„Ha van is gondom a színpadi karakteremmel, megküzdök érte”

Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház színésznője legújabb bemutatójáról, Az ügynök haláláról, és Érzések című koncertjéről mesélt, amelyhez a dalszövegeket is maga írta.

Október elsején volt Az ügynök halála című előadás bemutatója a Nemzeti Színházban, hogy sikerült a premier?

Nagyon jól. Szerette a közönség az előadást.

A darabban a Nőt játssza, ez a szerep mitől izgalmas?

Gyakorlatilag három másodpercben kell megmutatnom mindent, ami rá jellemző, hogy milyen viszonya van a főszereplővel, Willy Loman-nel, és ugyanennyi idő alatt kell, hogy megszerettessem vagy ne a karaktert a nézőkkel. Nagyon érdekes, hogy szinte alig van jelenete, és mégis ő minden elrontója a darabban.

tothauguszta3_fotos_juhaszattila.jpgTóth Auguszta (fotó: Juhász Attila)

Szereti ezt a szerepét?

Hosszú barátkozás után végül megszerettük egymást.

Volt már arra példa, hogy valamelyik szerepét nem tudta megszeretni?

Hogyne. Még az is előfordult, hogy szerettük egymást, de a próbafolyamat közben kiszerettünk egymásból egy kicsit, és aztán újra megszerettük egymást. A próbafolyamatok alatt rengeteg a civódás és az önkeresés, de mindenféleképpen az a törekvés, hogy az ember megszeresse a karakterét, mert e nélkül nagyon nehéz felmenni a színpadra. Erre ezért vigyázok is. Sosem jelentem ki, hogy nem szeretem ezt vagy azt a szerepet, ha van is vele gondom, inkább megküzdök érte.

Az utóbbi években mindig bőven akadt színházi munkája, az idei évadban tizenkét darabban játszik. Ehhez képest egy igazán különleges lemezbemutató koncertre is készül, amelynek a szövegeit is jegyzi. Október 18-án lesz az Érzések című album bemutatókoncertje a Nemzeti Színházban. A lemez 2016-ban jelent meg, miért csak most hallhatjuk koncerten is ezeket a dalokat?

Igazából a kérdés első felében benne van a válasz is. Szerettük volna már korábban is megcsinálni, de hála az igazgatómnak nagyon elfoglalt voltam és remélem, hogy leszek is az anyaszínházamban, emiatt képtelenek voltunk összehozni egy olyan időpontot, amikor teljes erőbedobással tudtam volna a koncertre fókuszálni. Közben a zenésztársak sürgettek, hogy tessék most már megcsinálni. Úgyhogy kitűztük a napot. Érdekes, hogy a lemez december 16-án, édesanyám neve napján jelent meg, és úgy alakult, hogy édesanyám születésnapján, október 18-án mutatjuk be. Végül a csapat úgy áll fel, hogy Pintér Tibor, Frey György, Hunyadi László, Szemereczky Imre, Jármai Edit, Kovács István lesz ott velem a koncerten.

toth_csiksomlyoi_eorifoto-6165.jpgTóth Auguszta a Csíksomlyói passió előadásában (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Hogyan folyt a munka? Pintér Tibor zeneszerzővel egymásnak adták a kész zenét vagy éppen szöveget?

Amikor elkezdtünk a lemezen dolgozni, Pintér Tibornak már volt négy zenei alapja. Először ezekre írtam szöveget, majd én írtam szöveget és arra írt dalt. Ahogy őt inspirálta az én szövegem, úgy inspirált engem az ő dallama.

Meglévő dallamra vagy anélkül könnyebb szöveget írni?

Mindegyiknek megvan a könnyebbsége, ahogy a nehézsége is. Számomra nem volt az egyik nehezebb a másiknál. Az adott állapotomtól és hangulatomtól függött minden.

Mondhatjuk, hogy ez egy próbatétel volt?

Abszolút. Ez egy kemény próbatétel volt. Az, hogy hajnal kettőkor felébredsz és eszedbe jut a dallamra egy pár sor, és aztán dolgozol, főzöl, és akkor következő éjszaka megint felébredsz, és megvan egy következő versszak. Majd megmutatod alkotótársaidnak, azok megdicsérik és elkezdesz gondolkodni, hogy akkor ez most tényleg jó.

tothauguszta_krokodilus.jpgTóth Auguszta A krokodilus előadásában

Nem kell nagyobb bátorság saját magának írni dalszöveget az érzéseiről, mint mikor  eljátszik egy szerepet?

Szerintem nem. Ha az Erotika című dalomat nézzük, az nagyon régen megvan már, a refrén például tíz évvel ezelőtt született, és ez egy kicsit bátor dal lett. De a férjemnek ez az egyik kedvence a Vágy és a Lazulj el című dalok mellett. Persze az is igaz, hogy van olyan huszonéves ismerősöm, aki azt mondta, hogy erre a dalra 18-as karika kellene. De nem gondolok ebbe bele, szerintem egy költő sem úgy ül le verset írni, hogy vajon ez most kicsapja a biztosítékot vagy nem.

Megismerhetjük Tóth Augusztát, ha a lemezt meghallgatjuk?

Egyes oldalaimat igen, de teljes egészében nem hiszem, hiszen vannak pillanataim, amikor magamat is meg tudom lepni. Remélem, hogy a a közönség a lemezbemutató koncerten olyan oldalaimat is megláthatja, amiket eddig színpadon még nem mutattam meg.

Az interjút Gödöllei Anna készítette.

süti beállítások módosítása