Nemzetközi színházi fesztivál Szatmárnémetiben

Szeptember 14 és 24 között rendezik meg a TranzitFesztet, Andrei Șerban és Schilling Árpád egy-egy rendezése is látható lesz.

Idén szeptember 14-24 között tizenegy napos színházi seregszemlének ad otthont Szatmárnémeti több pontja. A megújult néven, TranzitFeszt elnevezéssel jelentkező multikulturális nemzetközi színházi fesztivált sajtótájékoztató keretében harangozta be a szatmári színház vezetősége: Stier Péter megbízott vezérigazgató, Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és Ovidiu Caița, a színház román tagozatának művészeti igazgatója.

cover_photo_hu_1.jpg 

Amint azt Stier Péter megbízott vezérigazgató a sajtóbeszélgetésen elmondta, a tizenegy napos seregszemle anyagi fedezetének jelentős részét partnerként a városi és megyei önkormányzat vállalta magára. „Az önkormányzatok támogatása mellett számítunk több magáncég szponzorációjára is, illetve a fesztiválelőadások jegybevétele is hozzájárul majd a kiadások fedezéséhez” – részletezte az intézményvezető. Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a nagytermi, kamaratermi és stúdióelőadásokra 10 és 50 lej közötti árakon lehet majd belépőket vásárolni, illetve bizonyos előadásokra a tízfős vagy annál nagyobb csoportok kedvezményesen válthatnak majd jegyeket.

Ovidiu Caița, az Északi Színház román tagozatának művészeti igazgatója elmondása szerint a fesztiválprogram összeállításakor arra törekedtek, hogy a kortárs romániai és nemzetközi színházi palettán tevékenykedő nagy nevek, mint például Andrei Șerban, Mihai Măniuțiu, Alexandru Dabija rendezte előadások mellett a fiatal alkotótehetségek is be tudjanak mutatkozni, így olyan előadásokat is meghívtak, amelyeket például Cristian Ban vagy Cosmin Matei vitt színre.

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a fesztiválra mindenképpen meg kívánták hívni a Szatmárnémeti testvérvárosaiban működő színházakat is. „A régióban található testvérvárosok színházai sem maradhatnak ki a seregszemle programjából, így egy-egy előadással jelen lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is” – tette hozzá a társulatigazgató.

A magyar nyelvű eladások rendezői között olyan nevek szerepelnek a programban, mint Schilling Árpád, Bezsán Noémi, Balogh Attila, Szabó K. István, Keresztes Attila, Novák Eszter és Berettyán Nándor.

tranzit_feszt_oedip_hu.jpg

A szeptember második felében tartandó TranzitFeszten jelen lesz a Temesvári Állami Német Színház is a Tompa Gábor által színre vitt Biedermann és a gyújtogatók című előadásával, illetve a szintén temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Exit című produkciója, amely számtalan fesztivál meghívottja, és amelyet a bánáti színház az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházzal és a vajdasági szerb Zombori Nemzeti Színházzal közösen vitt színre Schilling Árpád rendezésében.

A meghívott színházak közül érdemes még kiemelni a marosvásárhelyi András Lóránt Társulatot, amely mozgásszínházi előadással szerepel Szatmárnémetiben, de ott lesz a fesztiválon többek között a nagyváradi Mária Királyné Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Moldovai Köztársaságból a kisjenői Eugene Ionesco Nemzeti Színház, a kolozsvári Váróterem Projekt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, illetve a bukaresti Odeon Színház is. Természetesen a házigazda színház mindkét társulatának előadásai is szerepelnek a programban.

A színházi programok mellett szakmai beszélgetésre, flasmobra, utcaszínházi előadásra és egyéb kísérőprogramokra is sor kerül majd. Az előadásoknak több helyszínen biztosítanak teret, így lesznek produkciók, amelyeket az Északi Színház felújított nagytermében és Ács Alajos stúdiótermében láthatnak majd az érdeklődők, de a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagy- és kisterme is vendégül lát majd néhány előadást.

A fesztivál házigazdáinak ígérete szerint a legtöbb nagyszínpadi előadásnak biztosítanak román, illetve magyar szinkronfeliratozást is

(Forrás: Harag György Társulat)

süti beállítások módosítása