A Tulipán Tündér idei karácsonyi gigaprodukciójában Tomi a tízéves kissrác egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért.
Műfajteremtő céllal született három évvel ezelőtt A Játékkészítő című családi gigamusical, amelynek a producerei 100%-ban magyar készítésű, de a Broadway világának hatalmas produkcióit idéző előadást ígértek. Akkor ritkán látott médiafelzúdulás követte a bemutatót: a lesújtó kritikák mellett a felnőtt nézők jelentős része is nagymértékben túlárazott és üres léggömbnek tartották a produkciót. Igaz, sokak szerint a gyerekek élvezték, bár volt sírás-rívás, amikor kiderült számukra, hogy a kevésbé drága jegyekért nem járnak azok a lehetőségek, amiket az extra kategóriás helyeken elérhetőek voltak.
Schell Judit az Álomutazóban (fotók: Toldy Gábor)
A produkció készítői folyamatosan sikerekről számoltak be, ezzel együtt következő évre átrendezték A Játékkészítőt, és Alföldi Róbert helyét Stohl András vette át a produkcióban.
Most ugyanez a produceri csapat ugyanezen a nyomvonalon vágott bele a szintén saját fejlesztésű Álomutazó című előadásba. Az Álomutazó egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik, és csak azért mennek haza, hogy megcsinálják a házi feladatot. Az élet minden területét a mesterséges intelligencia irányítja, és még a pislogás is a hatékonyság elleni bűntettnek számít. A történet főhőse, Tomi a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért – olvasható a színlapon.
Toldy Gábor előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!A főbb szerepekben Stohl András, Szabó Győző, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Ábel Anita és Falusi Mariann látható és hallható. Az előadást Juronics Tamás rendezte, akivel együtt a Szegedi Kortárs Balett is beszállt az előadás szereplői közé.
A produkció december 26. és 30. között összesen tíz alkalommal lesz látható a Syma Rendezvénycsarnokban.