Nagy Zoltán színművész nyerte el idén az Ivánka Csaba-díjat

Az elismerést Kubik Anna és Papp Zoltán adja át december 18-án  a Bajor Gizi Színészmúzeumban. 

A díjat „rendkívül magas színvonalú, prózai és zenés színházi előadásokban, tragédiákban, komédiákban, klasszikus és kortárs színművekben, filmekben, televíziós játékokban, s rádiószínházi produkciókban egyaránt hiteles, a szerepek mélyrétegeit feltáró intuitív alakításaiért, több évtizedes, nagy szakmai felkészültséggel végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi és oktató munkájának elismeréseként” nyerte el a színművész. 

nagy_zoltan_f_eori_szabo_zsolt.jpgNagy Zoltán (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt színész-rendezője volt. Az ő emlékét is őrzi ez az egyre rangosabb elismerés. A díjat Ivánka Csaba emlékének ápolására, a művész édesanyja és testvérei alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges céllal, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész nyerhesse el. Az elismerés az alapítók szándéka szerint elsősorban olyan színházak társulataiban kerül átadásra, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. 

Nagy Zoltán színművész pályafutását a Szegedi Egyetemi Színpadon kezdte. 1966-ban végzett a szegedi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem-ének szakon. 1966-tól a veszprémi Petőfi Színház, 1975-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1980-tól a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt. 1982-91 között a Nemzeti Színház társulatának tagja, ezt követően 1991-92-es évadra a Pécsi Nemzeti Színházba szerződött, 1992-től több éven át szabadfoglalkozású művész volt. 1998-tól az Új Színház társulatának művésze.

beres_masolata_2.jpgKoncz Gábor és Nagy Zoltán az Újszínház Béres című előadásában (forrás: Újszínház)

Vendégművészként játszott a Gyulai Várszínház, az Egyetemi Színpad, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szkéné Színház, a Rock Színház, a Madách Színház, a Karinthy Színház, az Arany János Színház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Vörösmarty Színház, az Óbudai Társaskör előadásaiban. Művészi munkája mellett zenés darabokat rendezett a Pomázi Zeneiskolában, és színészmesterséget tanított Gór Nagy Mária Színitanodájában, a Nemzeti Stúdióban és az Új Színház Stúdiójában.

Nagy Zoltán több mint tíz évadon át egy társulatban dolgozott Ivánka Csabával, akivel ezen évek alatt igen jó emberi és művészi kapcsolatba került. 1980-tól a szolnoki Szigligeti Színházban, később a régi Nemzeti Színházban. Több nagyhírű produkcióban, például Az ember tragédiája  Paál István által rendezett legendás előadásában, és az Amerikai Elektra Szurdi Miklós rendezésében bemutatott szolnoki előadásban. Később a Nemzeti Színházban és a Várszínházban Kerényi Imre rendezéseiben, például a tíz éven át játszott Csíksomlyói passió előadásában, vagy Szörényi-Bródy: István, a király című rockoperájában, a Királyasszony lovagja és Az ember tragédiája Vámos László rendezte előadásaiban, és Németh László Galilei című, Sík Ferenc által rendezett színművében  is egymás partnerei voltak.

ivanka.JPG                           Ivánka Csaba és a díj másolata (forrás: Ivánka Csaba Alapítvány)

Nagy Zoltán színészi munkáját Ivánka Csaba nagyra értékelte, és rendezéseiben: az Egyetemi Színpadon 1984-ben bemutatott Paul Valéry lélek és a tánc című művében, a Várszínházban Csokonai Karnyóné szerelme előadásában, később a Nemzeti Színházban  Remenyik Zsigmond művében, a Kard és kocka című színjátékban fontos, meghatározó szerepeket osztott rá. 

Ezek mellett Nagy Zoltán filmes és televíziós pályafutása is gazdag. Országos ismertséget a népszerű televíziós sorozat, a Família Kft. egyik karakterszerepe, a nagyon szigorú és kritikus családfő, Kövér Lajos alakítása hozott számára.

A kitüntetést korábban Szakácsi Sándor, Csernus Mariann, Mihályfi Balázs, Bubik István, Végh Péter, Kézdy György, Kubik Anna, Kováts Adél, Őze Áron, Bán János, Tóth Éva, Hirtling István, Kerekes Éva, Rubold Ödön, Papadimitriu Athina színművészek, és Fekete Mari zenei vezető nyerték el.

 (Forrás: Ivánka Csaba Alapítvány)

süti beállítások módosítása