A nap fotója – a belharcról

Mácsai Pál Shakespeare IV. Henrikjét állítja színpadra a frissen felújított Örkény Színház első bemutatójaként. Fotógaléria.

Az Örkény Színház bátran nyúl hatalmas irodalmi anyagokhoz. Így volt ez az előző évadban is, amikor Ascher Tamás és Gáspár Ildikó Thomas Mann József és testvérei című regényét állította színpadra. Emlékezetes és kiváló előadás született belőle. Most Shakespeare IV. Henrikjének mindkét részét kínálják, Mácsai Pál rendezésében.

                 Nagy Zsolt / Toldy Miklós előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Angliában a király, IV. Henrik, okozója és áldozata is a káosznak. Fia, az ifjú Henrik, kivonul az udvari politikából - egy rég lecsúszott alak, az amorális, intelligens bohóc, Falstaff kocsmai társaságába zárkózik. Azon a napon, amikor a sebtében gyártott jelszavak hívására újra tömegek sodródnak polgárháborúba, az apák vitájába fiaik is kénytelenek beszállni. Generációról generációra öröklődik a belharc, amelynek ki tudja, hol volt a kezdete, és hol lesz a vége.

A Nádasdy Ádám friss fordításában színpadra vitt darab főbb szerepeit Dóra Béla, Csuja Imre, Nagy Zsolt, Vajda Milán, Ficza István, Jéger Zsombor, Kaszás Gergő és Kókai Tünde alakítja.

A IV. Henriket október 14-én mutatja be az Örkény Színház. Az előadás ezt követően október 15-én, 24-én és 28-án, valamint november 8-án, 19-én és 26-án látható.

süti beállítások módosítása