Bérczes László: „Más rendezőktől a pohártörés a minimum”

Bérczes László rendező, az Ördögkatlan Fesztivál egyik alapítója a HVG-nek nyilatkozott.

Az interjúban Bérczes László elmondja, azért bontotta fel a kaposvári színházzal szerződését, mert egyértelművé vált számára, hogy nem egy nyelvet beszélnek a vezetőkkel. Korábban őt is a jobboldalhoz sorolták, miután a vállaltan jobboldali Rátóti Zoltán hívta meg a színházba, de aztán kiderült, a másik oldalhoz tartozik. Ugyanakkor nehezen találja a helyét egy közösségben. „Ha valahová például Vidnyánszky Attila vagy Mohácsi János belép, oda »be van lépve«, őket mindenki észreveszi, és figyel rájuk, mert karizmatikus személyiségek. Én meg az ajtóban toporgok, nem tudni, hogy éppen befelé vagy kifelé megyek” – vallja önmagáról.

berczes_memlauer_imre.JPGBérczes László (fotó: Memlauer Imre)

Mindemellett kritikus a mai Magyarországgal, a „hatalomra került, nadrágos-zakós yuppie-nemzedékkel” szemben. „Az én naiv, romantikus lelkületemmel a nyitottságot, az önzetlen szolidaritást tartom értéknek” – mondja, s ezt a szellemet képviseli az idén immár tizedik alkalommal megrendezett, általa alapított Ördögkatlan Fesztivál is. A Bárka Színház bezárásáról, melynek szintén egyik alapítója volt, azt mondja, bűn volt, pedig a helyén létrejött Közszolgálati Egyetem költségeihez képest „körömpiszoknyi összeg lett volna megtartani”.

Saját rendezéseiről azt mondja, nem szeret provokálni, habár kedveli Pintér Béla vagy Schilling Árpád munkáit. „Az én rendezéseim halkabbak, finomabbak” – mondja, majd egy kis történettel példázza saját rendezői személyiségét: „Egyszer egy próbán nagyon feszült voltam, és ezt érzékeltetni is akartam. Egy pohár volt kéznél, a falhoz vágtam. Olyan nevetséges voltam, hogy arra nincs szó. Miközben más rendezőktől a pohártörés a minimum!”

Bérczes László beszélt még arról is, hogyan sikerült rávennie Törőcsik Marit a róla szóló Beszélgetőkönyv elkészítésére, milyen volt a viszonya Cseh Tamással, és hogy miért nem játszott annak idején ő is „indiánosdit”.

Az interjú teljes terjedelmében a HVG augusztus 31-i számában olvasható.

Kapcsolódó

Beszélgetőkönyv készült Törőcsik Marival - A szerző Bérczes László
Bűn egy színházat veszni hagyni – Interjú Bérczes Lászlóval

 

 

süti beállítások módosítása