Szulák Andrea: „Egy kicsit minden előadás végére kikészülök”

Immár hetedik éve van műsoron a Turay Ida Színházban a Vértestvérek című szívbemarkoló musical. A teátrum alapító igazgatóját és az alkotókat kérdeztük az előadásról.

Minden korban a világot a szeretet és sajnos a pénz mozgatja! Van olyan aki a szegények, és van aki a gazdagok életét élheti. Egy biztos, hogy a szülői szeretet a legnagyobb erény mind a két világban, és a gyerekek legnagyobb menedéke még felnőtt korban is. Szulák Andrea,  Mrs. Johnstone szerepében  csak a szeretetet tudja adni gyermekeinek. Sajnos az élet arra kényszeríti, hogy ikrei közül, az egyiket odaadja egy gazdag családnak. De milyen az élet? – a két fiú 7 évesen vértestvérré válik, nem is sejtve, hogy ők valójában milyen közel is állnak egymáshoz – olvasható a színlapon.

ver_2.jpgSzulák Andrea a Vértesvérek előadásában (forrás: Turay Ida Színház)

Darvas Ilonától, a Turay Ida Színház egykori alapítójától a darabválasztás felől kérdezősködtünk.  

Miért volt fontos számára egy drámaiságban bő, voltaképpen tragikus musical színpadra állítása?

Darvasi Ilona: Nem egy tragikus musical színpadra állítása volt a fontos, hanem a történet, amelyet láthatnak a nézők, az igényes zene, amit hallhatnak olyan énekesek előadásában, mint Szulák Andrea, Csengeri Attila, Sövegjártó Áron vagy Nyírő Bea.

Sokszor állunk döntés vagy választás előtt, melynek következményét nekünk kell vállalni. Az életben nem csak magunknak kell megfelelni, de felelősséggel tartozunk gyermekeink és környezetünk jövőjéért is. A gazdagság és szegénység között nő a szakadék. A félelem és a gyűlölet egyre erősebb lesz. Világunkban egyre hangsúlyosabbá válnak az anyagiak, mégis sokszor a gyerekeinken látjuk, hogy mennyivel fontosabb a szeretet, a barátság és az őszinteség. Nem tudunk másba kapaszkodni csak a családba, barátokba.

ver_1.jpgRárósi Anita és Sövegjártó Áron

Egy ilyen előadással tükröt tarthatunk magunk és mások elé, így talán még nem késő észhez térnünk. Ebben a musicalben az is jó, hogy a drámaisága, érzelmei mellett sok humorban és nevetésben is van részünk. Ami a legfantasztikusabb mégis az, ahogyan Szulák Andrea elénk állítja az anya szenvedését és örömeit. Csengeri Attila énekhangja mellett fantasztikus drámai színjátszásról ad tanúbizonyosságot. A fiatalok zsenialitása nemcsak az éneklésben és táncban, de színészi alakításaikban is kitűnik.

Szulák Andreától mély érzelmeket és a számára jól ismert nagyszínpadokhoz képest sajátos jelenlétet követel meg az előadás.

Sok zenés darabban szerepelt már. A Vértestvérekben játszani mennyiben más, mint azokban?

Szulák Andrea: Viszonylag kis térben, a nézőtől szinte karnyújtásnyira őszinte, igazi érzelmeket közvetíteni mindig fontos feladat. Ezen kívül nagy kihívás volt, hogy ezt a szerepet előttem már két csodálatos színésznő is alakította emblematikusan. 

ver_5.jpgCsengeri Attila, Szulák Andrea és Sövegjártó Áron

Mi (volt) a legnehezebb számára Mrs. Johnstone szerepének megformálásában?

A gyermekét bármilyen formában elvesztő anya átélése rendkívül megterhelő számomra, egy kicsit minden előadás végére kikészülök.

Az előadások során alakult-e a játéka, illetve a szerepéhez való viszonya?

A kezdeti szorongás, mely az elődeim által rám mért nyomás, illetve a rövid próbaidőszak miatt alakult ki bennem, azt hiszem lassanként eloszlott. Ráadásul annyira szeretetteli légkör vesz körül, úgy a kollégáim, mint a színház összes munkatársa részéről, hogy ez nagyban segít az oldódásban.

A nézők pedig imádják az előadást, hatalmas energiát, szeretet kapok tőlük aszerint, ahogy haladunk a történettel a végkifejlett felé. Szem nem marad szárazon az előadás végére.

Böhm Györgyöt, az előadás rendezőjét a Narrátor figurájának szerepeltetéséről és Csengeri Attiláról kérdeztük.

ver_4.jpgCsengeri Attila (balra)

Narrátor szerepeltetése egy színdarabban mindig kockázatos: olyan közhely, amit ritkán sikerül valódi színpadi helyzetekbe hozni, ezért általában „leveti a hátáról a színpad”. Hogyan próbálják ezt elkerülni Csengeri Attila esetében?

 Böhm György: A Narrátor szerepeltetése abszolút nem kockázatos, nem közhely, és „nem veti le hátáról a színpad”, lásd az ókori görögöktől napjainkig. Willy Russel, a Vértestvérek című musical szerzője írta a darabba a Narrátor figuráját pontosan meghatározva helyzeteit, nem a mű színpadra állítói találták ki. Mivel a Narrátor szereppel sincs semmi gond, így az azt játszó remek Csengeri Attilával sincs. Nagy erővel jeleníti meg a szerepet. És semmit sem próbáltunk elkerülni az ő esetében sem!

...

Az előadás legközelebb október 7-én, ezt követően 27-én látható a Turay Ida Színházban. Minkét alaklommal este 7 órai kezdéssel.

Kapcsolódó cikkek

Darvasi Ilona: „Egy fokkal igényesebbet adok a nézőnek, mint azt ő szeretné”

süti beállítások módosítása