Pozsonyi magyar társulat kapott díjat Avignonban

Hégli Dusan szlovákiai magyar rendező és koreográfus Finetung című tánckoreográfiája kapta a Prix Tournesol díjat az idei avignoni kortárs színházi fesztiválon.

Az Avignoni Színházi Fesztivált első ízben 1947-ben rendezték meg. Jelenleg a világ egyik legrangosabb kortárs színházi szemléjeként tartják számon.

A Finetuning című darabot a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház és a Dusan Hégli Company közös adták elő a Corps et danse (Test és tánc) elnevezésű kategóriában.

fin_2.jpgFinetuning (forrás: Dusan Hegli Company)

Az avignoni színházi fesztiválon az idén több mint 1100 előadást láthatott a közönség, és a Finetung darabot mintegy 150 kiválasztott előadás közül méltatták a neves díjra.

A pozsonyi magyar csoport darabjának még 2016-ban volt a bemutatója Avignonban, s azóta több mint 46-szor adták elő. A Finetung elsősorban a családon belüli lelki és fizikai erőszakkal foglalkozik. A táncosok kosztümjeit Szűcs Edit tervezte, akinek neve a Saul fia című Oscar-díjas magyar film kosztümtervezőjeként vált ismertté.

fin_1.jpgFinetuning

A tavalyi avignoni fesztivál ideje alatt számos francia nyelvű szakmai írás is napvilágot látott, melyek egyikében Robert Aburbe, francia színházi kritikus egyenesen „a 2016-os fesztiválprogram egyik legjobb előadásnak” nevezte a Finetuningot.

A Prix Tournesol díjra olyan előadásokat jelölnek az avignoni színházi fesztiválon, amelyek az emberiség jövőjével, a környezetvédelemmel, a szolidaritással, a rasszizmussal és az egyenjogúsággal összefüggő témákat boncolgatnak.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

Visszahívták Avignonba a pozsonyi‭ ‬magyar‭ ‬társulatot

süti beállítások módosítása