Kern András: „Az én számomra a rendcsinálás maga a halál”

A 70. életévéhez közeledő színművész színházról, filmekről, lemezekről, rendről és rendetlenségről, valamint a Marton ügyről is mesélt a HVG-nek.

Kern András színházi pályája egyenes vonalú, Lukács Sándorhoz hasonlóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégése után (1970) a Vígszínházhoz szerződött, amelynek most is tagja. Ismertsége a Színmű elvégzése előtt nyolc évvel kezdődött, amikor tizennégy évesen a Ki mit ud-on egy paródiaszámot adott elő Pintér Gáborral. Filmes pályája még korábbról datálódik, 1958-ban szerepelt a Kaland az Állatkertben című filmben. Azóta több mint száz filmben játszott, illetve hosszú évtizedeken át volt Woody Allen magyar hangja. Emellett olyan népszerű filmeket is rendezett, mint a Sztracsatella (1996) vagy a Miniszter félrelép (1997).

Kern András (forrás: NLCafe.hu)

Néhány héten belül tölti be e 70. születésnapját, ám – derül ki az interjúból – nem tartozik az életével számot vető emberek közé. „Soha nem csináltam leltárt, nincs készségem hozzá. Sodor engem az élet magával, közben mindenféle dolgok történnek velem, de ezeket nagy rendbe rakni nem szeretem. Egyáltalán nem szeretem a rendet olyan nagyon, inkább a rendetlenség híve vagyok. Például, ha jön a takarítónő és rendet csinál az íróasztalon, végem van. Az én számomra a rendcsinálás maga a halál. Az is igaz, hogy amikor otthon, a házban nagyon nagy a rendetlenség, akkor az meg nem annyira jó” – fogalmaz.

Ennek ellentmondani látszik, pontosabban hangzik, hogy többször is rendezett filmeket és színházi előadásokat. „A nagyon rendes rendet nem szeretem. A fachokat, a skatulyákat, a dobozokat nem szeretem, amibe bele vannak téve dolgok, vagy amibe bele kell rakni dolgokat. A rendezés szóban, bár benne van a rend, az azért nem arról szól – az valaminek az összefogása, valaminek a kifejezése, valaminek az elmesélése” – meséli, vagyis az ellentmondás valóban csak látszólagos.

        Kern András és Stohl András A velencei kalmár előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

Noha a Heti hetes című televíziós közéleti talk showban gyakran nyilvánult meg politika közeli témákban, mint mondja, a politika különösebben nem érdekelte, a műsorban is inkább az emberi oldalt, emberi alapállásokat és helyzeteket szeretett megmutatni, például az Elfogtunk egy levelet-játékkal. „Abban is kevés volt a politika. Már részemről. Mindig kitaláltam valami alakot, vagy találtam valami problémát, de ezek sokszor inkább emberi dolgok voltak. Néha volt köztük politikai téma is, ez igaz. Az is igaz, hogy én ilyen baloldali családból jöttem. Hallom mostanában, hogy nincs is már olyan, hogy baloldal meg jobboldal – hát, ehhez se nagyon értek. Én szakbarbár vagyok, engem a színház, meg a televíziózás, meg a filmezés, meg a rádiókabaré, meg a paródiaírás, meg dalszövegírás, meg a zenélés, meg a koncertre való készülés, meg krimik olvasása, ezek sokkal jobban foglalkoztatnak” – meséli.

A beszélgetésben a skatulyák kapcsán szóba kerül, hogy Kern Andrást alapvetően vicces emberként ismeri a nagyközönség, noha számos drámai alakítás fűződik a nevéhez. „Ez a skatulya az egyik legrosszabb” – mondja, hozzátéve – „Olyan nagyon nem kell küzdeni ez ellen, hiszen időnként játszom olyat, ami nem kifejezetten humoros. Néha meg nem zavar, hogy humorosat kell játszani, ha az magas színvonalú és jó dolog. Ha meg valami nem jó, vagy nem nekem való, akkor nem vállalom el – szóval egy kicsit lehet küzdeni”. „Ócska humoros műsorokba nem megyek el, ócska humoros, nem nekem való filmet nem csinálok” – fűzi hozzá az interjúban.

        Kern András (fotó: Gál Bereniké)

Kern András sokszínű CV-jében az általa készített lemezeknek is fontos szerepe van. 1985-ben jelent meg első nagylemeze, rajta a mindmáig gyakran előkerülő Lövölde tér című számmal. „Én ebbe a műfajba, a rockba mindig bele voltam szeretve. Azt hiszem, ebben úttörő voltam, hiszen az én első lemezem előtt nem volt olyan, hogy egy színész ne sanzont énekeljen. Én meg azt mondtam, hogy énekeljünk olyat, mint a rockzenészek, csak, hát olyat, amihez nem kell olyan nagy hang” – meséli a műfaj különösségéről. „És miközben ezen gondolkoztam, felhívott a hanglemezgyár, hogy van itt egy anyag, amit szívesen odaadnának nekem, de az nem tetszett. Viszont azt mondtam, hogy mi lenne, ha írnék szövegeket magamnak – hiszen ez azért mégis csak elég személyes műfaj – és ezeket elküldenénk zenészeknek, akik megzenésítenék ezeket, aztán hátha összeáll ebből egy lemezt. Erre azt mondták, hogy jó” – hát így történt.

A Marton László ügy óta, amikor többen megvádolták a főrendezőt szexuális zaklatással, nem születik interjú vígszínházi színésszel, hogy ez a téma ne kerülne elő. Most sincsen ez másképpen. Kern András számára Marton László szinte családtag, ezért nem szívesen és nem könnyen beszél erről. „Marton Laci olyan közel áll hozzám, mintha a családom tagja volna. (…) Én a Marton pártján vagyok egy kicsit. Egymáshoz közel töltöttük az életünket, 51 éve ismerem, rengetegszer rendezett. Magánemberként azt gondolom, hogy – bár nem vonom kétségbe, hogy történt ott valami, amivel őt vádolják – a büntetés nem áll arányban a bűnnel” – vallja.

Kern András a Halélkeringő című filmben (forrás: Port.hu)

Úgy véli a színházi és a filmes szakma alapvetően és lényege szerint kiszámíthatatlan és szabályok nélküli. „Az egész életemről az a véleményem, hogy az a szakma, amit én csinálok, az tökéletesen szabálytalan. Jó sok előírásnak nem kell megfelelni. Néha nem is lehet. Nehezen lehet tudni, miből lesz a jó, miből lesz a nem jó. Mindenki jót akar csinálni, de hogy ki a tehetség, és hogy ki a nem-tehetség – és éppen mikor –, az is rém nehezen derül ki. Az egész dolog szinte megmagyarázhatatlan. De ez benne az érdekes!”

Az interjúból megtudható, mit gondol Kern András a népszerűség és a színészet közötti összefüggésről, milyen kortárs szerzőket olvas, miért nem ment el soha a Vígszínházból, és miért nem bánja, hogy egy idő óta már nem ő Woody Allen magyar hangja.

A teljes interjú itt olvasható.