„Egy bűvész civilben is bűvész”

Kőhalmi Ferenc bűvésszel a kulisszatitkok mellett beszélgettünk arról is, mitől jó egy bűvész, és hogyan lehet élni vagy akár visszaélni a bűvésztudással a hétköznapi életben.

Kőhalmi Ferenc nem egy hétköznapi figura a bűvészvilágban. Nemzetközi bűvészversenyeken ért el előkelő helyezéseket, közötte egy Európa bajnoki bronzéremmel, gyermek- és felnőtt műsoraival szerepel szerte az országban, Barta Dóra Lajtha című koreográfiájában kvázi Luciferként szerepelt. Azon kevés bűvészek egyike ma Magyarországon, aki kizárólag bűvészkedésből meg tud élni.     

Kőhalmi Ferenc (fotók: Toldy Gábor)

A Fővárosi Nagycirkuszban évente megrendezésre kerülő Corodini bűvészgála kapcsán beszélgettünk, amelyen korábban háromszor is fellépett. Amikor leültünk egy csendes helyen, azzal indított, hogy a diktafonom alól „varázsolta elő” az általam kiválasztott lapot, majd egy arra bóklászó férfi káró kilencese lett hirtelen a homlokán. 

Mennyire jellemző a bűvészekre, hogy úton útfélen eltolnak egy-egy trükköt? 

Eléggé, főleg az elején, mert örülsz, hogy sikerélményed van. Mi önmagáért is szívesen bűvészkedünk, egy bűvész civilben is az. 

Hogyan lesz valaki bűvész? És ne gyere Rodolfóval, mert a bűvésztáska és a könyv is megvolt sokunknak, de csak nagyon kevesen lesznek bűvészek! 

Pedig nálam is így volt, apámnak megvolt a Rodolfo könyv, és egy egyszerű trükkel indult a dolog. Gyerekként sok mindent megtanulsz védekezésként a szüleid és a testvéreid szokásai és szabályai ellen, hogy túléld a gyerekkorodat. Ezzel szerintem mindenki így van. Nekem állandóan ki kellett játszanom az otthoni szabályokat, és amikor először találkoztam egy trükkel és annak nyitjával, egyből otthonosan mozogtam benne. Ebben nem érhetett utol senki, nem kaphattak rajta és hamar kiderült számomra, hogy ez a legjobb dolog, amit csinálhatok az életemben. Tulajdonképpen a szüleimnek és a szabályaik kijátszásának lehetek hálás, hogy bűvészként tanultam meg gondolkozni, élni.   

Később bejártam a Figaro bűvészboltba, ahová minden bűvész bejárt és elmentem egy magántanárhoz, az egyik legjobbhoz, Molnár Gergelyhez. Kéthetente voltam nála, aki megmutatta, mit tanult külföldön. Könnyen motiválódsz a bűvészkedésben, mert egyszerű kis zsebtrükkökkel hamar lesz sikerélményed. 

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó bűvész legyen? 

Én a hozzáállásban és az előadásmódban hiszek. A kedvenc bűvészemnek, Paul Denielsnek például olyan csúnya kéztartása volt, hogy szinte fájt látni, miközben minden hétvégén egyórás műsora volt a BBC-n. Ez nem a kézügyességen múlik, hanem az előadásmódon. Nincs rossz trükk, csak rossz előadás. Szerintem az a jó bűvész, aki az adott helyzethez a legfrappánsabban alkalmazkodva adja elő a trükkjeit. Vannak persze bonyolult trükkök, de a legnagyobbak, mint David Copperfield a nagyon egyszerű trükkökben zseniálisak, amit önmagukhoz alakítanak. Én azt a bűvészt tartom sokra, aki jól felismeri a helyzeteket és rátermetten reagál azokra. 

Úgy vagyok ezzel, mint a cigányprímás, aki azt mondta Yehudi Menuhinról, hogy jó, jó, de az asztalnál meghalna. David Copperfield például, amellett, hogy felhájpolták, nagyon jó bűvész. Vagy itt van David Blaine, aki parádés nézőcsalogató trükköket csinál, de közben látom a kezén és a hozzáállásán, hogy jó előadó, aki nagyon sok helyen dolgozott már. De itt van például Dynamo, aki beépített emberekkel fantasztikus TV-showkat csinál, ám akárhogy is hájpolják, ő „meghalna az asztalnál”. 

A kézügyesség nem számít, mondod és a gyakorlást sem említetted, pedig úgy tudom, te hosszú időn át napi több órában forgattad a kártyát. 

Sokan azt gondolják, hogy nagyon sokat gyakorolunk. Az első 6-8 évben valóban így van, főként azoknál, akik versenyekre járnak, de ez a bűvészek körülbelül 10-15 százaléka. És ezeken a versenyeken is vannak kategóriák, én manipulációval indultam, ami nagy kézügyességet igényel, és amúgy is megszállottja voltam a gyakorlásnak. Egy jó mentalistának már nem kell napi öt óra gyakorlás, ahogy egy komikus bűvésznek sem. Persze szükség van a bűvészkedéshez ügyességre, szem-kéz koordinációra és ritmusérzékre, de vannak olyan trükkök is szép számmal, amelyekkel meg lehet élni bűvészként akkor is, ha nincs kimagasló kézügyességed és nem gyakoroltál éveken át napi több órát. Ha a szűken vett szakmát nézzük, akkor a bűvészet sava borsa valóban a manipuláció, a nemzetközi versenyeken az az istenkirályság, aki kézügyességi trükkökkel jelentkezik. 

Vannak specialisták, akik egész életükben csak a kártyát forgatják és a milliméterekkel játszanak, ők például össze tudnak fogni két kártyát is. Ezek gyönyörű dolgok, de a bűvész sokszor a saját szakmájának bűvészkedik. Vannak trükkök, amiket tízféleképpen meg lehet csinálni, miközben a néző mindannyiszor csak azt látja, hogy a fekete lap pirossá változott. De mi tudjuk és értékeljük, ha valaki ezt egy új fogással csinálja meg. Szeretünk bandázni, új fogásokat kigyakorolni –  ami bizonyos szempontból fölösleges –  és megmutatni egymásnak.  

Eláruljátok egymásnak a trükkjeiteket? 

Simán, mivel olyan kevés a bűvész, hogy nem vagyunk egymásnak konkurencia. De emellett rengeteg oktató DVD-t is meg lehet venni, ahol megmutatják és pontosan elmagyarázzák a trükköket. Ha egy bűvészkollégától vagy oktató dvd-ről tanulunk egy trükköt, azt megpróbáljuk továbbfejleszteni, de aztán azt is megosztjuk egymással. 

Ha valaki kitalál egy egészen új trükköt, azt is megosztja a többiekkel? 

Igen, de nem azonnal. Ráadásul, ha meg is tudjuk fejteni, betyárbecsületből nem kezdjük el azonnal csinálni. Ebben a szakmában is ér koppintani, ahogy bárki szavalhat verset, úgy bárki bűvészkedhet. Laikusoknak simán előadjuk a másik trükkjét, de amikor a szakmának bűvészkedünk és a zsűri pontosan tudja, hogy melyik kinek a fogása, nem ildomos más trükkjével kiállni. De ugyan miért is tenném? Éppen az a lényeg, hogy a saját trükkjeimet és a saját fogásaimat mutassam meg 

2011-ig sorra előkelő helyen végeztél különféle bűvészversenyeken. Mi történt utána? 

Imádtam versenyezni. Háromezer bűvész előtt az Európa-bajnokságon előadni egy műsort egy egészen más idegállapot. Aztán elkezdtek más dolgok érdekelni, rengeteg ötletem volt, amiket meg akartam megvalósítani. Olyan műsorok, amiket sokan hakniként degradálnak, miközben az egyik legnehezebb műfaj gyerekeknek vagy egy vállalati rendezvényen bűvészkedni minden alkalommal más körülmények között. Az egyik ötletem pedig egy magyar nyelvű, dvd-vel ellátott bűvészkönyv megírása volt, ami két évvel ezelőtt meg is jelent. 

Magyarországon meg lehet élni bűvészkedésből? 

Igen, de mivel kevés a megjelenési felület, csak akkor, ha a bűvészetedet szinte bármilyen körülmény között elő tudod adni. Molnár Gergely azt is megtanította, hogy mindenhol van helye a bűvészkedésnek, ha jól csinálod. Más színpadon, más egy gyerek műsorban és megint más egy céges rendezvényen az asztalok között. De mindenhol jó. 

Te már vettél részt a Corodini bűvészgálán? 

Háromszor is szerepeltem. Először a gálához köthető bűvészversenyen léptem fel még fiatal kölyökként, egy másik évben pedig bemutattam azt a számomat, amivel külföldi bűvészversenyeken szerepeltem. És két évvel ezelőtt Molnár Gergely 70. születésnapján, aki most is ott lesz a gálán, konferansziéként léptem fel több tanítványával együtt.   

Molnár Gergelyt már harmadszor említed. 

Nem véletlenül. Apám helyett apukám volt, sokat vitt nemzetközi versenyekre és bűvészkellékekkel kereskedni is megtanított. Végigbűvészkedte az életét külföldön és itthon. Ő az az ember, aki szó nélkül megmutatja bármelyik trükkjét, és még tanácsokat is ad, hogyan tudnád jól használni. Gergely a nyolcvanas években Japántól Amerikáig járta a világot. Azok legtöbbje, aki ma Magyarországon megél a bűvészkedésből, az ő kezei közül került ki. Tizenöt éven keresztül folyamatosan a legjobb revüműsorokban dolgozott. Itthon a Moulin Rouge-ban ő volt az egyetlen magyar bűvész, akit engedtek fellépni. 

Mi a legnehezebb a bűvészkedésben? 

Hogy minden kategóriába beletanulj. Eleinte például sokat szívtam a gyerekműsorokkal, de nem adtam fel, talán az a legnehezebb, de a céges rendezvény sem egyszerű eset, ahol érdektelen emberek ülnek részegen, ezüstzakóban, akik nem a bűvészkedésre ültek be, hanem a csirkehúst várják. Ilyenkor a legjobb trükkök és poénok is kicsit izzadtságszagúak, és igazi kihívás talpon maradni. Ráadásul a külföldiekkel szemben mintha mi magyarok elfelejtettünk volna felszabadultan szórakozni.   

A hétköznapi civil életben vissza tudnál élni a bűvésztudásoddal? 

Pénzváltásnál egészen biztosan, ahogy házi klubok pókerasztalainál is tudnék csalni, és az óvóképző főiskolán is akkor puskáztam, amikor akartam, mert annyira pofátlanul csináltam és nem látszódott a fejemen. De valószínűleg nagyon jó bankrabló is lennék. Ez nem is annyira a kigyakorolt kézügyességen múlik, mint inkább a helyzetfelismerő- és megfigyelőképességen, és persze a „pókerarcon”, ami nálunk elengedhetetlen. De nem csak visszaélni, hanem élni is lehet vele. Sokkal nagyobb perifériában figyelek, mint egy hétköznapi ember, ami például az autóvezetésben válik hasznomra. De ugyanez miatt a nézőtéren is könnyen észreveszem a csibészséget, hogyha valaki utol akar érni, vagy velem akarnak valami csibészséget elkövetni. 

Sokat trükközöl kártyával. Szoktál cinkelt paklit használni? 

A bűvészek nagyon ritkán dolgoznak cinkelt kártyával. Egyrészt dögunalmas a számunkra, másrészt egy pörgős műsorban nincs idő arra, hogy nézegessem a cinkelést. 

Mi van, amikor lebuksz vagy hibázol előadás közben?

Nevetek egyet, még jól is esik. Ilyenkor azt mondom, van ilyen, hiszen én is ember vagyok. Ez azért nagyon ritka, mert minden trükköt több ezerszer, több tízezerszer megcsináltuk már, és a sok-sokévnyi gyakorlás közben minden lehetséges hiba előjött már rengetegszer. Így tudok rá reagálni, mivel minden hibát már legalább ötvenszer javítottam. A néző észre sem veszi, hogy hibáztam. 

Ezzel függ össze az az alapszabály is, hogy sose mondd el előre, mit fogsz csinálni. Volt olyan, hogy egy bűvészrendezvényen konferáltam, ahol valaki kiválasztott egy tetszőleges lapot, majd az egyik vadidegen, nem beépített néző széke alól előkerült egy boríték. A kiválasztott kártya a kőr hetes volt, a borítékból viszont a káró hetes bukkant ki. Amikor megláttam, mondtam, hogy nézzék, a két piros hetes megtalálta egymást. A bűvészek tapsoltak és fogalmuk sem volt, hogy a lapnak baromira a kőr hetesnek kellett volna lennie. Utána azért annyit elárultam nekik, hogy ma valakit nagyon meg fogok verni a nézők közül. Azt, aki kicserélte a kártyát a borítékban. 

Sok bűvészethez köthető dolgot csináltál már az életedben: táncelőadásban szerepeltél mágusként, bűvészkönyvet írtál, videókat, műsorokat készítettél. Mi a következő terv? 

Óvópedagógiai végzettségem hozadékaként sok gyerekdalt írtam és zenésítettem meg. Most összeálltunk Buda Gáborral az Alma zenekarból egy új gyerek show-ra, amiben van bűvészet, de zenélünk és énekelünk is. A zenekar neve Piros Pacsi. Szeretem, hogy végre nem egyedül vagyok a színpadon. Ez egy nagyon magányos szakma. A sok öröm és kihívás után beülsz a kocsiba és egyedül vezetsz haza. 

Hol tartasz ezen a pályán? 

Volt, amikor bármennyire is szerettem csinálni, teher volt számomra, hogy bűvészkedek. Azt éreztem, hogy a gyerekkorom miatt szeretetet koldulok vele, ami így szégyennel párosult. Nagy lépés volt számomra, amikor sikerült ezen túllépnem. Azóta egyszerűen csak szórakoztatok, tisztán és szégyentelenül. 

Török Ákos