A Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz Lábán-díjas előadásából készült film a Mu Színházban debütál december 18-án.
Különleges színpadi produkció filmes adaptációjának premierjén vehet részt a közönség december 18-án, este 8 órakor a MU Színházban. Kovács Gerzson Péter 1987-ben alapította meg kortárs táncegyüttesét, a TranzDanzt, ahova egy-egy előadásra rendre a klasszikus balett, a kortárs tánc és a néptánc tehetséges szólistáit, művészeit hívja meg. Zenésztársai szintén a zenei élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek: az elektronikus zajzenétől a neoklasszikus kortársig, az akusztikus ethno-jazztől az innovatív DJ-kig, a népzenétől a korabarokkig.
Bankett – részlet a filmből
A most először látható, azonos című film alapjául Bankett című táncelőadásuk szolgál, amely 2006-ban debütált, és akkor elnyerte a legjobb innovatív kortárstánc előadásnak járó Lábán Rudolf-díjat.
A Bankett egy sok szálon futó ponyvaregény, szappanopera, népmese eltúlzott figurákkal, archetípusokkal. Ez a történet olyan, mint a mai hétköznapok, ahol mindenki mindenkinek társa és intrikusa, szövetségese és ellensége, barátja, haragosa, szeretője és elszeretője, vezér és katona, kurva (és) rendőrkapitány, polgár-munkás-paraszt-értelmiségi, művész-műértő, kicsinyes és még kisebb… Ők az én közelmúltam (és közeljövőm) szereplői, ez a Délhez, Északhoz, Kelethez, Nyugathoz kötődő KÖZÉP, és a mesék, a mítoszok… a valóság. Az események hősei sajátos ünnepségre/torra gyűlnek össze, de vajon ki mit ünnepel, ki mit búcsúztat? – olvasható a színlapon.
Bankett – részlet a filmből
„A Bankett virtuóz, fanyar, kegyetlen, egyszerre emelkedett és - tárgyához méltóan - mélységekbe ereszkedő produkció. Filozofikus és közönséges, kódolt és nyilvánvaló, stilizált és naturális” – írta az előadásról Halász Tamás kritikus.
„A Bankett hivatkozási ponttól hivatkozási pontig tartó, mérnöki precizitással szerkesztett vázszerkezetére indulatokból és ellentétes érzelmekből szőtt borítás került. Fekete, giccsarany ragyákkal kivert dekorpszichózis. Mi itt kelet-közép-akárhol igencsak sötéten látjuk a világot, és ez a fajta sötétség - kizárásos alapon a fejekből árad. Kovács Gerzson Péter nem követi el azt a hibát, hogy fáklya akarjon lenni az éjszakában, még csak elemlámpa se. Inkább a gonosz mesebeli manó a görbe tükörrel” – fogalmazott Gálla Nóra.
A Kovács Gerzson Péter által megalkotott, magyar és kárpát-medencei néptáncokon és kortárs technikákon alapuló innovatív, integratív táncnyelv a magyar kortárs tánc egyik meghatározó irányzata. A változásra nem a változatlanság, a bezárkózás, az elutasítás és a kodifikálás a TranzDanz válasza, hanem a változás felelős befolyásolása, a szembesülés és szembesítés.
Bankett – részlet a filmből
A filmben szereplő táncosok: Bora Gábor, Gera Anita, Katona Gábor, Kántor Katalin, Kocsis László, Venekei Marianna és ifj. Zsuráfszki Zoltán. A jelmezek Szűcs Edit, a fények Tréfás Imre munkája, a koreográfus Kovács Gerzson Péter, a film rendezője Petrucz Krstan.
(Forrás: Mu Színház)