Akik a szerelemért vagy ellene harcoltak

Erdeős Anna szilveszter napján állítja színpadra az Így viszik át című estet, amely a magyar irodalom nagyjainak személyes szerelmes történeteiből válogat. A rendezőt kérdeztük. 

Az előadás Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötetéből merít, amely híres íróink, költőink naplóiból és magánlevelezéseiből kiindulva mutat fel egy-egy szerelmes történetet. Az Így viszik át a Mozsár Műhelyben lesz látható december 31-én, este 6 órai kezdéssel. Erdeős Annától nem csupán azt tudtuk meg, hogy milyen élmény volt rendezőként először dolgoznia mások által hozott témával és mások által összeállított stábbal, de az is kiderült, hogy messze nem egy irodalmi estre kell készüljünk. 

Erdeős Anna (fotók forrása: Mozsár Műhely)

Vannak, akik úgy vélik, hogy az íróink és költőink magánéletéből és személyes levelezéseiből születő előadások divatja egyfajta irodalmi alapú bulvárként működik. Legyen bármennyire is finom és művészi a kiállítás, voltaképpen ugyanabból a befogadói igényből nyeri az érdeklődést, és ugyanazt az igényt elégíti ki, mint a jelen közismert alakjainak magánéletével foglalkozó bulvármédia. Mit gondolsz erről? 

Nyilván. Ez a dolog viszont engem nem érdekelt. Amikor megkaptam a felkérést és az engem felkereső lelkes színésznő beszélni kezdett a Nyáry Krisztián anyagról, az én agyamba a „sokféle szerelem egy színházi estében” alapvetése fészkelődött be. Azóta is ez az, amit ki akarok hozni az ügyből. Éppen ezért nem az volt a szempontom, hogy eldugott, vagy szaftos kis részleteket vegyünk elő. Sőt, az írók egymáshoz való kapcsolata, vagy bármi egyéb életrajzi eleme sem igazán érdekelt. Nem mintha nem lenne meg bennem a tisztelet a művészetük vagy családi életük felé, de ez színházi körülmények közt számomra nem izgalmas. Inkább alapanyagnak tekintem őket ahhoz, hogy a szerelemről, a vágyról beszéljek újra a színpadon. 

Mi az, amivel az Így viszik át kínálja meg a nézőit?

Formáját tekintve egy tömör, sokszor abszurd, vagy inkább asszociatív jelenetfüzért próbálunk. A jelenetek abszolút színészi jelenetek. Színészek számára, színházi közegbe készültek. Semmiféle irodalmi estről nincs szó, verseket is csak elvétve, szinte észrevehetetlenül, kommunikációvá olvasztva használunk. A kötetben szereplő nagyokra leginkább színházilag megfogható „jelenet alapokként” tekintettünk, és így „castingoltuk” meg őket. Azokat a történeteket kerestük, amikről erős helyzetek jutottak eszünkbe. A lehetséges szituációk voltak fontosak, a színészi feladatok. Bár etűd struktúrájú az előadás, a jelenetek dallama mégis rendkívül sodró, a szerelemért/ellen harcoló mivolta pedig összeköti az egészet. 

A stáb az olvasópróbán (fotó: Sin Olivér)

Milyen látványvilág kapcsolódik ezekhez az erős helyzetekhez az előadásban?

Képileg és játékstílusban egyaránt egyszerű és letisztult rendszert alkalmazunk. A hangsúly a közlésen van, ami egyrészt bizonyos értelemben az epikus színház elemeit veszi alapul, másrészt nem érzi szükségét a realizmusnak. A kellékasztalunkon például mindig nagy rend van, mert nincsenek kellékeink. Illetve vannak, de azok bármikor bárhonnan elővehetők. A szerepek egymástól való elkülönítését is inkább színészileg és persze dramaturgiailag oldjuk meg, mindazonáltal jellemző természetesen egy izgalmas esztétika. 

Hogyan kerültél képbe és mit érzel a legnagyobb kihívásnak az előadás színpadra állításában?

Az előadás motorja a két színésznő, Bakonyi Alexa és Döbrösi Laura volt, ők szedték össze az egész stábot és ők találták meg a témát is. És pontosan ez volt nekem a legnagyobb kihívás. Egyszer kaptam már ilyen feladatot, egy konkrét anyag megrendezését (az Ózt a kecskeméti Katonában), de azt leszámítva soha. Amikor rendezni hívott egy színház vagy a saját projektemet valósítottam meg, mindig magam választottam ki az anyagot. Egész másféle kémiával dolgozik akkor az ember, de ez is egy érdekes helyzet: egy adott feladatot, anyagot a saját képemre formálni, a saját eszközeimmel feldolgozni. Ez is egy egyenlet vagy egy sudoku rejtvény, amit mindig nagyon izgalmas megoldani. 

                         Bakonyi Alexa és Döbrösi Laura

Hogyan állt össze a stáb?

Erről a lányok részletesebben tudnának beszélni, mert ez a csapat az ő ismeretségük és ízlésük alapján jött létre. Harmadik színésznek Mohai Tamást kérték fel, látványtervezőnek Szlávik Julit. Ők mindketten régi barátok voltak. A szövegkönyvet Tóth Réka Ágnes írta, akinek valamelyik darabjába, ha jól tudom, Bakonyi Alexa szeretett bele, engem szintén neki ajánlott egy jófej színész, akit még a komáromi Jókai Színházban Börtönkarrieren rendeztem. 

Mennyire kész elképzelésekkel szoktál érkezni az első próbanapra, és hogyan volt ez ebben az esetben?

Kidolgozott tervekkel szoktam érkezni az olvasópróbára, egy többdimenziós táblázatban dolgozom, a példányom pedig szinte mondatról mondatra tele van írva instrukciókkal. Ez most nem így volt. Annyira kevés időnk volt Tóth Rékával a szövegkönyv összerakására, hogy minden energiámat és időmet az utolsó előtti pillanatig az vitte el. A szövegkönyvet ugyanis vagy egyedül, vagy az íróval, dramaturggal szimbiózisban szoktam elkészíteni. Ez egy elég fontos alapvetés, ami most sem volt máshogy. Arra viszont már nem volt időm, hogy a jeleneteket is részletesen felépítsem, így életemben először improvizáltam a rendelkező próbán. Állítólag van ilyen, ez is bevállalható. Nekem fura volt. Mindenesetre elég jó a hangulat a próbákon, nagyon rég nem dolgoztam kizárólag magam korúakkal. Kreatív, energikus csapat. Szuper ilyen fiatalokkal dolgozni, inspiráljuk egymást és sokat nevetünk. Valamiért nekem ez is fontos.

Török Ákos