Harkányi Endre: „Nyolcadik kerületi proli gyerekből lettem budai úrifiú”

A Kossuth-díjas színművész másfél évvel ezelőtt jött el a Vígszínházból. Az Origón megjelent interjúban sok más mellett arról is mesél, miért.

Harkányi Endre árvaként nőtt fel. Édesanyját a nyilasok vitték el, akit sosem látott viszont, apját az oroszok, ő a hazatérése után nem sokkal halt meg. „A „nyóckerben" éltem a bátyámmal handlék, cigányok, kurvák között. Hol ez a rokon próbált törődni velünk, hol egy másik” – emlékezik.  Előbb a Láng Gépgyárban tanult lakatosnak, ívhegesztőnek, később villanyszerelőnek. Aztán tizenhét évesen – a filmezés és a mozizások hatására – jelentkezett a színművészeti főiskolára. Ez volt az indulás.

Harkányi Endre (fotó: Bazánth Imola / 168 óra)

Mostanában sokat jár színházba, koncertekre. Mint meséli, ennek az anyagi fedezetét nem ő maga teremtette meg, a testvérétől örökölt lakás árából futja neki erre. „Bátyám kevés iskolája ellenére is nagy üzletember lett, és amikor megkaptam a Kossuth-díjat, azt mondta: „Bandikám, ha tíz évesen elmentél volna tányért mosogatni, talán lehetett volna belőled valaki." Volt mélyebb rétege a tréfájának” – idézi fel az interjúban.

„Intellektuálisan már a főiskolán kikupálódtam, de a lokalizáció szempontjából Szinetár egykori lakásában lettem nyolcadik kerületi proli gyerekből budai úrifiú. A Petőfi Színházban Feleki Kamill, Domján Edit, Psota Irén partnereként bizonyíthattam, hogy van helyem közöttük. Szinetár és Petrovics Emil teátruma a kortárs zenés darabok bemutatását preferálta, magas szellemi, szakmai színvonalat képviselve” – emlékezik pályafutása kezdetére.

Miután megszűnt a Petőfi Színház, a Vígszínház tagja lett. „Főiskolai tanáraim egyike, Várkonyi Zoltán adott menedéket a színházában. Eleinte nem éreztem magam rosszul, de később már olyan jól sem. Hatalmas társulatnak lettem része, amelyben nem igazán számoltak velem. Így is jutott értékes feladat, de azt éreztem: nem mindig azért osztanak rám szerepet, mert az színészként is épít, hanem mert úgy alakult, hogy akár rám is oszthatják” – mindez a maga sértettségével öt évadon keresztül tartott.

Fotó: Keleti Éva

„A rendkívüli érzékenység is része egyedi személyiségemnek. Például többször mondták: egyszerre érződik a szememben a huncutság és a szomorúság. Bizonyára a sorsomat is tükrözi, és persze a színpadon is szoktam élni ezzel a kettősséggel. Várkonyi végül öt évad után a sértettségemmel együtt tanácsolt el társulatától” – emlékezik vissza.

Ezt követte rövid szabadúszás, azonban „akkoriban a szerződés nélkül kóválygó színész feketeseggűnek számított a szakmában”, így igent mondott Komlós Jánosnak, aki a Mikroszkóp Színpadra hívta. Komlós János nem csupán ÁVH-s kihallgató tiszt volt, de „egyik kidolgozója is volt a fiktív történéseken alapuló forgatókönyveknek, amelyek alapján le lehetett folytatni a tárgyalásokat, börtönbe, bitófára küldeni azokat, akiket a diktatúra ott kívánt látni” – meséli Harkányi Endre.

Az előadásokat Aczél György is rendszeresen látogatta, és miután a színművész egy interjúban kritizálta Komlós János színházát, majd fel is mondott, Komlós János egy cikkben „megpróbálta politikailag kompromittálni”. Aczél Endre berendelte magához. „Nem emlékszem, hogy bármit is mondott volna, de arra igen, hogy erősen nézett” – emlékezik a színművész a sorsfordító beszélgetésre. Kifakadására, miszerint Komlós János egy politikai szélhámos, Aczél György nem felelt, ahogy arra a kifakadására sem reagált, hogy ha nem lehet színész Magyarországon, adjanak neki útlevelet, hogy elmehessen. „Három nap múlva felhívott Miszlay István, a József Attila Színház igazgatója. Hat gyönyörű évad következett ott, olyan kollégák mellett, mint Szemes Mari, Bodrogi Gyula, Kállay Ilona” – zárult ez a történet.

A Vígszínház Monokli előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Ezt követően egy évnyi művész színházi munkával megszakítva harmincegy évadon keresztül a Vígszínház tagja volt, ahonnan 2015-ben jött el. Szintén sértetten: „Kisértődtem a Vígszínházból” – nyilatkozta korábban. Azóta lecsillapodtak az indulatai: „Azt gondolom: Eszenyi Enikő, a Vígszínház direktora őszinte hittel, nagy erőfeszítéssel, rengeteg munkával igyekszik megteremteni a maga szerethető teátrumát. Nem lenne elegáns, ha visszafelé kezdenék lövöldözni, célkeresztbe tartva egykori színházi otthonomat” – fogalmaz.

Az interjúból kiderül, noha a távozása egy konkrét munkaügyi vita után és miatt következett be, a színházi eszménye is közrejátszhatott benne. „Általában azt tapasztalom: sokfelé igyekeznek megújítani a színházat, de az gyakorta kelti az összevisszaság látszatát. A mostanában színre lépő – szakmai készségük alapján amúgy sok tehetséget is magával hozó – generáció mintha semmit sem vett volna át abból, amit az előző nemzedékek magas szinten elsajátítottak” – mesél erről, hozzátéve – „nem elég csupán újat akarni. Azzal is számolni kell: mi áll jól egy adott társulatnak, miként lehet úgy továbblépni, hogy közben a tradíciókból indulunk ki. Ezek nélkül a nekirugaszkodások a káosz érzetét keltik”.

Forrás: YouTube

Hogy mindezek után, 83 évesen lenne-e kedve játszani? Csehov Hattyúdalát még szívesen eljátszaná, ami Szvetlovidovról, egy idős komédiásról szól, aki a születésnapi jutalomjátéka után felönt a garatra, elalszik, miközben rázárják a színházat. Miután a színházban élő, idős súgó felbukkan, a színész megébred, és a súgónak idéz fel nagy szerepeket. „Ez a Szvetlovidov, ő még talán érdekelne” – zárul az interjú.  

A teljes interjúból az is kiderül, hogyan lett az övé annak idején Szinetár Miklós budai villalakása, hogyan működött Komlós János igazgatása alatt a Mikroszkóp Színpad, és melyek voltak a legemlékezetesebb szerepei a Vígszínházban.

Az eredeti interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Harkányi Endre: „Kisértődtem a Vígszínházból”