Tizenhárom bemutatót tervez az új évadra a nagyváradi Szigligeti Színház
Klasszikus drámákat és komédiákat, kortárs ősbemutatót, zenés produkciókat, tánc- és gyermekszínházi előadásokat is kínál közönségének az erdélyi teátrum.
Klasszikus drámákat és komédiákat, kortárs ősbemutatót, zenés produkciókat, tánc- és gyermekszínházi előadásokat is kínál közönségének az erdélyi teátrum.
Magyarország egyik legelismertebb független színházi közössége már augusztusban megkezdi a színházi évadot, szám szerint a tizenkilencediket.
Gubik Petra, az Operettszínház vendégművésze rengeteget játszik. Többek között arról mesélt a Fideliónak, hogyan lehet ezt bírni anélkül, hogy kikészülne.
A Coincidance Táncszínház Fairplay - Sportóriások legendája című táncjátékát a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatja első alkalommal a közönség.
Idén újra várja a Sziget Fesztiválra érkezőket a Ji Csing Labirintus, amelybe belépve és az utat végigjárva a látogatók megtalálhatják a választ egy őket foglalkoztató kérdésre.
A József Attila Színház Nonprofit Kft. színházi szakmai tapasztalattal rendelkező súgó és ügyelő jelentkezését várja.
A budapesti Katona igazgatója mondta el a gondolatait az ellenzéki és a kritikai színház közötti különbségről és a következő évadról a 24.hu-nak.
Zenés produkcióban és vígjátékokban sem lesz hiány: jön Rúzsa Magdi, a Thália Színház előadásával Szabó Győző, Gubás Gabi, és Bogláron debütál a Grönholm-módszer is.
Öt év után, váratlanul felmondták a kultúrtér bérleti viszonyát a Corvin Áruház 3. emeletén. Új helyet keresnek, amihez segítséget kérnek.
A törvényt a Jobbik kormánykritikus plakátjai ellen találták ki és léptették érvénybe, nem számolva a pártpolitikán kívüli következményekkel.
A HVG-nek, az EMMI adatai alapján készült összeállításából többek között ez is kiderül, több kategóriában is megmutatva a legnépszerűbb produkciókat.
Ismét megelevenedik az ifjú Julius Caesar elrablásának valós tényeken alapuló története a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison augusztus 18-án és 19-én.