Ördögkatlan Fesztivál – „Nem vagyunk normálisak”

Az idei jubileumi év kapcsán az elmúlt tíz évről és az elkövetkezőkről beszélgetett a Magyar Narancs a két szervezővel, Bérczes Lászlóval és Kiss Mónikával.

Augusztus 1. és 5. között immár tizedik alkalommal lesz Ördögkatlan Fesztivál.

Bérczes László a jubileumi év kapcsán arról beszél az interjúban, hogy fesztiváltapasztalatokkal, de alapvetően „tudattalanul” kezdtek bele a fesztiválszervezésbe tíz éve, most viszont egy körülbelül 150 millió forinttal gazdálkodó intézménnyé váltak. „De miközben nem akarunk intézményesülni, nem akarunk felnőni, azzal az álságos szöveggel sem áltathatjuk sem magunkat, sem másokat, hogy ez nem számít. Igenis sokkal nagyobbak lettünk, sokkal többen jönnek, sokkal több a program, sokkal több pénzt kell összeszedni – minden nagyobb és több. Ezért ez a tizedik év megálljt parancsol nekem” – fogalmaz erről az „intézményesülésről”. „Abban ma már biztos vagyok, hogy emiatt még nem kell abbahagyni. Folytatjuk, de kifejezetten arra kell törekedni, hogy akár kevesebb program árán, de továbbra is izgalmas és újszerű dolgokat találjunk ki, olyanokat, amik számunkra is kihívást jelentenek” – fűzi hozzá Bérczes László.

                  Bérczes László és Kiss Mónika

Kiss Mónika ezt kicsit másképpen látja: „soha nem gondoltam arra, hogy a következő évben hányadik fesztivál lesz vagy meddig csináljuk. Van egyfajta iránytű, ami utat mutat. Van három tényező: a szabadság, a szeretet és az emberség, és addig csináljuk, amíg ezek felzengnek ebben az öt napban. Ha ez nincs, akkor nincs értelme csinálni. Azt látjuk, hogy egyre inkább igény van erre, a hely, az idő és a találkozás pedig lehetővé teszi ezt” – mondja az interjúban.

A fesztivál első védnöke Cseh Tamás volt, majd Törőcsik Mari, aki kitalálta a fesztivál azóta is élő szlogenjét: „Nem vagyunk normálisak”. „Azóta a megnyitókon telefonon szoktuk kapcsolni, mert ahhoz már nagyon idős és most beteg is, hogy odajöjjön, de élőben tárcsázok, felveszi a telefont, hogy „Igen, Törőcsik Mari vagyok”, ott ül kb. 500 ember és együtt üvöltjük, hogy nem vagyunk normálisak, ezzel köszöntjük Marit” – meséli Bérczes Tamás. Ugyanezzel a szlogennel zárul a fesztivál, a Kiscsillag koncert végén, amikor „4-5000 ember együtt üvölti újra, hogy nem vagyunk normálisak. Azt nem tudom, hogy az ott csápolók fejében éppen akkor mi van, de a mi fejünkben – és szerintem sokakéban – az van, hogy mi igenis normális emberek vagyunk egy nem normális országban” – mondja Bérczes László, hozzátéve – „Mert az a normális, ahogy a Katlanban létezünk: derűsek vagyunk, szeretettel fordulunk a másikhoz, befogadóak vagyunk, szabadok, bátrak és bízunk a fiatalságban. Nem lehet így élni, ahogy a hétköznapokban élünk, annyi jó van az emberekben, muszáj valahogy kihozni belőlük”.

Két program között (fotó: Szabados László)

Az Ördögkatlan viszonya a helyiekkel is sajátos. „Az egy másik beszélgetés témája lehetne, kik, milyen szemlélettel hoznak létre vagy tartanak fenn fesztivált. Van, ahol kifejezetten az a szándék, hogy a helyiekkel jobb nem törődni, sőt egy kerítéssel kizárják őket, esetleg munkát adnak nekik. Mi mindenképpen a helyiekkel együttműködve dolgozunk. Tény, hogy ha lenne ott egy kis házunk, és a mindennapokban is részt vennénk, azért más lenne a helyzet. Viszont megpróbáljuk elkerülni, ami a helyzetből adódna, hogy „jönnek a városiak, és buliznak egyet” – mondja ezzel kapcsolatban Bérczes László. „Lényegében közösség szerveződött a falvakat képviselő emberekből, akik a települések lelkei, a praktikus dolgok lebonyolítói. Derűsek, odaadóak, sugárzik belőlük a tetterő, azt tapasztaljuk, hogy ez a pár nap nekik is a mindenük” – fogalmaz Kiss Mónika.

És hogy mindezt miből? „Pályázunk agyba-főbe, és szokva vagyunk ahhoz, hogy az egyik nyer, a másik nem. Ezt régebben nagyon nagy drámaként éltük meg, hogy valamikor nem nyert a pályázatunk, de mostanra megszoktuk. Miközben több a sikeres pályázat. Igazából két lábon állunk, több lábon kellene, de eddig ez nem sikerült: az egyik az állami pénz, a másik pedig a jegybevétel” – meséli Bérczes László, hozzátéve – „Akadnak kicsi támogatók, de főszponzort nem sikerült eddig szerezni. Nagyon sok rossz van ebben az országban. Az ember amúgy is hajlamos a panaszkodásra, de őszintén meg kell mondjam, az a pénz, ami rendelkezésre állt 2008-ban, olyan 5 millió forint, amiből hirtelen csináltunk valamit, és a jegybevétellel kiegészült kicsikét, az 2017-re 150 millióra duzzadt. És még soha senki nem szólt bele abba, milyen programot állítunk össze Mónival. Nincs okunk panaszra. De ezért teszünk is rengeteget”.

Az interjúból az is kiderül, mit szerettek legjobban az elmúlt tíz évből és mik azok a dolgok, amik a legtöbb fejtörést okozzák a szervezésben.

A teljes interjú itt olvasható.

A részletes program a fesztivál honlapján olvasható.