Kerényi Miklós Gábor pedagógiája

Kerényi Miklós Gábor nevelési módszerként értelmezte a vállfával való elfenekelést, amely szerinte „közös megegyezésen” alapult.

Alig egy héttel ezelőtt robbant ki – Marton László ügye után – az újabb zaklatási botrány a hazai művészeti világban. Több Facebook bejegyzés és egy blogon megjelent cikk vádolt fizikai bántalmazással és megalázó viselkedéssel egy akkor még néven nem nevezett volt színházigazgatót. Vasárnap megjelent egy cikk az Indexen, amelyben ekkor még szintén név nélkül gyűjtöttek csokorba több hasonló történetet. Az Operettszínház kiadott egy közleményt, amely szerint a Helsinki Bizottság segítségét kérték az ügy kivizsgálásában, Kerényi Miklós Gábor ugyanebben az időben hozta nyilvánosságra, hogy lemond az operettszínházi művészeti vezetői posztjáról és nyugdíjazását kéri.

kerenyi_24_hu.jpgKerényi Miklós Gábor (forrás: 24.hu)

Az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában Maros Ákos táncos, színész néven nevezte Kerényi Miklós Gábort, aki állítása szerint 23 évvel ezelőtt levetette vele a nadrágját és büntetésképpen vállfával ütötte őt. Az Operettszínház azonnal hatállyal megszüntette Kerényi Miklós Gábor rendezői és művészeti vezetői munkaviszonyát. Czapáry Veronika írónő az ATV egyik műsorában azt állította, hogy abúzussal foglalkozó könyve írásához az elmúlt időszakban több olyan emberrel is beszélt, akiket Kerényi zaklatott. „Én tizenegy áldozatról tudok név szerint, de hattal beszéltem is. A tizenegy ember közül kettő volt kiskorú a történtekkor, egyikük 13 éves” – állította az írónő.

Kerényi Miklós Gábor az ATV-nek adott nyilatkozatában Maros Ákos történetét egy sajátos pedagógiai módszerként értelmezte és az edző-növendék viszonyhoz hasonlította. Azt is kiemelte, hogy mindez közös megegyezés alapján történt.

kero.jpg                      Kerényi Miklós Gábor (fotó: Margitay Klári / Life.hu)

Ez egy szimpatikus fiatal táncos volt, természetesen homályosan emlékszem az eseményekre, mert 23 év nagy idő. Nagyon furcsa, hogy ő 23 év után jelentkezik egy ilyen történettel. Amit elmond, annak van alapja, de az én emlékezetem szerint nem pontosan így történt, és nem pontosan ez történt. De ez tulajdonképpen mindegy, mert ez csak egy vita lenne. A tény, amit ő alapvetően elismer, az arról szól, hogy ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között. Tulajdonképpen neki ezt bármikor joga lett volna abbahagyni, amit abba is hagyott, az ő saját elmondása szerint” – fogalmazott. „Mindenféle és fajta szélsőséges, ilyen típusú esemény előfordulhat, létezhet ezekben a kapcsolatokban, abban az esetben, ha ez valakiknek a megegyezésén alapszik” – tette hozzá Kerényi Miklós Gábor.

A HVG-nek és a Borsnak is nyilatkozott, ahol szintén a módszer pedagógiai voltát hangsúlyozta. „Szabálytalan ember vagyok, és saját sugárzásommal próbálom megsegíteni a világot és azokat, akik körülöttem vannak, hogy izgalmasabb dolgokat mutassanak, mint amit a közönség vár, és saját maguk várnak a művészetüktől. Ezekben a dolgokban gyakran megyek el a határokig. Ha valaki ezt másképp látja vagy eltorzítja, akkor könnyen olyan érzete támadhat, hogy én túlléptem azt a bizonyos vonalat. Én ezt nem érzem, de más gondolhatja így" – fogalmazott.

A rendező fia, Kerényi Miklós Máté, az Operettszínház művésze egy Népszavának adott interjúban állt ki édesapja mellett, arról beszélve, hogy az ilyen jellegű nevelési módszerek akkoriban sokkal elfogadottabbak voltak, mint manapság. „Jelen pillanatban az én birtokomban nincs olyan konkrétum, ami alapján máshogy kellene gondolkoznom az apámról. A bátyámékat, aki balettművész, a mesterük, az ország egyik legnagyobb koreográfusa vállfával verte. Huszonhárom évvel ezelőtt ez nem számított kirívónak, sokkal inkább valamiféle módszernek. Én is kaptam pofont a tanárnőmtől” – mondta az elfenekelésekkel kapcsolatban.

kerenyi-miklos-mate.jpgKerényi Miklós Máté

Arról is beszélt, hogy őt az apja soha nem ütötte meg. Véleménye szerint a történteknek nincs köze bármiféle szexuális zaklatáshoz, „rendezői, nevelési, pedagógiai módszerekről beszélünk”. „Sem vádakat elismerni, sem áldozatot hibáztatni, sem felmenteni, sem relativizálni nem szeretnék semmit. (…) De akármi derülne is ki: ő az apám" – vallotta.

(Forrás: Index, HVG, ATV, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Kerényi Miklós Gábor a nyugdíjazását kérte
Az Operettszínház felmondott Kerényi Miklós Gábornak
Kerényi Miklós Gábor bocsánatot kér
Lőrinczy György: „Nincs falazás, nincs titkolózás”

süti beállítások módosítása