Harmadszor rendezik meg az ország legintimebb fesztiválját

Néhány év szünet után ismét megtartják Gyöngyösön a Szobaszínházi Fesztivált, budapesti, győri, kartali és inárcsi társulatok részvételével.

Az első szobaszínházi fesztivált még 2011-ben rendezte meg Gyöngyösön a helyi alkotóközösség, a Mozaik Színkör, majd a nagy érdeklődés és pozitív visszajelzés miatt egy évvel később újrázott a saját előadásait is kis térben, kevés néző előtt bemutató társulat.

rev-kivul-belul02.jpg        Kívül-belül (Rév Színház)

A második SzoFeszt-et néhány év szünet követte, most azonban ismét kedvezett a csillagok állása a különleges hangulatú színházi fesztiválnak, így december 15-én és 16-án újra megtelnek színházzal a Mátra Honvéd Kaszinó termei.

Egy néhány négyzetméteres térben, egy valódi szobában olyan szoros és intim kapcsolat jön létre előadó és befogadó között, ami fantasztikus élménnyé tesz minden színházi pillanatot. Ez persze erősen megszűri a bemutatható előadásokat is, de így is bőven volt miből válogatnunk, és úgy érzem, sikerült a legjobb előadásokat meghívnunk – mondja a szervező Mozaik Színkört vezető Válik István.

A III. Szobaszínházi Fesztivál fellépői között megtaláljuk a győri Rév Színházat, amely rögtön két előadással érkezik, de fellép az inárcsi KB35, Kartalról érkezik a Heine-Barabás Duó, Budapestről pedig Simon Attila és Formanek Csaba hoz egy-egy egyszemélyes előadást. Az előadásokat közönségtalálkozó követi, amelyek során a nézőknek lehetőségük nyílik kötetlenül beszélgetniük az alkotókkal.

dio1.jpgFormanek Csaba a Diogenész előadásában

A III. Szobaszínházi Fesztivál programja

December 15. Péntek
18 óra - Megnyitó
18:15 - Kívül-belül, Rév Színház (Győr)
20 óra - Kimondva-kimondatlanul - KB35 (Inárcs)

December 16. Szombat
16 óra - Csodaváró - Heine-Barabás Duó (Kartal)
17:45 - Irina - Rév Színház (Győr)
19:30 - mozART - Simon Attila (Budapest)
21 óra - Diogenész - Formanek Csaba (Budapest)

(Forrás: Mozaik Színkör)

süti beállítások módosítása