Trill Zsolt: „Ma a Nemzeti a legbátrabb művészszínház Magyarországon”

A Nemzeti Színház egyik vezető színészét Vidnyánszky Attila ötéves igazgatói ciklusának a végén kérdezte a Magyar Nemzet.

Trill Zsolt már 25 évvel ezelőtt együttdolgozott a beregszászi Illyés Gyula Színházban Vidnyánszky Attilával. Majd követte őt előbb Debrecenbe, később a Nemzeti Színházba is.

Trill Zsolt szerint a társulattá válásnak még nem értek a végére a Nemzeti Színházban. „Én azt hiszem, hogy még mindig úton vagyunk. Annyi helyről jöttünk, annyi helyről vagyunk ebben a színházban – játszanak velünk erdélyiek, itt vannak, akik korábban itt voltak, és talán már az előtt sem voltak egy csapat, mielőtt mi megjöttünk volna, meg itt vagyunk mi, a debreceniek vagy beregszásziak –, és ez még, úgy látom, nem társulat. Annak felépítése sokkal hosszabb folyamat” – vallja. „Szerintem ma a Nemzeti a legbátrabb művészszínház Magyarországon: ide mostanában egészen más kultúrából járnak egészen kiváló rendezők, és ez vakmerő dolog” – fűzi hozzá.

Trill Zsolt a Galilei élete próbáján (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

Trill Zsolt számára a beregszászi színház volt a társulat, ahonnan előbb Debrecenbe, majd a Nemzetibe jött Vidnyánszky Attilával. „A társulat kialakítása nagyon fontos. Ezalatt azt értem, hogy bátran meg lehet beszélni dolgokat. És itt nemcsak a rendezőhöz, az igazgatóhoz való viszonyra gondolok, hanem hogy a színészek hogyan kommunikálnak egymással, nem szégyellve az érzéseiket, a gondolataikat, elfogadva a bírálatokat. Ez szerintem a Nemzetiben még nincs meg” – mondja az interjúban, hozzátéve, hogy ez korábban Debrecenben sem sikerült.

Hogy mi lehet ennek az oka?  „Nem könnyű áttörni a magyar színházi élet falát sem vidéken, sem a fővárosban. Valahogy úgy vettem észre, mintha nem is mindig a színpad lenne a legfontosabb, hanem az egész őrület, ami körülvesz bennünket. Sehol sem érzem, hogy csak a színpad, csak az előadás, az együtt gondolkodás az elsődleges” – fogalmaz.

Sok külföldi, elsősorban orosz rendező hoz létre előadásokat vendégként a Nemzetiben. Trill Zsolt úgy véli, hogy jó ez a nyitás, de a nézők felé még „nem igazán talál utat” ez a fajta „keleti” színház.  „Nekünk az lenne a dolgunk, hogy eljuttassuk hozzájuk, hogy bátrabbak legyenek. A budapesti közönség nem nyitott közönség. Itt vannak kialakult színházi közösségek, és azok egy helyre járnak, máshová viszont nem. És ez a nagyon merev zártság nem jó” – mondja ezzel kapcsolatban.

       Trill Zsolt és Reviczky Gábor a Don Quijote előadásában

Arról is mesél, hogy határon túlról érkezve tapasztalja az ellenszenvet is, hogy miért kellett idejönnie, miért nem maradt a Kárpátalján. „Nekem nem kell összejárnom azokkal, akik ezt éreztetik, nem kell együtt söröznünk, barátoknak lennünk. Amúgy ezen már rég túl kéne lennünk, és arra bátorítok mindenkit, hogy ezt az egész határon túlit meg innenit el kéne felejteni. Mindig azt szoktam mondani, hogy az én nagyapám éppannyira vett részt a Parlament építésében, mint a tiéd, úgyhogy ezt akkor ne feszegessük” – vallja. „Én akkor is Magyarországot képviseltem, amikor Beregszászon játszottam, vagy ha bárhová mentünk a társulattal” – fűzi hozzá.

A beszélgetésben szó esik arról is, hogy sokan azt gondolták, ha egy kárpátaljai rendező foga vezetni a Nemzeti Színházat, majd árvalányhajas, könnyen emészthető népszínházat kapnak. Miközben Vidnyánszky Attila mindig is művészszínházat csinált, amely fényévekre van a könnyen emészthetőségtől. Nem véletlen, hogy amikor ebben az irányban próbált meg előadásokat létrehozni, például a Körhintát, kifejezetten gyenge produkció sikeredett belőle. Trill Zsolt elmesél egy esetet, amikor valaki annak idején örvendezve üdvözölte őket. „Elmagyaráztam neki, hogy hölgyem, nehogy azt tessék hinni, hogy most egy matyó hímzéses valamit lát. Nagyon is nehéz lesz, per pillanat ez a legnehezebb színház Magyarországon, már ha jól csinálja a színész. Aztán jöttek, és talán van egy réteg, amelyik nem azt kapta, amire számított, és eltávolodott” – mondja.

Törőcsik Marival a Galilei élete próbáján

Az sem könnyítette meg a Nemzeti helyzetét, hogy sokan úgy gondolták, és mindmáig úgy gondolják, hogy Vidnyánszky Attila politikai alapon kapta meg a Nemzetit, amit néhány szerencsétlen elszólással Alföldi korábbi Nemzetije ellen csak fokozott, ezért eleve nem mennek el a mostani Nemzetibe. Trill Zsoltot ez zavarja, de mint mondja, „én inkább azt hiszem, ezzel ők maradnak le, magukat fosztják meg valamitől. Én kivárok, ez egy hosszú pálya: itt már ki lehet égni az első öt évben is, az első tízben, húszban is, már ha nem hosszú távon gondolkodik az ember. Egy színházat fel kell építeni, és az nagyon sokáig tarthat”.

„Az a jó, ha a színházból a néző kérdésekkel megy haza. Ne azzal jöjjön be, hogy na, de jó lesz, most jól megvacsoráztam, meg előtte kidolgoztam magam, és engem akkor most itt jól felvidítanak, mert az élet olyan szomorú, de itt csak nevetni fogok. Hát nem!” – vallja Trill Zsolt.

Az interjúból kiderül, hogyan lett annak idején színész, felszabadító érzés volt-e számára, amikor Magyarországra jött, és hogyan látja a kárpátaljai magyarság jövőjét.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

„Szent őrület nélkül nem lehet ezt a szakmát csinálni” – Interjú Trill Zsolttal
Trill Zsolt: „Vidnyánszky Attila színházát nehéz csinálni” (7óra7)