magányban élt egy baráti házaspár házának emeleti szobájában. Barátai úgy érezték, valahogyan ki kéne mozdítani, de hiába próbálták rábeszélni a visszatérésre, hajthatatlan volt. Ekkor javasolták Szále Lászlónak, hogy kérjen tőle interjút, „hátha a „sajtó érdeklődése”, a színházról való beszélgetés, a régi sikerek felidézése fölpiszkálja benne a biztosan ott élő vágyat, s elindít egy lelki folyamatot, amely a visszatéréshez vezethet”.

A beszélgetés létre is jött 1999-ben, de Ruszt József nem akarta, hogy interjú készüljön belőle, „mert még a látszatát is szeretné elkerülni annak, hogy az interjúval ő üzen, ajánlkozik”. Az interjú kísérlete végül nem tudta őt visszahozni a színházi életbe. „Az okok az eltávolodásra nyilvánvalóan sokkal mélyebbek voltak – benne is, a színházi életben is” – fogalmaz Szále László a most publikált beszélgetés előszavában. Néhány előadást még létrehozott, például 2004-ben újrarendezte az újszerűségével híressé vált 1983-as zalaegerszegi Az ember tragédiáját, de a korábbi pályáját jellemző, előadásokon túlmutató aktivitással már nem tért vissza. Hosszan tartó betegség után, 2005. július 27-én halt meg Zalaegerszegen. Most lenne 80 éves.

         Ruszt József

Ruszt József három csúcspontot és hosszú mélypontokat látott a pályájában – meséli az interjúban: a csúcspontok az Egyetemi Színpadon végzett munkája, a kecskeméti Katonában eltöltött évei, ahol „sikerült szintézisbe hozni az amatőr és profi színház értékeit”, illetve a zalaegerszegi teátrumi időszak volt a számára.

Mint elmesélte, ezeknek az időszakoknak azért lett vége, mert négy-öt évenként mindig mindent fölrúgott. „Mániákus igazságérzet él bennem, ha úgy érzem, bántanak, akkor föllázadok, és nekimegyek mindennek és mindenkinek, struktúráknak, személyeknek, hívják őket Gyurkónak, Aczélnak vagy Pozsgaynak” – emlékezett. Nem magáért harcolt: „nagy aurám volt, sokan tartoztak hozzám, amikor úgy éreztem, engem bántanak, többnyire nem engem bántottak, hanem a hozzám közelállókat”.

Nem sértődésből „vonult vissza”, hanem mert „az utolsó lázadásom kudarcba fulladt, nem művészileg, hanem anyagilag. A Független Színházban csináltam néhány előadást, de a színház kihullott alólam” – mondta el, hozzátéve – „én nem tudok előadást csinálni, csak színházat. Ha pedig színházat nem tudok létrehozni, semmi kedvem jó-rossz előadásokkal bajlódni”.

Visszavonulása lázadás volt az ellen, hogy a színház elvesztette a „magas társadalmi funkcióját”, amely a görögöktől kezdve megvolt, és amelyből meglátása szerint „harminc évet ő maga is kifogott”. Nem azt mondta, hogy ebben a helyzetben nem lehet fontos előadásokat létrehozni, csak azt, hogy ő nem tud, és úgy látja, másoknak sem nagyon sikerül. „Én a kultikus színházat kerestem egész életemben, mely egyszerre történetmesélés és kultusz. Ezt ma már nem lehet folytatni: kiment alóla a történelem” – fogalmazott. 

                                Ruszt József

„Nem lényegi, csak elemi szinten hiányoznak a társak” – mesélte a zalaszentgróti „magányáról”, hozzátéve – „Máskülönben itt van velem harmincöt év, rengeteg darab, még több szereplő. Velük egyedül sokkal gazdagabb vagyok, mint ha sok fafejjel ülnék együtt. Jó színházat játszok egyedül is, higgye el. Nem vagyok türelmetlen magamhoz, ha nem megy, akkor olvasok vagy írok”. 

A beszélgetés során előkerült sajátos és definiálhatatlan beavató színházi kezdeményezése is, amelynek során olyan előadásokat rendezett elsősorban diákoknak, amely néha megszakadt és elindulhatott egy beszélgetés az előadás adott szakasza által felvetett kérdések kapcsán. Nem az a jó kérdés ezzel kapcsolatban – mondta, hogy neki hiányzik-e ez, „a jó kérdés az: nekik miért nem hiányzik. Ha nekik nem hiányzik, miért hiányozna nekem? Bennem csak az ő hiányérzetük ébreszthetné föl a vágyat. Más semmi. Én már nem verekszem. Az utolsó négy zalaegerszegi évemben megtanultam az elhárítás mechanizmusát. Higgye el, nem velem van a baj, hanem a világgal”.

Az interjúból az is megtudható, hogyan született a beavató színház ötlete, és hogy Ruszt József modernnek vagy konzervatívnak tartotta inkább magát.

A teljes interjú itt olvasható.