Fellini Országúton című filmjének színpadi változata a Spirit Színházban

Gelsomina, Zamparano és a Bolond meséjét szeptember 30-án a Spirit Színházban öt szereplőre írt színpadi változatban mutatják be, Bessenyei Zsuzsanna rendezésében.

A Spirit Színház 2017/18-as évada az összetartozás jegyében telik, minden bemutató az „egyedül nem megy” maxima fontosságára, az egymásra figyelés jelentőségére hívja fel a figyelmet. „Federico Fellini klasszikusa a csupa lélek Gelsomina, az erőszakos Zampano és a mindentudó bolond történetén keresztül mutat rá arra, hogy bár sokszor áthidalhatatlannak tűnő szakadék van az emberek között, nyitottsággal, szeretettel és odafigyeléssel azonban minden létezés értelmet nyerhet a földön” - olvasható az előadás színlapján.

orszaguton.jpgSzitás Barbara és Tóth József az Országúton próbáján (forrás: Spirit Színház)

A filmet Besenyei Zsuzsanna alkalmazta színpadra. A faragatlan és nyers vándor-mutatványos Zampanót Tóth József, az őt hűségesen követő Gelsominát Szitás Barbara, az életüket kulcsfontosságúan befolyásoló Bolondot Mészáros Tamás játssza.  

Az előadás a szeptember 30-ai bemutatót követően október 1-én és 21-én, illetve november 8-án látható a Spirit Színházban.

(Forrás: Spirit Színház)

süti beállítások módosítása