„Hideg vízből a forróba” – Kritikák az Ádám almáiról

Vajon csak egy kultikus film színpadi változata vagy egy önmagában is teljes színházi előadás lett a Radnóti produkciója?

A Radnóti Színház legújabb bemutatója Szikszai Rémusz rendezésében az Anders Thomas Jansen 2005-ös, mára kultikussá lett filmjéből színpadra adaptált Ádám almái, melyben a neonáci Adam megtéréstörténetét láthatjuk. Az év elején már készült egy adaptáció a Pécsi Nemzeti Színházban, Budapesten most mutatják be először a történetet. Turbuly Lilla a KútszéliStíluson a film ismerete nélkül közelített a Radnóti előadásához, Balogh Gyula a Népszavában viszont a filmmel vetette össze a Szikszai Rémusz rendezését. Az ő kritikáikat szemléztük.

Ádám almái (fotók: Mészáros Csaba)

Turbuly Lilla kritikájában rögtön választ is ad a leadben feltett kérdésre: „Kovács Krisztina és Szikszai Rémusz kitűnő színpadi adaptációja az előismeret nélküli nézőben nem hagy hiányérzetet, magabiztosan áll a lábán”. Részletesebben először a pap szerepére tér ki, aki „László Zsolt megformálásában, mint egy nagyra nőtt, lelkes gyerek lép át (…) a testi-lelki pofonokon, már-már dühítő jósággal és megértéssel”. Csomós Mari  „eszköztelen(nek látszó) jelenlétével” az irgalom anyját formálja meg, Rusznák András a tragikus sorsú, rablógyilkossá lett palesztin menekültet, Újvári Milán kortárstánc-jelenete pedig „maga a repülés”.

A másik oldalon ott van a fekete humor, „a durva szavak és hanghatások”. A kritikus szerint „Szikszai Rémusz rendezésének egyik erőssége, hogy ezt a két minőséget jó arányban, remek ritmusban vegyíti. Hideg vízből a forróba mártogat bennünket, majd vissza.” Peter Sparrow díszlete ehhez a kettősséghez igazodik, és „az Iván, a rettenet után megint sikerült tágassá varázsolnia a Radnóti kicsiny színpadát”.

A színészek is ehhez a kettőséghez igazodnak, legyen szó Schneider Zoltánról, Gazsó Györgyről, Radnay Csilláról vagy Bálint Andrásról. Pál András pedig „a címszerepben egy tömbből faragott, magába zárt figurából indít, fokozatosan bontja ki belőle az először a másikat csak figyelő, aztán megérteni akaró embert”. Az egyetlen kritikus pont Turbuly Lilla szerint a Baltazár Színház szerepeltetése az előadás végén, ami akár „túl szentimentális” is lehet, „emberi és társadalmi szempontból azonban fontos kiállás”.

Balogh Gyula kritikájában a filmmel vetette össze az előadást, mellyel szemben kissé könnyűnek találtatott. „Jó szereposztással, izgalmas előadás született, a film azonban hatásában jóval fölötte marad” – írja. Ez nem a színészeken múlott, „akik mindannyian karakteres figurákat formálnak meg”, sokkal inkább a sokszor didaktikusnak tűnő szövegen.

„Maga a történet is nehézkesen megy előre, a különböző próbatételeken keresztül, az egyes gegek, epizódok működnek, de nem válnak megrendítő egésszé. A sorsszerű fordulatokat az agyunkkal felfogjuk, de nem csap fejbe” – véli, és a Csomós Mari által megformált „ősöregasszony” alakjának behozását sem tartja indokoltnak.

Balogh Gyula szerint a Baltazár Színház szerepeltetése érthető gesztus, „mégis túl direktnek tűnik ez a rendezői megoldás”. Végeredményben „megtisztulás helyett inkább kétségekkel távozunk az előadás végén” – összegez.

További kritikák az előadásról

fuhu.hu – Bóta Gábor: Az újnáci és a földöntúli jóság

A földöntúli jóság és a nagyon is földi gonoszság találkozik az Ádám almái című produkcióban, a Radnóti Színházban. Olvasson tovább >>>

Dionüszosz Magazin – Szekeres Szabolcs: Az újrakezdők

A Radnóti Színházban Szikszai Rémusz Ádám almái című, fordulatokban gazdag, elsősorban a szívünkre ható rendezése a néző elbizonytalanításával hatványozza az izgalmakat. Nyugtalanító kérdőjeleket asszociáltatnak velünk a jóság és a gonoszság biztosnak gondolt fogalmaihoz. Olvasson tovább >>>

HVG – G. Tóth Ilda: Aki velük van

A skandináv humor groteszk világába kalauzolja a nézőket a Radnóti Színház új előadása: az Ádám almái azt mutatja meg, hogy mekkora szükség van a mai világban a csodára. (A HVG november 2-i számában olvasható)