Marilyn Monroe, Csehov és ’56-os dráma a Tesla Teátrumban

A Monroe-gyilkossággal, ’56-os szerelemmel és két egyfelvonásos Csehov komédiával indítja első évadát a belvárosi teátrum. 

Az új színház előadásaiban többek között Beleznay Endre, Zöld Csaba, Tímár Éva, Szalay Kriszta és Cserna Antal is feltűnik Vas-Zoltán Iván rendezéseiben. A Kazinczy utcai színház idén ősszel kezdi meg repertoárszerű működését az egykori transzformátorház épületének legfelső szintjén, sajátos, szobaszínházi formában. 

Áprilisban új színház nyílt a főváros szívében, a Kazinczy utcában Tesla Teátrum néven. A színház vezetője Vas-Zoltán Iván, az előadásokban ismert vendégszínészek és a Rátkai Márton Színházi Műhely társulata játszik. Ősbemutatókat és máshol nem látható produkciókat terveznek, ezt az irányt az első évad is tükrözi. 

appassionata_fantoly_nikolett_boronyak_gergely.jpgFantoly Nikolett és Boronyák Gergely az Apassionata előadásában (forrás: Tesla Teátrum)

Az Appassionata című darab bemutatója áprilisban volt a Tesla Teátrumban, októberben pedig két alkalommal, 6-án és 15-én láthatja majd a közönség. Háy Gyula szerelmi drámája közvetlenül az ’56-os események után játszódik: a világhírű, az országból több éve disszidált magyar zongoraművésznő hazautazik, hogy kiszabadítsa költő férjét a Kádár-kormány börtönéből. Az előadás különlegessége, hogy a darabot a rendszerváltás idején Háy Gyula özvegye személyesen juttatta el a rendezőhöz, amelyet az ’56-os emlékévnek köszönhetően vihetett színpadra a társulat. A főszereplők között láthatjuk Tímár Évát, Beleznay Endrét, Király Attilát és Márton Andrást is. 

Október 28-án két Csehov-egyfelvonásost mutat be a színház – a Medve és a Leánykérés című komédiákat – november 10-én pedig egy ősbemutató, I. W. Scott Valamit valamiért című pszicho-krimije kerül színpadra. Utóbbi Marilyn Monroe életének utolsó napjait eleveníti fel egy FBI-nyomozás keretében. A nézők előtt feltárul a világ legismertebb színésznőjének rejtélyes halála, és felbukkannak azok a jól ismert férfiak, akik meghatározó szerepet játszottak a szerencsétlen sorsú sztár életében. A főszerepekben Fantoly Nikolett, Zöld Csaba és Pásztor Tibor

vlamit_valamiert.jpg              Fantoly Nikolett a Valamit valamiért előadásban

December 1-én Elfriede Jelinek, Nobel-díjas osztrák költőnő Rohonc, avagy az öldöklő angyal című tragikomédiája lesz látható a Tesla Teátrumban. Az elborzasztó-elbűvölő szürreális színházi látomás a rohonci Batthyány-kastélyba viszi el a nézőt, ahol bajtársi találkozót tartanak SS-főtisztek és vendéglátójuk, Bornemisza-Thyssen grófnő. A mulatozás orgiába fordul, amelynek csúcspontján kétszáz zsidó munkaszolgálatost gyilkolnak meg. A Tesla Teátrum előadása új megvilágításba helyezi a művet, mivel az áldozatok honfitársaink, magyarok voltak. 

Az évad második felében bemutatásra kerül Örkény István: Pisti a vérzivatarban, Neil Simon: Különterem és Debbie Horsfield: Vörös ördögök című művei is. 

Bővebb információk a teátrum honlapján találhatóak.

(Forrás: Tesla Teátrum)

Kapcsolód cikkek

Új színház nyílik a budapesti Belvárosban Tesla Teátrum néven

süti beállítások módosítása