Szükség van-e kortárs drámára?

A Selinunte Kiadó drámaírókkal beszélget a kortárs dráma kérdéseiről  a Magyar Dráma Napja alkalmából az Írók Boltjában. 

Hiánypótló könyvsorozatot indított a Selinunte Kiadó. Olvasópróba címmel olyan tematikus összeállításokat jelentet meg, amelyek az utóbbi években színpadra került művekből válogatnak. Ehhez kapcsolódik a szeptember 22-ei beszélgetés, amelyen a könyvsorozat néhány szerzője vesz részt. 

A kortárs színdarabokat megjelentető Olvasópróba című sorozatból eddig három kötet jelent meg (és előkészítés alatt áll a negyedik). 

olvaso480-320_copy.jpg

A felejtés ellen címet viselő első kötetbe olyan darabok kerültek, amelyek az emlékezéssel, a múlttal való szembenézés elkerülhetetlenségével foglalkoznak. Az ötből három darab történelmi témát dolgoz fel, a feledés homályába burkolt, hallgatással körülvett történelmi időszakokat idéznek meg. Két darab pedig kortárs tematikájú, utalva a közelmúlt emberi sorsot alakító történelmére is. 

Székely Csaba: Vitéz Mihály
Mohácsi János–Mohácsi István: e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY
Brestyánszky B.R.: Vörös
Kerékgyártó István: Rükverc
Tasnádi István: Memo – A felejtés nélküli ember

 A Párhuzamos világok című antológia az elmúlt évek legérdekesebb ifjúsági darabjaiból válogat. A kötet olyan kiérlelt szövegeket tartalmaz, amelyek sikeresen ragadnak meg alapvető problémákat a mai fiatalokat feszítő kérdésekből. De nemcsak témaválasztásuk, hanem feldolgozásmódjuk is újszerű, így nemcsak a tizenévesek számára lehetnek érdekesek, hanem az idősebb generációk számára is fontos gondolatokat, felismeréseket kínálnak. 

Jeli Viktória–Tasnádi István: kettős:játék
Hajós Zsuzsa-Kárpáti István: Szélben szállók
Gyulay Eszter–Kovács Krisztián–Scherer Péter: A gyáva
Pass Andrea: Újvilág 

Az Olvasópróba sorozat legfrissebb kötete, a Kortárs klasszikusok című összeállítás olyan darabokat tartalmaz, amelyek jelenkori szemlélettel gondolnak újra mitikus hősöket és mesélnek újra klasszikus történeteket. Mindegyik szöveg – akárcsak a sorozat korábbi köteteiben olvasható darabok – nagyszerű előadások alapjául szolgáltak. 

Székely Csaba: Alkésztisz
Jeles András: József és testvérei
Gyulai Eszter–Rába Roland: Don Quijote
Gábor Sára–Hegymegi Máté: Kohlhaas 

Az Olvasópróba sorozat eddigi köteteiben nemcsak hagyományos drámák, illetve színpadi adaptációk kaptak helyet, hanem olyan szövegek is, amelyek kifejezetten egy-egy előadás számára készültek. Ezek nyomán mindig felmerül a kérdés: van-e még helye, súlya a hagyományos értelemben vett drámának a mai magyar színházban. Működnek-e még a korábbi drámaíró szerepek? Vagy újfajta szereposztás van kialakulóban, melyben író, rendező, dramaturg és színészek összmunkájában készül a színházi előadás? És mindez miképp befolyásolja a színpadi szöveg jellegét, létmódját? 

A kiadó ezekről a kérdésekről – tágabban a kortárs dráma helyzetéről, lehetőségeiről, a mai magyar színház törekvéseiről – rendez eszmecserét az Olvasópróba sorozat néhány szerzőjének részvételével. 

A meghívottak: Kerékgyártó István író, Tasnádi István drámaíró, Gyulay Eszter dramaturg, Hegymegi Máté rendező, Gábor Sára dramaturg, Rába Roland színész, rendező. A beszélgetést Sándor L. István vezeti 

A beszélgetés szeptember 22-én, délután 5 órakor lesz az Írók Boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45.). 

(Forrás: Selinunte Kiadó)

süti beállítások módosítása