Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje összesen négy jelölést gyűjtött be, ilyen 30 év alatt még nem fordult elő magyar filmmel.
A Filmalap támogatásával készült alkotást a mintegy 3200 tagot számláló Európai Filmakadémia jelölte a legjobb film, Enyedi Ildikót a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró, Borbély Alexandrát pedig a legjobb színésznőt illető Európai Filmdíjra.
Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben
„Mint ezzel a filmmel már annyiszor, ennek a csodálatos jelölészuhatag-hírnek a hallatán most is az első és legerősebb érzésem a hála minden egyes munkatársamnak, akikkel együtt készítettük el ezt a filmet” - nyilatkozta az MTI-nek Enyedi Ildikó.
Legutóbb 2011-ben jelöltek magyar játékfilmet az Európai Filmakadémia tagjai a díjakra, akkor Tarr Béla rendezése, A torinói ló három kategóriában volt versenyben, de végül egy jelölést sem váltott díjra.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója azt emelte ki, hogy „ennyi jelölést soha nem kapott még magyar film az Európai Filmakadémia tagjaitól”. „Büszkék lehetünk a magyar filmek sikerére” - mondta.
Az Európai Filmdíjak jelöltjeit hagyományosan a sevillai filmfesztiválon jelentik be. A díjakat december 9-én Berlinben adják majd át.
Tenki Réka, Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Berlinalén
A Testről és lélekről című film februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét, a nemzetközi filmkritikusi szövetség díját, az Ökumenikus zsűri díját és a közönségdíjat is. A magyar alkotást azóta számos országba vették meg a filmforgalmazók és világszerte több díjat nyert jelentős filmfesztiválokon. Németországban, Nagy-Britanniában és Svédországban szeptember végén, Norvégiában, Franciaországban és Svájcban októberben, Kanadában pedig novemberben kerül sor a mozibemutatókra, melyeket továbbiak premierek követnek.
A fanyar humorú szerelmesfilm arról szól, hogy két zárkózott ember az álmaiban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, könyves szakember. A filmben látható még többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.
Enyedi Ildikó filmjét a hazai mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, eddig mintegy 85 ezren váltottak rá jegyet.
(Forrás: MTI)
Kapcsolódó
Enyedi Ildikó filmje kapta az Arany Medvét a Berlinalén
„Ügyelnem kellett arra, hogy a szememben ne mutatkozzon nőiesség"