„Igazából sehol sem vagyok jelen”

Kolovratnik Krisztián a HVG-nek: „Nem igazán tetszik, ami a közéletben, a politikában, a kultúrában folyik, és nemcsak itthon, hanem világszerte.”

Kolovratnik Krisztián a Vígszínház színésze volt, számos filmben is láthatta a közönség, de évek óta nem vállalt színészi munkát, és hosszabb ideig Barcelonában is élt. Saját filmgyártó céget alapított, filmet is rendezett. Most egy nagyjátékfilm kedvéért tér vissza eredeti hivatásához: a Kondor Vilmos bűnügyi regényéből készült Budapest Noirban a nyomozó, Gordon Zsigmond szerepét játssza. A művészt a HVG hetilap kérdezte.

kolovratnik.jpgKolovratnik Krisztián (forrás: port.hu)

Az interjúban Kolovratnik Krisztián elmondta, véletlen hívták el a film castingjára, sokan azt hitték, abbahagyta a szakmát. Mégis úgy gondolták, hasonlít a karaktere Gordon Zsigmondéhoz. „Valóban, bennem is van visszafojtottság, magány, a saját utamat járom, és megállíthatatlan vagyok” – mondja. A filmben akciójelenetekben is szerepel, és bokszolnia is kell – ebben több éves tapasztalata mellett Erdei Zsolt is segítette.

A Budapest Noir a harmincas években, a Horthy-korszak idején játszódik. „A politika átszövi a mindennapjainkat, sokkal megosztóbb, szélsőségesebb lett általa a világ. Jelenleg is van valami vészjósló, rossz közhangulat. Ahogy 1936-ban, a Budapest Noir idején, mondhatni, még nem történt semmi, de benne volt a veszély a levegőben, az utcán, az emberekben, ahogy most is” – von párhuzamot a cselekmény ideje és a mai kor között Kolovratnik. Hozzáteszi, „nem igazán tetszik, ami a közéletben, a politikában, a kultúrában folyik, és nemcsak itthon, hanem világszerte. Nem véletlen, hogy igazából sehol sem vagyok jelen.”

kolovratnik_2.jpg

Önálló filmgyártó cégének létrehozása kapcsán azt mesélte, az egész úgy indult, hogy Schwajda György megkérte, játssza el Törőcsik Mari fiát Anatol Vasziljev egyik rendezésében, a Naphosszat a fákon című Duras-darabban. A színész azonban úgy érezte, kisfia mellett nem ingázhat szüntelen Budapest és Kaposvár között, ezért végül dokumentumfilmet készített Vasziljevről, melyet a filmszemlén, majd Moszkvában és Párizsban is bemutattak. Erre a filmre alapította aztán filmgyártó cégét. „Azóta a kreativitásomat elsősorban apaként és mindamellett rendezőként élem ki tudományos, ismeretterjesztő és reklámfilmekben” – mondja.

Kolovratnik Krisztián elmondta még, hogyan került Spanyolországba, mit csinált Barcelonában, és milyen tévéműsort csinál kilencéves kisfiával együtt.

Az interjú teljes terjedelmében a HVG 2017. augusztus 17-i számában olvasható.

süti beállítások módosítása