Íme, a színház! – Kritikák az Ascher Tamás Háromszéken előadásáról

Pintér Béla legújabb bemutatója a Katonában szellemes és drámai súlyoktól sem mentes színházi látlelet. De vajon önmagában is elég fajsúlyos?

Pintér Béla meglehetős robajjal köszönt be a budapesti Katonába, amikor a színház társulatával tavaly színpadra állított A bajnok című darabját. A robaj oka elsősorban az volt, hogy egy kormánypárti vezető politikus magánéletből írta a darabot, ami az Indexnek a bemutató napján megjelenő, bulvárhabitusú cikke után mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A jobboldali sajtó nagy elánnal és általában a jó ízlés határain túl szólalt fel a magánélet ilyen jellegű pellengérre állítása ellen.

Fekete Ernő, Jordán Adél és Keresztes Tamás az előadásban (fotó: Véner Orsolya)

Stílustól és politikai elfogultságtól függetlenül (hiszen vélhetően szót sem ejtettek volna akkor, ha például Gyurcsány Ferenc magánéletéről készül hasonló jellegű darab) a vádjaik nem voltak alaptalanok, a magánszféra „közhírré” tétele – legyen bármennyire is művészi indíttatású – vélhetően tényleg nem illik a Katonához. Noha gyaníthatóan nem is ez volt a cél, hanem egy nagyon is testközeli társadalmi jelenség felmutatása, azonban benne volt a lehetőség, hogy az Index írása nélkül is beazonosíthatóvá válik a „főhős”. Márpedig a magánélet nem közélet. 

A legalpáribb cikket a Heti Válasz jegyezte, amelyben több minden mellett azzal fricskázták Pintér Bélát, hogy miért nem ír darabot a Katona igazgatójának, Máté Gábornak a szennyeséről. Pintér Béla pedig megtette. Az Ascher Tamás Háromszéken című rendezésében a színházi életet mutatja meg hátulnézetből, amelyben szennyes is van, Máté Gábor is van, de még ő maga is benne van.

A bajnokot annak idején túlnyomó részt pozitív kritikai visszhang követte, a darab megkapta a kritikusoktól a legjobb drámáért járó díjat is, az Ascher Tamás Háromszéken előadásának a fogadtatása már sokkal kevésbé egyértelmű. Kovács Bálint   Indexen és Dézsi Fruzsina   Prae.hu-n megjelent írását olvastuk egybe.

Pintér Béla (fotó: Véner Orsolya)

„Színésznőnek lenni iszonyú nehéz teher, vagy legalábbis könnyen iszonyú nehéz teher lehet egy férfiaktól uralt világban. (…) És hogy mennyire felelőtlenül, érzéketlenül, önzőn bánnak egymással az emberek; nemcsak a férfiak a nőkkel, igazából mindenki mindenkivel” – nagyjából erről szól Kovács Bálint meglátása szerint Pintér Béla legújabb darabja.

És itt fontos hangsúly van azon, hogy ’nagyjából’, mivel a kritika szerzője úgy véli, „Inkább csak továbbgondolható belőle ez is. Mert az az előadás legnagyobb problémája, hogy nem mond el olyan sokat a világról, mint amit Pintér Béla legjobb előadásaitól megszoktunk”. „Az Ascher Tamás Háromszéken viszont ha fel is villant valamit az ember és ember közti kapcsolatok félresiklásaiból és a színházi viszonyrendszerekből, mindezt nem bontja ki igazán, a drámának ez a része nem tud úgy magával ragadni, mint egy-egy korábbi Pintér-előadás, hogy lehetetlen legyen ne mindezt magunkban teljesen újragondolva, átértékelve felállni a székből” – fűzi hozzá.

Véleménye szerint Pintér Béla darabja minimum két ponton válik kérdésessé. Egyrészt az előadás bármennyire is játszik a fikció és a valós történések egymásba olvasztásával, a benne szereplő, akár beazonosítható személyek közül van, aki nem tudhat reagálni az őt érintő „nem éppen hízelgő állításokra”. Amit ennél is fontosabbnak tart a kritikus, „a színházról, Ascherről, Mátéról, a Katonáról, Pintér Béláról szóló részeknek nemigen van több súlya annál a kevésnél, amit az összekacsintás meg a rejtvényfejtés jelent. Valódi, színházi értelemben vett dráma ezekben a részekben nincs, inkább olyanok ezek, mint a legnagyobb rajongóknak szóló, a filmbe nem véletlenül be nem került extrák egy DVD menüjében” – írja, hozzátéve – „ha csak az emberi dráma előrehaladásához dramaturgiailag szükséges részekre koncentrálunk, az előadásnak legalább az egyharmada, de talán fele is elhagyható lenne veszteség nélkül”.

Borbély Alexandra és Thuróczy Szabolcs (fotó: Toldy Miklós)

Ezen a „tét nélküliségen”, „súlytalanságon”, néha „unalmasságon” meglátása szerint a „virtuóz alakítások” sem segítenek. „Keresztes Tamás például nemcsak azért lenyűgöző, mert Benedek Mari jelmeztervező és a sminkesek tökéletesen, de szó szerint tökéletesen Ascher Tamássá változtatták a színész megjelenését, ő maga pedig a mimikáját, mozgását, annak minden apró részletét. De azért is, mert Keresztes nem bújik a külsőségek mögé, hanem azokból képes jellemet is építeni, minden félrenézésbe a poénon kívül jellemgyengeséget, a magába fordulásba pedig zseniséget is bújtatni” – írja az egyik „virtuóz alakításról”.

Jordán Adél játékát is kiemeli a kritikus: „Jordán csodálatosan eltalálja a naivságnak azt a napsütötte sávját, amelyben semmiféle butaság nincs, csak teljes, feltétel nélküli odaadás. És épp ettől tudja olyan megrázóvá tenni, amikor a szerelme kétségbeesésbe fordul: azt is ugyanezzel a teljes átéléssel jeleníti meg, mintha a lelke egy nagy nyílt seb lenne, és semmi más”.

De a virtuozitás közé sorolja Enyedi Éva öregasszonyát, Ökrös Csaba zenéjét, és a darabvégi drámára utalva azt is, „ahogyan a humor átfordul fagyos borzalomba és tragédiába, olyan hirtelen, hogy a közönség jó része el is mulasztja abbahagyni a nevetést”. Ez utóbbihoz azt is hozzáfűz, hogy „azért vannak benne reflektálatlanul hagyott, leegyszerűsítő elemek. Ráadásul ahelyett, hogy végigvinné a történetet, Pintér egy ponton hirtelen elvágja az egészet, és a narrátor két mondatban letudja a történet finoman szólva is többet érdemlő végét”.

Jordán Adél, Enyedi Éva és Szirtes Ági (fotó: Véner Orsolya)

Összességében úgy gondolja, hogy az előzetes elvárások (a Heti Válasz cikkére adandó válasz, Máté Gábor életének részleteit színpadra állítani) talán túl nagy súllyal nehezedtek Pintér Bélára. „Pedig megfelelt nekik, külcsínben mindenképp: szórakoztató és látványos is, amit a színházi görbe tükre mutat. De mélysége nincs, viszont elvesz annyi helyet az előadásból, hogy a többinek se maradjon elég – és végül mindkét fél, a színházi és a drámai is rosszul jár” – fogalmaz írása végén.

Dézsi Fruzsina ezzel szemben úgy tartja, hogy „az Ascher Tamás Háromszéken minden pillanata színháztörténeti jelentőségű. Pintér ugyanis valóban darabot írt és rendezett az igazgató, Máté Gábor nőügyeiről, de a történet korántsem korlátozódik erre: a kiszolgáltatottság metafizikája úgy itatja át az egész előadást, hogy közben a nézőtér egy percre sem csendesedik el. Mert van itt min nevetni. És van itt min nevetve sírni”.

„Nincs olyan mondat, gesztus vagy apró vállrándítás, amely ne a művészi szabadság végtelenségéről tenne tanúbizonyságot: a színház nem korlátoz, hanem megenged, nem visszahúz, hanem ösztönöz” – írja, hozzátéve – „Még akkor is, ha az alkotók közben önmagukat őrlik fel, mert hiába bárminemű gyengéd érzelem, a valódi szenvedély egyedül a színházcsinálás privilégiuma”.

Fekete Ernő, Ascher Tamás és Bezerédi Zoltán (fotó: Toldy Miklós)

Az előadás meglátása szerint érzékeny látlelet a színházról, ahol „törtet is mindenki előre, habár a jövőkép igen pontosan körvonalazott: látjuk az idős színészek alkoholizmusát és megalázó eszközjellegét, a kegyelemkenyeret, amelyet csak csínjával osztogatnak, a hierarchia megkerülhetetlen merevségét, vagyis azt a bonthatatlan struktúrát, amely eleve predesztinálja a pozíciókat”.

Senkivel sem bánik kesztyűs kézzel Pintér Béla: „A Katona nagy nevei és az egész művészi világ mellett megkapják a magukét a nézők is, az előadás ugyanis szemérmetlenül mozgósítja mindazokat az alkotói megoldásokat, amelyek már-már semmibe veszik, sőt, markánsan kigúnyolják a hagyományos befogadói elvárásokat”. De még önmagát sem kíméli az előadás: „saját megformáltságára, keletkezéstörténetére és hatásesztétikájára is pontosan adagolt iróniával reflektál, miközben egyre árnyaltabban értelmezi újra a művészet és a valóság játékos viszonyát. Mert minden igaz, ami a színpadon történik, miközben semmi sem felel meg a realitásnak – és így van ez rendjén”.

Ami pedig a darab és az előadás „legnagyobb bravúrja” a szerző szerint, „hogy az önmagát gerjesztő paródia mögött újra és újra felsejlik az ember, méghozzá az összes kicsinyességével együtt”. „Nincs itt kivetnivaló semmiben, ünnep, jutalomjáték ez ízig-vérig” – fogalmaz a véleményes szerint árnyaltan megírt és képességesen eljátszott karakterekről.

Borbély Alexandra, Elek Ferenc és Fekete Ernő (fotó: Toldy Miklós)

Két alakítást azonban még ezek közül is kiemel. „Keresztes Tamás már puszta megjelenésével felrobbantja a nézőteret, a megtévesztésig hasonlít Ascher Tamásra (…), tökéletesen képezi le a kultikus rendező mimikáját, gesztusrendszerét és testtartását, sőt, még táskahordozását is” – írja, hozzátéve – „Ám nem egyedül a külsőségek pontosak: Keresztes Ascher Tamását egyszerre lehet  rajongva tisztelni, majd hitetlenkedve megvetni, amikor is előkerülnek a gyengeségek: hihetetlen műveltsége tudálékosságba, őszintesége leplezetlen kötekedésbe, bohókás mozgékonysága keresetlen izgágaságba fordul át, annál intenzívebben, minél gyorsabban haladunk a tragédia felé”.

A másik kiemelt Jordán Adél. „Az Ascher Tamás Háromszékent már akkor is érdemes lett volna színpadra állítani, ha egyedül Jordán Adél találja meg szerepét. Fiatal, erdélyi színésznőként hol megindítóan naiv lányka, hol szexuális vonzerejével tudatosan visszaélő primadonna. (…) Jordán Adél színpadi jelenlétéről csak felsőfokban lehet beszélni, népdalénekei már-már transzcendens módon megállítják az időt: ilyenkor nem létezik semmi más, csak a két egymásba maró élet, és a fájdalom, aminek nem szabadna felszínre törnie –  ritka az ilyen őszinte színházi pillanat”.

Mindezzel együtt nem tartja hibátlannak az előadás. „A laza szövésű történetből hiányzik ugyan néhány puzzle, de az így kivehető kép is többet mutat, mint amennyin még könnyű szívvel túlléphetnénk. (…) Pintér Béla sokszor lavíroz a puszta paródia és az érzékeny mélység határán, de végül mindig megtartja egyensúlyát, így nagy szerencsénkre nem esik be a tartalmatlanság szakadékába. Sikerül megmutatni a nevetés mögött megbúvó személyes tragédiákat, az esendőséget, azt a már-már kegyetlen elköteleződést, amelyet a színház kikövetel magának” – fogalmaz.

Török Ákos

Bezerédi Zoltán (fotó: Toldy Miklós)

További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Kalandozások, de merre…

Az Ascher… című darab az egyedit mutatja meg az egyediben. Ám a kép, amit mutat, szép lassan darabjaira hull. Mintha Pintér Béla pengeként belénk hasító, metsző (ön)iróniával konstruált története túl sok várakozásnak akarna megfelelni. Száz úton jár, százfelé indul, mi pedig el-elbizonytalanodunk, mit értsünk meg belőle. Olvasson tovább >>>

Dionüszosz Magazin - Szekeres Szabolcs: Kegyetlen irónia

Az Ascher Tamás Háromszéken erénye a harsány humor mellett, két férfi főszereplőt illető kegyetlen irónia. Ám Pintér Bélát, az írót a társadalmi problémák és az atmoszféra sokfélesége iránti érzékenysége ezúttal cserbenhagyta, és ezen Pintér Béla, a rendező sem tudott segíteni. Olvasson tovább >>>

Fuhu.hu - Bóta Gábor: Provokációra provokáció

Van vagányság ennek a produkciónak a bevállalásában, de azt nem gondolom, hogy maradandó sérüléseket okozna. Olvasson tovább >>>

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Enyedi Éva (fotó: Toldy Miklós)

Kútszéli Stílus - Kutszegi Csaba: Világ az egész színház

Ha nincs az előadásnak következetes rendezői koncepciója, ha fő motivációja tényleg a megtörtént provokációra reagálás, akkor nincs is mit csodálkozni azon, hogy az alkotás nem találja meg a megfelelő művészi formáját, egyedi stílusát. Mert félő, hogy esztétikuma háttérbe szorulásával a színház pusztán pankrációvá válik. Olvasson tovább >>>

Népszava - Balogh Gyula: Pintér tükröt tart Máténak

Sokszor nagyon nevettető, máskor metszően kegyetlen Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című előadása. Röviden: jó színház. Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: Ez most igaz?

Hol harsányan nevetünk, hol a drámaiságától döbbenten ülünk, néha pedig pusztán igyekszünk megérteni a szakma számára evidens sztorikat – nézzük, nézzük, keressük a fogódzókat, de azok nincsenek. Nincsenek, mert a dolgok „igaz voltúsága” bennünk születik, bulváron innen, paródián túl. Olvasson tovább >>>

Keresztes Tamás ( fotó: Toldy Miklós)

Revizor - Csáki Judit: De mi lett a nővel?

Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani?
Olvasson tovább >>>

Szinhaz.net - Rádai Andrea: Az alkotó is ember

Ez az előadás olyan, hogy hozzáérünk, és rögtön bizseregni kezd az ujjunk, ezen túl pedig elsősorban alkotói, emberi gesztusként, összegzésként és metaszínházként érdekes, ami a Katona színpadán történik. (...) Mindenki esendő. Mindenki a saját ügyeivel, problémáival vannak elfoglalva, részvétlen a világ. Mindenki, a színházi alkotók is a saját, tyúkszaros ketrecében kapirgál. Olvasson tovább >>> 

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Ascher Tamás Háromszéken
Furcsa párok a Katona új bemutatójában – Villáminterjúk, de tényleg
„Nem folklór kamu” – VIDEÓ