Hujber Ferencnél drogot találtak a rendőrök

Folytatódik Hujber Ferenc különös története – legutóbb marihuánát találtak nála egy házkutatásnál. 

Hujber Ferenc a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 1999-ben, ezt követően három évig a Vígszínház társulatának a tagja volt, 2001-től szabadúszó, 2014-től pedig a Veres 1 Színházban dolgozik. Talán legközismertebb szerepét a Valami Amerika Várnai Andrásaként alakította.

hujbert_weber_zsolt.jpg         Hujber Ferenc (fotó: Weber Zsolt)

A színész már korábban is többször borzolta a kedélyeket. 2013-ban például bejelentette, hogy az érettségijét annak idején vásárolta, a színműs diplomáját pedig plagizálta. A vizsgálatok után végül nem marasztalták el, noha az NL Cafe tudomása szerint kiderült, hogy valóban sosem járt az Eötvös József Gimnáziumba, a plágium pedig azért nem volt igazolható, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetem 1980 előtti szakdolgozatait nem archiválták, így nem lehetett összevetni azokat Hujbert Ferenc diplomamunkájával.

Néhány hónapja a Mokka élő adásában pedig többek között arról beszélt, hogy Jézus egy tízéves gyerek volt és balesetben halt meg, valamint hogy Orbán Viktor a magyarok királya. Mindez megosztotta a közvéleményt, voltak, akik szerint kezd elmebeteg lenni vagy valami komoly szerrel él, mások egy tökéletesen kivitelezett performansznak tartották az interjút.

valami.jpgSzabó Győző és Hujber Ferenc a Valami Amerika II-ben (fotó: Budapest Film)

Minap a rendőrség éjszaka tartott házkutatást a lakásában és találtak nála – saját bevallása szerint – fél gramm marihuánát. A rendőrségi akcióról maga is beszámol saját Facebook-oldalán:

Bejöttek éjszaka a házamba és házkutatást tartottak a rendőrök!!! Házkutatást!!!

Fél gramm füvet találtak, meg ami kimutatható volt a szervezetemben...mondom nem razzia, nem buli...

A házamban!!!!

Éjszaka!

Nem tudom....féljek..?”

Egyelőre itt tart Hujber Ferenc története – gyaníthatóan nem utoljára hallunk róla túl a színészetén.

(Forrás: NL Cafe, Wikipédia, Nyugat.hu)

süti beállítások módosítása