Táncelőadások és filmek jelentkezését várják a SzólóDuó Fesztiválra

A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál 2018-ra rövid táncprodukciókkal november 1-ig, egyperces kisfilmekkel január 8-ig lehet nevezni.

A 2018. január 10. és 14. között idén tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénysorozatra három kategóriában lehet pályázni.

szolo_1.jpgFotók: Dusa Gábor

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2018 januárjában, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. 

A SzólóDuó Fesztivál lehetőséget teremt az alkotóknak, hogy kipróbálhassák művészi elképzeléseiket, akár magukon, akár egy felkért előadón, és produkcióikat megméretve visszajelzést kapjanak munkájuk fejlesztéséhez. A szervezők az eddig megrendezett fesztiváljaikhoz hasonlatosan továbbra is fenntartjá azt a célkitűzésüket, hogy az előírt feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni önálló koreográfiai munkájukat, melyeket szakmai zsűri és a közönség is értékel. A klasszikus SzólóDuó program (szóló és duó produkciók) mellett 2014 óta a Mozdulat 100+ kategóriába is várják a pályázatokat.

Magyar verzió

1. Nyitott kategória - szólók és duók (klasszikus SzólóDuó program)

A fesztiválra az elmúlt 18 év gyakorlatának megfelelően rövid szóló- és duótánc produkciókkal lehet jelentkezni a szoloduo.com oldalon található adatlap pontos kitöltésével, és a mellékletek benyújtásával.

A bemutatott produkció időtartama szólónál maximum 6, duónál maximum 9 perc lehet. A jelölőkörökön részt venni nem tudó jelentkezők részére a szervezők videós jelölőkört tartanak.

Jelentkezés: 2017. szeptember 10. és november 1. között
Magyarországi jelölőkör: 2017. december 2-3. (tervezett időpont)
Videós jelölőkör: 2017. december 2.

2. SzólóDuó - Mozdulat 100+ (Art_Time_Bridges | Művészeti_Idő_Hidak)

A 2014-ben indult új kategóriában a több mint százéves magyar mozdulatművészet hagyományaira reflektáló, maximum 15 perc hosszúságú szóló produkcióval lehet pályázni a szoloduo.com oldalon található adatlap pontos kitöltésével, és a mellékletek benyújtásával. Az inspirációként megadott eredeti koreográfiák linkje megtalálható a fesztivál hivatalos oldalán.

A tervezett előadáshoz egy szinopszist kell beküldeni, melyet a szakmai zsűri előbírál.
A jelentkezők ezt követően kidolgozott munkavideó alapján jutnak tovább a fesztivált megelőző rezidencia programba, majd onnan kerülnek meghívásra a SzólóDuó 2018 versenyprogramjába.

Szinopszisok elbírálása: 2017. szeptember 10. és november 1. között (Beküldési határidő legkésőbb november 1.)
Munkavideók beérkezési határideje: 2017. december 2.
A kapcsolódó rezidencia program tervezett időpontja: 2018. január 02-10.
A fesztivál időpontja: 2018. január 10-14.

3. Test_Tánc_Kép - Egy percesek (tánc)filmre - Ork_Kota_Platform 2018 (A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál kísérő programja) 

Pályázni lehet maximum egy perces táncfilmekkel, melyeknek témája: Test_Tánc_Kép
Beküldési határidő: 2018. január 8. 

Részletek a rendezvény honlapján és Facebook oldalán találhatóak.

szolo_2_ok.jpg

English version

New short dance productions are wanted! SzólóDuó 2018 - www.szoloduo.com

SzólóDuó International Dance Festival 2018 (19th session), open platform for short choreographical pieces.

1. SzólóDuó 2018 - Open category (solo and duo - classical SzólóDuó program)

You can apply to the Festival with short solo or duo dance performances by filling the registration form and appendices – available on our website.
Solo performances can not be longer than 6 minutes (best lenght: 4 min), duo performances can not be longer than 9 minutes (best lenght: 6 mins)
Video-nomination is held for applicants who are not able to participate in any pre-nomination rounds.

Date of the SzólóDuó Competition Platform: 10-14. January 2018
Application : 1. September 2017 - 1. November 2017
Hungarian Editon - Audition in Hungary: 2-3. December 2017
Video round: 2. December 2017

2. SzólóDuó 2018 - Movement 100+ Art_Time_Bridges

You can apply with maximum 15 minutes long solo performances which reflects to the tradition of the more than 100 year old Hungarian Art of Movement - by filling the registration form and appendices – available on our website.

Links about the choreographies for inspiration are available on the official web page of the Festival. Firstly the synopsis of the planned performances will be pre-evaluated by the professional jury, then the elaborated work-video will be qualified for the residency program. Only applicants invited by the jury can participate in the Competition program of SzólóDuó Festival 2018.

Date of the evaluation of synopsis: 1. October- 1. November 2017 (Receiving deadline is the 1st of November)
Receiving deadline of work-video: 2. December 2017
Planned date of the residency program: 2-10. January 2018
The date of the Festival: 10-14. January 2018

III. Body_Dance_Picture - One-minute dance films at SzólóDuó 2018

You can apply with one minute dancefilms in the subject of Body_Dance_Picture
Receiving deadline of the films: 8. January 2018
More information: www.facebook.com/1minutedance 

(Forrás: Orkesztika Alapítvány)

süti beállítások módosítása