Fekete György: „Schilling egy félművelt, nem jelentős színházi rendező”

A Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke visszaszólt Schilling Árpádnak, miután a rendező autoriter, antiszemita bolondnak nevezte korábban. A 168 óra interjúja.

Fekete György októberben fejezi be a második elnöki ciklusát, és a jogszabályok értelmében még egyszer nem választható újra. A 168 órának adott interjúban többek között azt mondja, hogy a testület nem politikai alapú, és csak az érdekvezérelt, ellenséges ellenzékiek miatt tűnik úgy, mintha nem csökkentené, hanem növelné a megosztottságot a kultúra résztvevői között, illetve Schilling Árpád egy félművelt, tájékozatlan ember, akinek fogalma sincsen az MMA működéséről.

fekete_kovacs_attila_mti.jpg                                Fekete György (fotó: Kovács Attila / Port.hu)

Ahogy erről annak idején hírt adtunk, amikor a POSZT szakmai díjai mellé az MMA 250 ezer forintnyi pénzjutalmat is mellékelt, Schilling Árpád egy nyilatkozatban arra bíztatta a díjazottakat, ne fogadják el a pénzdíjakat, mert véleménye szerint az„korrekten működő szakmai szervezetként” legitimálja az MMA-t, miközben „az MMA minden, csak nem korrekt”.

Két díjazott is megszólalt az ügyben akkor. Bagossy László a legjobb előadás díját elnyerő Mesél a bécsi erdő rendezője politikai provokációnak tartotta az MMA pénzdíjainak beemelését a színházi találkozó díjazásába. A Látszatélet alkotói pedig, az általuk a legjobb díszletért és a legjobb írói és dramaturgi munkáért elnyert félmillió forintot az állam által elhanyagolt társadalmi csoportokkal foglalkozó alapítványoknak ajánlotta fel.

Schilling Árpád akkori nyilatkozatában több ponton is kritizálta az MMA működését, a legerősebb mondata szerint: „Az MMA igazából egy nyugdíjasotthon, aminek a vezetője egy autoriter, antiszemita bolond”.

schilling_2_ok_1.jpgSchilling Árpád

Erre a nyilatkozatra utalva Fekete György úgy fogalmaz, hogy „egy félművelt, tájékozatlan színházi rendező nemrég például elképesztő mocskolódásokat vágott a fejemhez, miközben a szavaiból az derült ki, hogy semmit nem tud az akadémia működéséről”. Úgy véli, Schilling Árpád „azért folyik bele a politikába, mert nem jelentős színházi rendező”. Ettől a véleményétől az sem tudta eltántorítani, hogy a riporter jelezte, Schillinget a világ sok tájáról hívják és hívják vissza rendezni. „Én erről nem tudok” – mondja, azt sem rejtve véka alá, hogy még nem látott olyan előadást, amit Schilling rendezett, hozzátéve – „Én csak sajnálni tudom őt, szerintem gyógyíttatnia kéne magát”. Ezzel együtt, ha Schilling Árpád kezdeményezné, leülne vele beszélgetni a helyzetet tisztázandó.

Sokan úgy tartják, hogy az MMA kizárólag politikai alapon szerveződik és a kormány ideológiai alapvetései mentén működik. Fekete György ezt nem így gondolja: „Az akadémia nem a jelenlegi kormány kegyeltje, hanem a magyar állam mindenkori stratégiai partnere. A köztestületek minden más esetben is olyan feladatokat látnak el, amelyeknek a kormányzati struktúrában nincs helyük” – fogalmaz.

Az MMA azzal a kimondott céllal jött létre, hogy megszüntesse a műfajok és művészek egymás közötti ellentéteket. A riporter felveti, hogy a testület működése nem hogy megszűntette volna, de éppen kiélezte és folyamatosan tovább élezi a kultúrában található megosztottságot. Fekete György szerint ez nem az MMA miatt van így, hanem „mert folyamatosan kiélezik a konfliktusokat azok, akiknek ez az érdekük és akiket ezért fizetnek. Akik a kultúrharccal státusokat, pozíciókat próbálnak meg fenntartani. Kulturális intézmények, színházak, folyóiratok ellenzéki vezetői, a konzervatív kormánnyal ellenséges művészek”.

fekete_fidelio.jpg                                   Fekete György (forrás: Fidelio)

Úgy tartja, hogy a tagjelöltekkel szemben támasztott, általa hangoztatott hármas követelmény, miszerint legyen beérett művész, átlagon felül aktív a közéletben, és vallja meg nyíltan nemzeti elkötelezettségét, „kifejezetten érthető” kritériumok.

Nem tudja, ki lesz az utódja és ő maga nem is tett vagy tesz javaslatot senkire, ám koncepcióváltás bizonyosan nem lesz az testület működésében, mivel „a jogszabályok elég világosan kijelölik az MMA működésének kereteit és irányait”. Ezzel együtt azt gondolja, hogy nagy valószínűséggel olyan elnök követi majd őt, akinek kevésbé markáns a politikai múltja, „hiszen az új elnök csak az akadémiai tagok közül kerülhet ki, márpedig egyik művészkollégámnak sem volt korábban olyan politikai szerepvállalása, mint nekem” – vallja. Így az is lehetséges, hogy az MMA politikai értelemben konszolidáltabbá válik.

Az interjúból kiderül, miért gondolja úgy Fekete György, hogy a testület nem visszaél, hanem él a hatalommal, ahogy az is, hogy véleménye szerint mikorra szűnhet meg az ellenségeskedés és mire költi el az MMA a maga idei évi 5,7 milliárd forintját.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Schilling Árpád: „Az MMA igazából egy nyugdíjasotthon”

süti beállítások módosítása