A Müpa a 2017/2018-as évadban is kiírja kritikaírói pályázatát, amelyre 18-30 éves kritikusaspiránsok jelentkezését várja.
A szervezők ismét a Müpa teljes programpalettájához kapcsolódóan várják fiatal szerzők jelentkezését. Idén először videókritikával is lehet pályázni, a győztes díja pedig – többek között – publikálási lehetőség és koncertlátogatás egy európai nagyvárosban.
A Müpa saját rendezésű programjairól vár olyan kritikai beszámolókat, amelyekben indoklással alátámasztott, független vélemény olvasható, és amelyek írója törekszik a közérthetőségre és olvasmányosságra, ugyanakkor stílusa egyedi. A kritikaíró pályázatra minden 18 évnél idősebb, de 31. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, idén nemcsak felsőoktatási hallgatók, hanem minden érdeklődő jelentkezését várja az intézmény.
A Müpa a honlapján teszi közzé azoknak a rendezvényeknek a listáját, amelyekre ingyenes jegyeket biztosít a pályázók számára: a műfajilag színes listán egyaránt szerepelnek komolyzenei, jazz-, könnyűzenei és világzenei koncertek, valamint a szervezők idén először újcirkusz előadásokról is várnak kritikai beszámolókat. A Karc pályázat egészen a 2017/2018-as évad végéig tart, az ünnepélyes díjkiosztóra a Budapesti Wagner-napokon kerül sor 2018 júniusában.
A pályamunkákat a Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri értékeli, melynek további tagjai Bóka Gábor tanár és zenekritikus, Dömötör Endre, a Recorder magazin főszerkesztője, Mörk Leonóra, az Elle Magazin szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Társulás társigazgatója, és Zipernovszky Kornél újságíró.
A zsűri szakmai díjai
Első díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány; valamint egy főre szóló, kétnapos külföldi utazás és koncertlátogatás az ECHO (Európai Koncerttermek Szövetsége) egyik intézményében, továbbá a nyertes pályamű a Müpa Magazinban is megjelenik.
Második díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány
Harmadik díj: 75 000 Ft értékű Müpa-utalvány
Közönségdíj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány
Az idei évadban az új vlog kategóriával bővül a Karc pályázat: 5 percnél nem hosszabb videóblog-pályamunkákat benyújtásával lehet pályázni, és a zsűri a vlog kategóriában különdíjat ad ki. A szakmai zsűri díjai mellett több neves magazin is publikálási lehetőséget biztosít az általuk kiválasztott pályázóknak.
További információk és a részletes pályázati felhívás a Müpa Karc aloldalán találhatóak.