Ez most csak egy vicc? – Kritikák a Templomról

A koreai származású, Amerikában élő szerző darabját Császi Ádám állította színpadra kiváló színészekkel. Az előadáson azonban, a kritikusok szerint ők sem segíthettek.

Young Jean Lee Templom című sikerdarabja a 2007-es ősbemutató óta állandó műsorszáma az amerikai színházaknak. Ezt a sikert a Szkénében még csak meg sem közelítették. Sőt! A Templom olyan, mint egy hittérítő vallásos szeánsz, miközben mintha ugyanezen a helyzeten talán ironizálna is. A nézők pedig egyszerre résztvevői és nézői ennek a szeánsznak. Csáki Judit Revizoron és Kovács Dezső  Art7-en megjelent írásaiba olvastunk bele.

Nyakó Júlia, Simkó Katalin és Petrik Andrea a Templom előadásában (fotók: Mészáros Csaba)

Csáki Judit részben ezt az „amolyanságot” tartja az előadás egyik gyengéjének. „Aki járt már például New Yorkban a Harlem környékén úgynevezett közösségi helyiségekben, amelyek templomok is, és hallott hihetetlenül hatásos, sodró és magával ragadó gospelt, látott táncoló-hullámzó népséget, az tudja, honnan vette a mintáit a szerző. Gyanítom, aki nem járt még ilyen helyen, csak belenézett a „hitgyüli” valamelyik vasárnapi délelőttjébe, az is... Na, hát ezekhez képest „amolyan”, ami itt történik” – írja.

Véleménye szerint nem csupán vallásos vagy éppen kvázivallásos élményként nem működik az előadás, de színházként sem. „Legyetek jók, ha tudtok – nagyjából ez lehetne a summája ennek a hetven percnek, amíg türelmesen várunk, hogy elkezdődjék egy színházi előadás. Leszámítom most azt az egyetlen színházi pillanatot, amikor a majdnem kínos táncikálás-éneklés előtt az egyik szereplő odaszól a technikusnak, hogy a fényt, ha lenne szíves...” – fogalmaz a kritikus.

Kovács Dezső az előadás szövegéből eleve hiányolja a színpadi dráma lehetőségét: „Nem véletlenül aposztrofáltam a művet szövegfolyamnak, mert hisz színpadképes drámának aligha nevezhető az olyan munka, amelyben négy figura hosszadalmas monológjait halljuk egymás után, s az alakok nemigen folytatnak párbeszédet egymással, igaz, a nézőket meg-megszólítják olykor” – fogalmaz.

Rába Roland

A „kinn is vagyok-benn is vagyok” helyzet sem működőképes meglátása szerint: „A közönség egyik része kényszeredetten követi a hitszónokokat, s együtt mondja az előírt, előzsolozsmázott imákat, másik része hangosan kacarászik, nevetgél, s elég hangosan kinyilvánítja, hogy mit is gondol az adott szituációról” – írja. Majd hozzáfűzi, „aztán lassacskán értelmezhetővé válik a matéria is, a szövegtenger, amelyet a nyakunkba zúdítanak: szűk érzelmi, gondolati regiszteren zajló ideologikus monológokat hallunk, amelyeknek szociológiai érdekessége kétségtelenül nagyobb, mint a drámai tartalma”.

Véleménye szerint az irónia menthetné a helyzetet. „Az irónia, a humor jelenthetné a megoldást, mert megteremthetné a játék kontextusát. Amiből felvillan ugyan néhány röpke pillanat az előadásban, de hát ez nagyon kevés az üdvösséghez. A rendező láthatólag nem törekedett rá, hogy elemelje a matériát, s megteremtse a reflexió vagy önreflexió játékbeli közegét” – írja kritikájában.

Úgy találja, hogy mindez szinte lehetetlen helyzetbe hozza színészeket (Petrik Andreát, Simkó Katalint, Nyakó Júliát és Rába Rolandot): „Ugyanakkor erős a szereposztás, négy kitűnő színész birkózik a majdnem megoldhatatlan feladattal: életet kellene lehelniük a papírmasé-figurákba, emberi szenvedélyekkel kéne megtölteniük az épphogy csak vázlatosan felskiccelt szituációkat, s a bő lére eresztett ideologikus tartalmakat”.

„Mi tagadás, a Templom gyenge darab, sablonos a dramaturgiája, kidolgozatlanok a figurái, drámai szituációi szinte nincsenek, a textusai közhelygyanúsak. A közönség bevonása a játékba mindvégig erőltetettnek, modorosnak tűnik, ami egyáltalán nem fedi el jótékonyan a mű fogyatékosságait. Császi Ádám rendező nem képes igazán szituálni a jeleneteket, meghagyja a mű monologikus szerkezetét, s nem tekint rá a szövegre mintegy kívülről, a reflexió beszédhelyzetéből” – foglalja össze véleményét.

Nyakó Júlia, Petrik Andrea és Simkó Katalin

További kritikák az előadásról

Magyar Nemzet - Pethő Tibor: Ne vágyakozz, barátom, ez a hajó már elment!

A probléma az ismétlésekben rejlik; négyük bizarr fordulatokkal, szokatlan képzettársításokkal, sehová sem vezető, terjengős példabeszédelemekkel spékelt megtéréstörténete zavaróan, fantáziátlanul hasonló. Olvasson tovább >>>

Prae - Szarka Károly: Mi van a boldogsággal?

Értem én, hogy kísérleti színház, és hogy a New York Times szerint a dél-koreai születésű, de gyerekkora óta az Egyesült Államokban élő Young Jean Lee „nemzedéke legmerészebb drámaírója”, de a Szkéné Színházban bemutatott másfélórás darab, a Templom semmit nem indít el bennem, és nevetni is csak kínomban tudok. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek - Bálint Orsolya: Kiskecskék és kaktuszok

De ne gondoljuk, hogy ez csupán túláradó érzelmi kavalkád: átsejlik mögötte a pontos koreográfiára előadott, átgondolt és tudatos, rendszerszintű egyházi manipuláció, miközben végig szellemes és intelligens karikatúra marad, mint a Monty Pythontól a Brian élete. Olvasson tovább >>>