A színész-rendező a 168 órának nyilatkozott az Ádám almái iróniájáról, a morál és a virtuális lincshangulat közötti különbségről, illetve elmondta, mit tenne, ha nagyon sok pénze lenne.
Szikszai Rémusz szabadúszó színész, aki hat éve rendszeresen rendez a független Vádli Társulat tagjaként és kőszínházakban egyaránt. Ebben az évben csatlakozott az Orlai Tibor körül csoportosuló színészek és rendezők kvázi társulatához. Legutóbbi rendezése, a Radnótiban játszott Ádám almái egy abszurdba hajló történeten keresztül szól hozzá végesre szabott embervoltunkhoz, valamint a jó és gonosz küzdelmének örök kérdéséhez.
Szikszai Rémusz (fotó: Szabó Balázs)
Az előadás, miközben megnevettet és helyenként el is borzaszt minket, voltaképpen egy happy ending sztori. Szikszai Rémusz elmondja az interjúban, hogy ő ezt az eredeti filmben alapvetően abszurd végkicsengést még meg is akarta fejelni: „Ha rózsaszínt akartok, akkor legyen rózsaszín! Mutassuk meg, hogy tiszteljük a másságot, vigyázunk a hátrányos helyzetűekre, odafigyelünk mindenkire, aki elesett, ugye, milyen csodálatos az élet mifelénk!” – mondja.
Azonban úgy találja, hogy nem minden néző érzi ebben az iróniát. „Érdekes módon a közönségből van, aki érzi ezt a csavart, és azon bőg, van, aki egy az egyben veszi, és azon hatódik meg. És van, aki azt mondja: ezt a giccset! Nyilván el kell gondolkodnom, ha nem jut el az üzenet mindenkihez. Én finoman akartam üzenni, azt akartam, hogy olyan legyen az előadás, mint a brüsszeli csipke” – fogalmaz.
Korábban éppen a Vígszínházban állította színpadra Bartis Attila Rendezés című darabját, amely a múlt elhazudásának és feltárásának konfliktusairól szól. Marton László – aki akkor még a Vígszínház főrendezője volt – nem oly régen kirobbant és lassan elcsituló zaklatási ügye adta a kapcsolódást: az elhallgatott múlt kiderülése lenullázhat-e egy életművet. „Szerintem az, hogy ez most kirobbant, üggyé vált, egyáltalán nem baj. A színház sem kerülheti el az öntisztulást. Nem lehet visszaélni azzal, ha valaki beül egy autóba, bemegy egy irodába vagy felmegy egy lakásra. Az is érthető, hogy erről miért csak évekkel később beszél. A traumáknak ez a természete” – fogalmaz Szikszai Rémusz, hozzátéve – „De azt sem kellene követelni, hogy akkor ne játsszák többet A Pál utcai fiúkat. A virtuális lincshangulat nem fogadható el az ellen sem, aki bűnös, mert az már nem morálról szól, hanem az indulatról”.
Szikszai Rémusz (fotó: Szécsi István / Fidelio)
„Szerintem a színház dolga, hogy az elesettséget, a kiszolgáltatottságot a tárgyává tegye, ahogyan ezt meg is teszi valamilyen módon. Amilyen hatalmi visszaélés előfordulhat a postahivatalban, az előfordulhat a színházban is. Aki visszaél a hatalmával, az veszítse el” – véli. Ám a „túlzás, a végletesség, a racionalitás hiánya” aggasztja: „Az is hülyeség, amikor egy nyugati egyetemen nem lehet a tananyag része a Titus Andronicus, mert abban gyilkolnak és nőket erőszakolnak. Holott éppen azt kellene általa megtanítani, hogy ez valaha természetes volt, de nekünk már nem elfogadható”.
Néhány éve hónapokra elvonult Ázsiába a családjával, miközben a közügyekkel aktívan foglalkozó, energikus színházi alkotóember. „Viszonylag könnyen költözöm és alkalmazkodom. Szeretek a nulláról építkezni. Ha holnap nyernék a lottón, simán abbahagynám a színházat, pedig munkamániás vagyok, de a családom legalább ugyanannyira fontos” – meséli a kettősség elhívó oldalával kapcsán.
Ha így alakulna, egy kis éttermet nyitna egy trópusi országban. Ami pedig a színházat illeti, noha ott nem csinálna színházat, „de kijönnék a konyhából, az exhibicionizmus bennem van, szeretném, hogy lássák a szakácsot”.
Az interjúból az is kiderül, mit gondol az életünkért való felelősségről, rendezőként bántott-e meg másokat, és miért a hidakon érzi magát a legjobban.
A teljes interjú itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
Szikszai Rémusz: „A tragikomédia hasonlít legjobban az élethez”
Szikszai Rémusz és a Kutyaharapás vitte el a legfőbb díjakat a VIDOR Fesztiválon
„A rendezés magányos dolog” – Szikszai Rémusz válaszolt