Titánia – nemzethy konzultáció a Stúdió K-ban

Dömötör Tamás Iphigénia antik történetéből kiindulva állít színpadra egy nagyon is mai abszurdot Titánia címmel.

A rendező első alkalommal dolgozik együtt a Stúdió K Színházzal. Ez egy alternatív színház a város egyik legjobb részén, lehetne akár Berlinben is, kéne belőle még tíz. Nem nehezedik rá a kőszínházi struktúra nyűgje, cserébe kisebb a komfort. Pont nekem való" vallja a független teátrumról.

Dömötör Tamás színházi rendezéseiben gyakran keverednek filmes elemek az élő játékkal, a Titánia is kevert műfajú produkció. A darab szerkezeti váza az antik irodalom egyik kedvelt témáján, Iphigénia történetén alapul, az előadás szövegét a rendező a színészek segítségével öntötte végleges formába. 

titania_pallagi_melitta_lovas_daniel_sipos_gyorgy.jpgPallagi Melitta, Lovas Dániel és Sipos György a Titánia imázsképén

Titániában minden rendben van. Boldog a nép, s persze a legboldogabb, aki a Vezető közelében dolgozhat nap mint nap a nemzet felemelkedéséért.
Titániában minden rendben van. Aki betartja a szabályokat, és szereti a Vezetőt, azt békén hagyják.
Titániában minden rendben van. Mellesleg az újszülött leányok harmincegy százalékát is így hívják - hazaszeretetből nevezik el őket így a szülők.
Titániában minden rendben van. A Vezető már száznegyvenegy éves, de ereje még tart. Néhány évenként az orvosok kicserélik a létfontosságú szerveit, és az élet megy tovább. A Vezető élete megy tovább.
Titániában minden rendben van. A Vezetőnek most éppen vesére, májra és tüdőre van szüksége, de szerencsére sok állampolgár adja önként az életét a nemzet első emberének.
Vagy nem önként.
De Titániában minden rendben van. 

Az előadás szereplői: Pallagi Melitta, Lovas Dániel és Sipos György

A Titánia bemutatója október 13-án lesz a Stúdió K-ban, ezt követően az előadás október 14-én, 15-én és 22-én látható ugyanott, minden alkalommal este fél 8 órától.

(Forrás: Stúdió K Színház)

süti beállítások módosítása