Öt bemutató a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház új évadában

Az első premierelőadás témája az októberi szocialista forradalom kapcsán azt vizsgálja, mit tesz ma a társadalom a nagy léptékű egyenlőtlenségek ellen.

Még az ősszel bemutatják Kokan Mladenovic szerb rendező Nadrágba bújt felhő című előadását, amely Vlagyimir Majakovszkij azonos című költeménye alapján készült.

Az előadás azért most valósul meg, mert idén van az októberi szocialista forradalom 100. évfordulója. A rendező a színészekkel a forradalom különböző szempontjait igyekszik körbejárni. Az előadás azt vizsgálja, milyen esélyek és lehetőségek vannak jelenleg a társadalomban arra, hogy a száz évvel ezelőttihez hasonló események megtörténhessenek. Az októberi szocialista forradalom a munkások és az elnyomottak érdekeinek védelmét tűzte zászlajára, Kokan Mladenovic előadásában pedig felvetődik a kérdés, a ma társadalma mit tesz vagy nem tesz a szociálisan nehéz helyzetben levőkért, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

kosztolanyi_szinhaz_szabadka.jpg                                  Kosztolányi Dezső Színház

Szintén az ősz folyamán mutatják be Urbán András rendezésében az Ördög és Európa munkacímet viselő produkciót, amely a korábban készült Pass-port-trilógia (Szabadka - A démonok városa, Szeged - avagy maga az ördög, Europe) továbbgondolása. A színházigazgató-rendező felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem az előző három előadás átdolgozása, hanem egy teljesen független produkció, ugyanakkor hamarosan elkészül a Pass-port-trilógiát egyetlen előadásban ötvöző darab is.

Még az idén színpadra állítják Mészáros Gábor monodrámáját, a Karton és karfiol című előadást, amely a Kossuth-díjas vajdasági író-költő poémáira épül. Az előadás a színház eszközeit használva mutatja be Tolnai Ottó költészetét és világnézetét.

Januárban elkezdődnek egy nemzetközi produkció próbái. A Hegyi óriások címet viselő produkciót a volt Jugoszlávia területén igen ismert Paolo Magelli olasz rendező állítja színpadra a rijekai Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház szervezésében. A koprodukciós előadásban a térség kisebbségi színházai vesznek részt, így a Kosztolányi Dezső Színház mellett a temesvári Állami Német Színház, a trieszti Szlovén Színház és a szkopjei Albán Színház.

urban_andras.jpgUrbán Anrás (fotó: Szerda Zsófia)

Tavasszal a koprodukciós előadás mellett a The End című előadást láthatja a szabadkai közönség. Andrej Boka rendező a tragikum komédiájával foglalkozik a produkcióban, a tragikus események komikus arculatát igyekszik megmutatni.

November végén, vagy december elején az előző évekhez hasonlóan a teátrum megrendezi a Desiré Central Station nemzetközi kortárs színházi fesztivált. A rendezvény programja még nem készült el, azonban az idén is több magyarországi vendégelőadásra lehet számítani - mondta el Urbán András.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása