Parti Nagy Lajos Átriumklorid című darabja férfi és nő örök viszonyáról Bíró Krisztával és Hevér Gáborral ősztől újra látható az Átriumban. A szerzőt és a színészeket kérdeztük.

Az Átriumkloridot három éve mutatták be Néder Panni rendezésében az Átriumban. Most másfél évnyi Csipkerózsika álmából ébredve tér vissza születési helyére.

Bíró Kriszta és Hevér Gábor az Átriumkloridban (fotó: Szűcs-Szabó Marianna)

„Az öt etűdből álló darab színészközpontú, kifejezetten a két főszereplőre íródott. A jelenetek bár külön egységek, mégis párbeszédben állnak egymással. Fiatal és naiv szerelmesek, negyvenes szeretők, fásult és feszült házasok, a világ elől bezárkózó testvérpár és középkorú, megveszekedett álmodozók. Mind külön életkor, élethelyzet, problémakör és társadalmi státusz megtestesítői – öt különböző helyszínen” – áll a színlapon.

Parti Nagy Lajost többek között a sajátos írói helyzetről kérdeztük, amikor konkrét szereplőkre kell szöveget írni.

Mennyiben más színészekre írni egy darabot, mint „szabadon”?

Parti Nagy Lajos: Általában kicsit más, hisz az író konkrétabb arcot, arcokat, gesztusokat lát maga előtt az írás során. Másként fogalmazva konkrétabb, teltebb a színpadi helyzet, amit az ember el kell, hogy képzeljen egy jelenet megírásakor. Többet látok magam előtt, de ez az én tapasztalataim szerint nem nagy különbség.

Mi az, amiben vezette és miben gátolta, hogy tudta, kik játsszák el?

                (Parti Nagy Lajos / fotó: Szűts Miklós)

Gátolni semmiben sem gátolt, Bíró Kriszta is, Hevér Gábor is nagyon különböző karaktereket, kívül-belül más figurákat játszik az öt jelenetben, ez tehát egy vállaltan és akartan „színész ötször”- darab. Ettől persze az én írói kezem ugyanaz, és a színészi bőrükből ők sem bújnak ki, hanem új és új bőröket húznak magukra, szerepeket, öltözékeket, magatartásokat, sorsokat.

Mire szólt a felkérés?

Öt nagyon különböző, össze nem függő etűdre. Néder Panni, az előadás rendezője és Bíró Kriszta már évek óta gondolkodtak egy ilyesforma produkción, és mikor felkértek, szívesen vállaltam, hogy az ötleteikből, a közös ötleteinkből, pontosabban azok mentén megírjam a jeleneteket. Többnyire egy vázlatos szituáció volt az alap, de használtam egy-két korábbi novellám anyagát is. Tehát a témákat együtt döntöttük el, az írói hangvétel az enyém volt, az előadás, a rendezői-színészi hangvétel pedig általuk született meg.  

Alakult-e a próbák során is a szöveg?

Úgy mondanám, a próbák szövegtapasztalatai beépültek a kész előadás mondataiba, melyek azután már nem változtak. Nekem is, de Néder Panninak is fontos volt, hogy a két színész „lakja be”, formálja, alakítsa, gazdagítsa az anyagot, ha úgy adódik, szabja át, igazítsa szájra, szóval hogy jól érezze magát ezekben a bőrökben. Én ezt a szöveget nem is darabnak, inkább szövegkönyvnek tekintem.

Van-e olyan rész, amit az elkészült előadás után most már másképp írna meg?

Voltaképpen nincs, hisz ez a dolog mint előadás immár az övék, Néder Pannié és a két színészé, ők sokkal jobban ismerik nálam a szöveget, azt, hogy mi miért történik. Amíg ezt a darabot ők játsszák, és remélem, nagyon sokáig, addig nincs rész, amihez hozzá akarnék nyúlni.  

Néder Panni rendező és Parti Nagy Lajos szerző az olvasópróbán (fotó: Átrium)

Van kedvenc jelenete?

Nincs, mindig az a kedvenc, ahol épp tart az előadás. Minél többet, tehát minél nagyobb biztonsággal játsszák, annál több részlet, színészi gazdagság, finomság mutatkozik meg, és én már nem a mondatra figyelek, hanem arra, ahogyan aznap este elhangzik. És hát az a mód lesz a mondat, az az ugyanaz – másképpen.

Bíró Krisztától és Hevér Gábortól (akik ezek szerint, ha nem is vezették a szerző tollát, volt szerepük a szöveg létrejöttében) a kedvenc és a számukra legnagyobb feladatot jelentő jelenetre voltunk kíváncsiak.

Melyik jelenet a legkedvesebb számotokra?

Bíró Kriszta: Nincs kedvenc jelenetem, mert minden próbán, minden előadáson más-más jelenet – illetve pillanat akad, ami eltalál. Szeretek Hevér szemébe nézni; szeretem, hogy valóban ott és velem van; szeretem, hogy ezt előadás után meg is tudom vele beszélni. Szeretem a folytonos önvizsgálását, az okos kritikai megjegyzéseit. Egy mozdulatért is képes harcba szállni, ha szerinte értelme van. Azért gondolom, hogy nagyjából jól működünk együtt, mert ugyanazokat a pillanatokat szoktuk kiválasztani egy-egy este, illetve próba után. Egyszerre okos és zsigeri színész.

Bíró Kriszta és Hevér Gábor (fotó: Szűcs-Szabó Marianna)

Hevér Gábor: Számomra a panziós, mert a pályaudvari karakter után óriásit kell váltani, macsóból tutyi- mutyiba, és az ilyen elveszett figurákat a leghálásabb játszani.

És melyik a legnehezebb?

Hevér Gábor: Nekem a pékesküvő, mert többször visszatérő mondatok vannak benne, és nagy az esély, hogy „eltévedünk” (mosoly).

Bíró Kriszta: Legnehezebb az utolsó jelenet (ami nem a pékesküvő – a szerk.), mert iszonyúan bonyolult a szöveg és a szerkezet, könnyű eltévedni benne. De ugyanekkor ez a legszerethetőbb, legreálisabb páros, amit játszunk. A pokolian vicces valóságból való, amiben élnünk kell.

Nagyon várom ezt az újfolyamot, kíváncsi vagyok, ugyanakkor rettegek. Megy ez nekünk még? Amennyiben rám jön a jelmezem, a parókám, hát talán.

Hevér Gábor (fotó: Szűcs-Szabó Marianna)

…

Az előadás szeptember 19-én és október 2-án látható az Átriumban, mindkét alkalommal este fél 8 órai kezdéssel. Az előadás színlapja és jegyvásárlási lehetőség itt érhető el. 

Kapcsolódó írások

Alföldi rendezésével kezdi az évadot az Átrium
Majdnem 20 – „Kemény számvetés és röhejes utópia egyszerre”