Alföldi Róbert, Pintér Béla és Fekete Ernő az Átriumban

A november sem telik eseménytelenül a Margit körúti színházban. Udvaros Dorottyával, Szabó Győzővel Hernádi Judittal és Bányai Kelemen Barnával is találkozhatnak az érdeklődők.

Visszatér az Átrium színpadára Christopher Marlowe II. Edward című darabja, Fekete Ernő címszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében. Az előadás a magánélet és a hatalom összefonódásának kérdéseit vizsgálja november 18-án és 19-én. Az Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozat ezúttal Szabó Lőrinc életéről és szerelmeiről szól, a szerelmi háromszöget korabeli levelek, írások, dokumentumok alapján kibontó előadásban, amelyet Réczei Tamás állított össze, a költőt Nyáry Krisztián, a sorozat alapjául szolgáló könyv szerzője alakítja, partnerei Kerekes Viktória és Kurta Niké lesz. Az est november 20-án és 21-én látható az Átriumban.

ii_edward_jokuti_gyorgy.jpgPatkós Márton és Fekete Ernő a II. Edward előadásában (fotó: Jókúti György)

Dolák-Saly Róbert Agyatlantisz című könyve újra a boltokba kerül, amihez kétrészes műsor kapcsolódik az Átriumban november 11-én. Az első rész, a Családi gumiszoba elsősorban gyerekeknek, illetve családoknak szól délután 5 órától, ezt követi fél 7-től a felnőtt(ebb)eknek szóló program. A szerzővel Barabás Éva beszélget, emellett diafilmvetítés és naftalinozás várja az érdeklődőket.

A Krizshow e havi felvételén, november 14-én Udvaros Dorottya és Szabó Győző lesznek Krizsó Szilvia vendégei az Átrium színpadán. Cserháti Zsuzsa életét és legkiválóbb dalait mutatja meg a Boldogság… című előadás, amely november 15-én debütál az Átriumban. A dokumentarista koncertszínházi produkció rendhagyó módon állít emléket az énekesnőnek: a szövegkönyv valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készült. Cserháti Zsuzsa alakját Horányi Juli idézi fel az előadásban, partnerei: Märcz Fruzsina, Ágoston Péter, és a dalokat megszólaltató zenekar.

egy_puska_judit_kulturbrigad.jpgAlföldi Róbert az Egy, kettő, háromban (fotó: Puska Judit / Kultúrbrigád)

A 25 éves Pesti Est bemutatja sorozatban november 26-án lesz látható Tasnádi István Majdnem 20 című darabja. Az egykori Bárka Színház és annak bezárása kapcsán létrejött előadás Vidovszky György rendezésében eredeti módon reflektál feszítő közéleti-közérzeti kérdésekre

Visszatér a Pedro Almodóvar filmje alapján készült Nők az idegösszeomlás szélén című musical, de látható lesz a Frida Kahlo életét feldolgozó zenés-táncos produkció, a Frida is. Az Őrült Nők Ketrecét közkívánatra öt alkalommal is műsorra tűzi az Átrium. Látható lesz még Molnár Ferenc egyfelvonásos vígjátéka, az Egy, kettő, három Alföldi Róbert főszereplésével, az Igenis, miniszterelnök úr!, bemutatják  A félelem megeszi a lelket című előadást Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében, illetve műsoron marad az ötödik születésnapjához közelítő Vaknyugat című előadás is. A Pintér Béla és Társulata ebben a hónapban a Tündöklő Középszert és a Parasztoperát játssza a Margit körúton.

nok_az_idegossz_schumy_csaba.jpgNők az idegösszeomlás szélén (fotó: Schumy Csaba)

A Jurányiban a Szociopoly című interaktív társasjáték két alkalommal lesz látható, az előadás alapján a GYERE - Gyerekesély Közhasznú Egyesület által fejlesztett asztali társasjáték-változat immár az Átrium shopban is kapható (személyesen az Átriumban, illetve a weboldalon megrendelhető). A Mentőcsónak előadásai közül az Újvilág, A néma tartomány és a Cím nélkül is szerepel a 123-as labor műsorán.

(Forrás: Átrium)

Kapcsolódó cikkek

Ütős előadás vagy abrakadabra? - Két kritikus az Egy, kettő, háromról
Majdnem 20 – „Kemény számvetés és röhejes utópia egyszerre”
„Mi csak közösen gondolkodva tudunk színházat csinálni” - interjú az Átrium új vezetőivel

süti beállítások módosítása