Korcsmáros András a Frankenstein történetet írta és állította színpadra. Elmondta, mi az, ami őt foglalkoztatta, és ami talán számunkra is tanulságos lehet a történetből.

Korcsmáros András színész, író, dramaturg, színház- és filmrendező. Sok társulattal játszott már sokféle előadásban, valamint sok saját „agyszüleményt” vitt színre az általa húsz éve vezetett AAK Stúdióval. Idén tavasszal úgy döntött, kivételesen egy már sokak által ismert és adaptált sztorit mutat be – a saját koncepciójában. Az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér színpadán október 2-án mutatták be a Frankenstein című horrordrámáját, saját rendezésében.

Egressy G. Tamás, Tóth Zsuzsi és Gulyás Ádám az előadásban (fotó: Bánhalmi Árpád)

A híres doktor és a lény történetét sokan sokféle módon feldolgozták már: készült belőle film, színházi előadás és képregény is. Miért akartad most, 2017-ben színre vinni Mary Shelley regényét?

Már egy ideje foglalkoztatott az a gondolat, hogy ne egy általam kitalált, hanem már egy meglévő, közismert színházi anyagot állítsak színpadra. Utánanéztem az interneten, melyek azok a híresebb regények, amelyek már nem rendelkeznek jogdíjjal. Több ilyet is találtam, ezeket ki is írtam magamnak. A listán szerepelt a Frankenstein is, de akkor még nem volt számomra egyértelmű, hogy ez lesz a kiválasztott.

A vízióm a darabról egy többször látott előadás – nevezetesen a Spirita Társulat Antigoné című előadása, amelyet a Bethlen Téri Színházban játszottak – közben támadt Shelley regényével kapcsolatban, és mire kijöttem a nézőtérről, már tudtam, hogy ezt a történetet akarom megcsinálni, méghozzá egy négyfős kamaradarab formájában. Amúgy is szeretem a klasszikus horror történeteket és a Frankenstein esetében megláttam az erős vizuális megjelenítés lehetőségét a drámai szituációk erősségével egyetemben. 

A horror mint műfaj színpadon való alkalmazása, annak megnyilvánulási formája is izgatott az előadás készítése közben?

Muszáj megjegyeznem: a „horrordráma” megnevezés elsősorban marketing szempontból hasznos: a ´horror´ szóra előbb felkapják az emberek a fejüket, mint a ´drámára´. Sok esetben az emberek megijednek a dráma szótól. Már az adott darab megnézése előtt előítéleteket gyártanak maguknak, amelyek a szó hétköznapi használatából eredeztethetőek. Pedig a dráma kifejezés eredetileg a történetek színpadi formáját, színpadra vitelüket jelenti (jelen idejű cselekvések, párbeszéd központúság stb.).

Az én darabomban a horror jelen van, hiszen halálesetekről és egy halott ember feltámasztásáról is szó van. Ám majdnem annyira tudományos-fantasztikus is, mint amennyire horror és dráma egyszerre. 

Korcsmáros András (fotó: Kalász Vivien)

Nem hazudtoltad meg önmagad: a fénytechnika, a vizuális, valamint az auditív elemek egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak az előadásodban. Talán azért, mert ezekkel az (színházi) eszközökkel jobban lehet a horror sajátosságait megjeleníteni és hatásossá tenni a színpadon, mint a színészi játékkal?

Egyáltalán nem volt olyan szándékom, hogy a látványvilág háttérbe szorítsa a színészeket. Nem is gondolkodhattam professzionális módon a látványban, ugyanis ebben leginkább egy kedves barátom Ágoston András segített, aki nagyon jó fénytechnikus,. Én elmondtam, hogy mit szeretnék, ő valamelyik ötletemre rábólintott, valamelyiket elvetette a megvalósíthatatlanság miatt, némely elképzelést meg ő maga dobott be. Nagyon meg kellett válogatnom, mennyi és miféle technikát alkalmazom, hiszen független, nem állandó színházi társulat produkciójáról van szó, ráadásul az előadást nem pályázati, hanem saját pénzből finanszíroztam. De ilyen és ehhez hasonló esetekben az embernek kompromisszumokat kell kötnie – akár saját magával is. 

A legtöbb darabnál fontos, szinte elengedhetetlen alapanyag a színészi játék. Hogyan választottad ki ehhez a kamaradarabhoz a szereplőket? Mennyire volt fontos számodra a külsejük – például a Lény esetében –, és mennyire számított neked a színészi eszköztáruk?

Az Antigoné azért is volt fontos előadás számomra, mert a főszereplőmet is abból a csapatból választottam. Egressy G. Tamás játszotta ott Kreónt, és noha láttam más szerepekben is Tamást, továbbá dolgoztunk már korábban együtt kisfilmekben, ebben az alakításában láttam meg azt az elszántságot, azt a mániát, amit szükségesnek éreztem Frankenstein megformálásához. Itt szeretném hozzátenni, hogy sokak téves elgondolása ellenére Victor Frankenstein nem a Szörny neve. Ő a doktor, aki megalkotja a Lényt.

A Lény szerepére Gulyás Ádámot választottam, akit szintén egy Spiritás előadás, a Macbeth próbafolyamatán ismertem meg. Ebben a darabban együtt is játszottunk. Őt a férfias alkata, a magassága, egyáltalán, a kisugárzása miatt választottam ki. A Lény figurájánál elengedhetetlen a határozott megjelenés, ami erőt és rátermettséget áraszt mind a többi szereplő, mind a közönség számára. Nála ez megvan. Ezenkívül színészileg is izgalmasnak találom ezt a szerepet, ugyanis nagyon sok némajelenete van, mozgással, nyöszörgéssel és tekintettel, ami izgalmas kihívást jelent egy színész számára.

Igor, Frankenstein segédjének szerepét illetően hezitáltam, végül a koncepcióm alapján Kocsis Fülöpöt választottam, akivel szintén dolgoztam már együtt, és akit színpadon most rendeztem először.

Noha a férfiszerepeket már a felkért színészek egyénisége és eszköztára alapján írtam meg, mégis, a darab egyetlen női karakterénél (Elizabeth) előbb írtam meg a színdarabot, és utána kértem fel Tóth Zsuzsit, aki tavaly, a Tükör-8 oktávnyi szerelem című kamaradarabomban már játszott. 

Gulyás Ádám és Kocsis Fülöp az előadásban (fotó: Bánhalmi Árpád)

Saját drámát írtál a XIX: századi angol írónő regényéből és ezt is rendezted meg. Teljesen a saját verziódat hoztad létre a szövegkönyvet és a produkciót illetően, vagy felhasználtál egy-egy motívumot a korábbi, filmes vagy színházi adaptációkból is?

Addig egy betűt nem írtam le, amíg nem olvastam el az eredeti regényt, amelyet nehezen szereztem meg. Emiatt – meg az amúgy is sűrű időszak miatt – sokáig nem tudtam belefogni az írásba, és ez idegesített. Azt hiszem, hasonlítok a darabbeli Victorra: ha van egy megvalósítandó tervem, vágyam, akkor addig nem nyugszom, amíg véghez nem viszem azt. A regényen kívül megnéztem az 1931-es, valamint az 1994-es, Branagh-féle filmváltozatot is.

Természetesen voltak eltérések a regény, a filmek és a fejemben élő Frankenstein történet között. Ami számomra a legfontosabb volt ezek közül, az az, hogy amíg a ´31-es filmben a Lény egy csupán gondolatfoszlányokkal rendelkező, értelmetlen hangokat kiadó, rusnya teremtés, addig a regényben ő egy egyre tudatosabban gondolkodó és cselekvő, érző valaki. Tehát fogtam elemeket a regényből, illetve az általam megnézett két filmváltozatból, hozzáadtam a saját elképzeléseimet, és ily módon megírtam a színdarabomat. Részint saját, egyéni elgondoláshoz tartozik a púpos szolga figurája, Igor is, aki az eredeti regényben és filmben nem szerepel. 

Ha már ennyire a saját ízlésvilágod és elgondolásod szerint „gyúrtad” össze ezt a darabot, akkor megkérdezem: számodra mit üzen Victor Frankenstein, a Lény, Igor, valamint Elizabeth története?

Két üzenetet tudok (magamnak) megfogalmazni: az egyik a technika elterjedése, rajtunk, embereken való eluralkodása és hatalma hasznosságának kérdésessége. Szerintem ennek a problémának a Lény az allegóriája, vagyis az alkotó úgy teremt meg valamit, hogy valójában ő maga sem tudja, mi a célja a teremtménnyel. A másik üzenet a megszállottság veszélyessége. Kicsit tükröt is tartok magamnak ezzel a darabbal. Bizonyos munkáknál nem baj, ha az ember megszállott, főleg, ha alkotómunkáról van szó. Csak tudni kell, hol a határ, ismerni kell azt a pontot, ameddig még megéri tovább csinálni, és ameddig még nem emészt fel minket a saját energiánk. Mert ha nem vigyázunk, egy idő után úgy érezzük, értelmetlenné vált a folyamat, és elfelejtettük a végső célt, amiért az egész munkát elkezdtük.

Az interjút Németh Fruzsina készítette.

…

Az előadás legközelebb december 12-én látható az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtéren, este 7 órától.