A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem decemberben rendezi meg éves színháztudományi konferenciáját, amelyre résztvevők jelentkezését várja.
A brit színházban az 1960-as években felbukkanó közös alkotási gyakorlat (később devised theatre) vagy – amerikai változatban – a kollektív alkotás arra tesz kísérletet, hogy lemondjon a színházi rendszer klasszikus alárendelési viszonyairól. Az előadás szövege nem a priori, hanem egy ötletből vagy témából születik, a rendező sem az előadás egyetlen vezérlője, mint a rendezői színház esetében. A színész a rendezővel egyenlő mozgásteret kap az alkotási folyamatban, de a színházi termék fejlesztésének ugyanolyan fontos résztvevője a díszlettervező, a koreográfus vagy a világítás tervezője is. Az egykori hierarchikus rendszer helyett ez a művészi együttműködés a résztvevők azonos mértékű aktív hozzájárulását javasolja. Az előadás felépítésének módszere gyakran improvizatív vagy játékos, de mindenképpen szükséges annak megértése, hogy a „másik” (rendező, színész, drámaíró, díszlet- és világítástervező) hogyan alakítja saját koordinátái szerint az előadás anyagát.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
A devised vagy kollektív módszereket használó színház alternatívákat javasol a klasszikus színházra. De vajon egyszersmind új esztétikát is teremt? Mennyire átjárhatóak a művészi alkotás törvényeinek határvonalai a fent említett módszerek esetében? Milyen helyzetben találja magát a drámaíró a devised theatre eszközeit használó társulatokkal vagy csoportokkal történő együttműködésben? A kollektív alkotás új szerepépítési technikák kifejlesztésére kényszeríti a színészt? Lehet, hogy a szerep maga – akár drámai, akár színpadi – csak egykori történelmi jelentésének árnyékává válik? Mi történik a régi hierarchiákkal az új alkotási folyamatban? Valóban egy demokratikus alkotói környezet alakul ki, vagy az „alárendeltség” és „fölérendeltség”, bár új köntösben, de mégis megmarad? Ki is a színpadi folyamatok összehangolásának új szakértője? Vajon az így megjelenített témák csak bizonyos közönségrétegekhez szólnak? Illenek-e a „társadalmi” és „politikai” jelzők az ilyen típusú alkotói gyakorlatra? A fentiekben a közös alkotás és a devised theatre típusú módszerek és a színház találkozásának csak néhány lehetséges kutatási irányát soroltuk fel.
A konferenciára egyetemi oktatók, kutatók, művészek, doktori iskolák hallgatóinak jelentkezését várjuk. Maximum 400 szavas rezüméjét küldje e-mail-ben angol, francia, román vagy magyar nyelven, a következő címekre BALÁSI András (balasi.andras1@gmail.com) vagy Raluca BLAGA (raluca.balan@gmail.com) október 15-ig. A konferencia nyelve angol, francia, román és magyar. A részvételről a Tudományos Tanács dönt november 1-ig. A dolgozatokat megjelentetjük a Művészeti Egyetem SYMBOLON című színháztudományi folyóiratában és a www.ceeol.com adatbázisban.