Egyetemistaként játszani tizenegy éve – Kritikák a Vajda Milánról

Vicces, trendi, ambiciózus, érett és szeretet gerjeszt – dióhéjban ez a véleménye a kritikáknak az AlkalMáté Truppról.

A Máté Gábor és Horvai István osztályában végzett, és AlkalMáté Trupp néven minden nyáron egy közös előadást produkáló színészcsapat idén Vajda Milánról készített „színházi élveboncolást”. Az egykori tizennégyből ketten korábban kiléptek az előadássorozatból, hárman igazoltan voltak távol – így kilenc fővel jött létre a Vajda Milán című előadás a Jurányiban. Pontosabban Máté Gábor rendezővel együtt tízzel. Kállai Katalin Art7-en és Rádai Andrea szinhaz.net-en megjelent kritikájából szemezgettünk.

Vajda Milán (fotók: Véner Orsolya)

„A Máté-osztály változatlanul vicces, trendi és ambiciózus” – jön elő rögtön a farbával Kállai Katalin, miután arról ír, hogy Vajda Milán esetén talán még a korábbiaknál is inkább kényes lehetett, kit hogyan tereget ki az előadás, hiszen „gyerekkorától fogva ott tolong körülötte a az egész színházi és filmes szakma”. Ma is élő és már nem élő alkotóemberek, akiknek Vajda Milán – édesapján, Vajda Lászlón keresztül – a magánpillanataiba is beleláthatott.

„Az embernek folyamatosan azon kell agyalni, hogy kit, hogyan bánt meg, kiről árul el többet, mint amennyit az illető szeretne elárulni, és akkor ott a sértődés meg minden” – veti fel a problémát a kritika szerzője, meg is válaszolva azonnal – „Úgy tűnik, Máté osztálya ebben is elég jó. Kár lenne rajtuk megsértődni. Illetve ha mégis, akkor sértődjön meg az, aki nem bírja a tárgyilagos humorral előadott virtigli valóságot”.

„A legszebb az egészben az, ahogy visszahelyezkednek egykori diákénjükbe, mintha nem telt volna el azóta tíz-egynéhány esztendő, és ezzel a felhőtlen örömmel ugrálnak ki-be a különféle szerepeikbe” – teszi még hozzá a szerző a fent említett farbához.

Járó Zsuzsa és Mészáros Béla

Kállai Katalin írásában úgy látja, hogy Vajda Milán jól érzi magát a szerepeiben. „Kedvére van, hogy Vajda Milán Vajda Milánt játszik. Vagy az életéből bárkit. Ráadásul elég jól. Önmaga kvintesszenciáját adja, és úgy tűnik, önismeretből jeles. Legalábbis ami művészi létének egyik legfájdalmasabb ellentmondását illeti, nevezetesen, hogy minden külsődleges és habitusbeli egyezés ellenére ő nem a papája. Szuverén művész” – fogalmaz.

„Az idei produkció nagy erénye, hogy a körülményeskedő kezdés után irtóra fölpörög és aztán úgy is marad. Dőlünk jobbra, balra. A nevetéstől. Sorjáznak az archetípusok. A színidirektor, az operatőr, a jelmeztervező, az alternatív művész” – írja, hozzátéve – „a burjánzó jelenetekből egységes stílus teremtődik. Egyfajta alkalmátés stílus ez, amely hosszú évek alatt kristályosodott ki, ezzel együtt képes egyik évről a másikra megújulni”.

Hogy miben áll ez a stílus? „Máté Gábor „alkalmi” rendezései mindig is figyeltek arra, hogy fölfejtsék a történetek mögöttesét. Amellett, hogy meg-megcsillantja, mennyit fejlődtek az elmúlt év során a színészei, a felszín alatt társadalmilag érzékeny kérdéseket is tárgyal, a politikai megosztottságtól a fiatalok kivándorlásának vissza-visszatérő témáján át a magyar közegészségügy gyilkos helyzetéig” – fogalmaz Kállai Katalin.

Dömötör András, Jordán Adél és Vajda Milán

Előszeretettel válogatunk szemléinkbe olyan kritikákat, amelyek máshogyan látják és eltérően értékelik az előadást. Tesszük ezt abban a reményben és hitben, hogy a különböző vélemények az olvasót gondolkodásra ingerlik, amelynek eredményeképpen saját véleményt lesz kénytelenek kialakítani és/vagy az a gyanú ébredhet benne, hogy egy dolgot lehet többféleképpen is látni anélkül, hogy valakinek abszolút igaza lenne, míg a másik teljesen idióta volna. Úgy tűnik, ebben az esetben a kritikusok egyöntetűen szerették az előadást, legfeljebb a szempontjaik mások.

„Az az egyik legjobb dolog az öregedésben, hogy együtt lehet csinálni az AlkalMáté Truppal” – vet fel egy ilyen sajátos szempontot Rádai Andrea személyes hangvételű kritikájában – „Együtt öregszünk tehát, mégis megvagyunk, valahogy túléltük, és szerencsére az AlkalMáté is”.

A szerző világossá teszi, hogy öregedés alatt éretté válást ért: „A folyamat már a sorozat korábbi darabjainál elkezdődött, de most a Vajda Milánon különösen jól látszik ez a fajta érettség: színházilag a rutinosság, a bravúr, a megérkezettség, emberileg a megfontoltság, az átgondolt életút, amiben minden nyitottság és befejezetlenség ellenére is vannak kerekségek, lezártságok. Már túl vagyunk dolgokon, amik nem fájnak. Vagy legfeljebb csak belül, szóval már nem az a legérdekesebb bennük, hogy fájnak” ­– fogalmaz.

Mészáros Máté, Péter Kata és Jordán Adél

„Én nagyon tudok hinni ebben a fajta színházban, ebben a – Herczog Noémi szavaival élve – újszemélyességben, mert azt hiszem, hogy az ilyen típusú előadások valahogy a szeretetet gerjesztik. Az elfogadást: a bénaság, a sebezhetőség és a gyarlóság elfogadását. Leveszik rólunk a világot alsóbb- és felsőbbrendű lényekre osztó szemüveget. S közben rengeteget lehet röhögni (magunkon is)” – vall az előadássorozat egyszerre megrendítő, mégis felszabadítóan humoros önvalló stílusával kapcsolatban.

„A díszlet egyszerű, funkcionális, ablakával, sok ajtajával nagyon színházi: a jelenetek így tudnak kint, bent, de kintbenn és bentkinn játszódni. A jelmezek (látvány: Kálmán Eszter) vajdamilánosan kényelmesek, lezserek, és 100 % pamut mindegyik – hirdeti a rájuk akasztott hatalmas címke, ami a főszereplő hóbortjára utal (miszerint csak 100 % pamutot hajlandó viselni a színpadon)” – írja a szerző a látványról.

„Az AlkalMáté-sorozat jócskán túl van a középkoron – hiszen az osztályból már csak hárman vannak hátra, de messze nincs hanyatló korszakban az esetleges nehézségek ellenére sem. Sőt buzog belőle a játékkedv, az élet- és színházöröm” – összegez Rádai Andrea, a végén azt a reményét sem titkolva, hátha nem ér véget az AlkalMáté Trupp nyári sorozata, amikor már mindenki sorra került.

Czukor Balázs és Vajda Milán

Nem szokásunk konkrét jeleneteket belevenni a szemlékbe, most sem tesszük. Már csak azért is érdemes elolvasni a megjelent kritikákat, mert ebben az esetben – miként az AlkalMáté Trupp előadásainál mindig – valószínűleg soha többé nem lehet látni az előadást. Márpedig ezek az előadások minden esetben hemzsegnek a jó és jobb (néha persze kevésbé jó) jelenetektől.

További kritikák az előadásról

Népszava - Balogh Gyula: Vajda Milán ritmusában

Az ötlet pedig nem hogy nem fáradt el, hanem az eredmény egyre élvezhetőbb és gyakorlatilag ma már a nyár megkerülhetetlen színházi eseményének számít, amelyen jó ott lenni és nem érdemes kihagyni. Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: 100% pamut-Milán

Az osztálynyi örömködés a Jurányi Inkubátorházban, az egykori osztály-főnök, Máté Gábor “rendezősége” alatt az idén egyszerre nyugtat meg és kavar fel, nevetünk tőle-általa, és látunk egészen élesen, mélyen magunkba. Olvasson tovább >>>

Revizor - Kovács Dezső: Nyáridő, Milánnal

Könnyű nyári szörfölés, sikamlós belterj, sziporkákkal, némi kritikai éllel, és persze beavatottak vagyunk mind. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

Vajda Milán: „Mások pszichológushoz járnak ugyanezért”
Játékos gyerekkor Zsámbékon, mélyebb felnőttkor a Jurányiban - Interjú Máthé Zsolttal