A függetlenek kezdeményezésére elindulhatnak a változások a visszaélésekkel kapcsolatban
A Független Előadó-művészeti Szövetség nyílt fórumán elindult a munka a zaklatások és visszaélések megelőzése, valamint az áldozatok megsegítése érdekében.
A Független Előadó-művészeti Szövetség nyílt fórumán elindult a munka a zaklatások és visszaélések megelőzése, valamint az áldozatok megsegítése érdekében.
A Munkavégzés során nem biztonságos című előadás létrehozói minden igyekezetük és kvalitásuk ellenére sem tudták ellensúlyozni a darab közhelyességét.
A hétnapos táncfesztivál a hetedik kerületben idén is a vidéki táncműhelyeket – soproni, győri, miskolci, veszprémi, kecskeméti – állítja fókuszba, és kilenc napig tart.
Valló Péter állítja színpadra William Nicholson Visszavonulás című darabját a Rózsavölgyi Szalonban Söptei Andrea, Rátóti Zoltán és Porogi Ádám szereplésével.
A jelenlegi főigazgató vezetheti tovább a Magyar Állami Operaházat, főigazgatói megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól.
A Müpa melletti parkolóban ismét felépül a Müpa Sátor, ahol a gyerekműsorok mellett újcirkusz- és színházi előadások, valamint könnyűzenei koncertek lesznek láthatóak.
Most visszavonul, de szeretne még rendezni. A vállfát már nem fogja használni, de ordítani vélhetően fog, mivel elmondása szerint ez rendezői habitusának része.
Független bábelőadások találtak otthonra az újbudai B32 Kultúrtér színpadán, ahol a kicsiket és a nagyobbakat is megkínálják egy-egy bábtörténettel novemberben.
Topolcsányi Laura Kávéház a Vén Fiákerhez című zenés vígjátékát Bozsó József állítja színpadra a Turay Ida Színházban. Dudás Ernő előadásfotói.
Pozsgai Zsolt, Szálinger Balázs és Zalán Tibor méri össze tudását a Kortársasjáték című versenyen, ahol másfél nap alatt az előadások is el kell készüljenek.
A színésznő a szabadúszó életmódról, a lassan negyvenéves pályájáról és legutóbbi szerepe kapcsán a nyitottság helyére rendszerszinten beléptetett gyűlöletről is beszélt az Art7-nek.
Heiner Müller Mauser című darabját egy különleges térben létrejövő előadásban követhetjük végig Csákányi Eszter és Kaszás Gergő játékával.
Fekete Péter, a Nagycirkusz igazgatója a Fidelión mondta el a gondolatait többek között a klasszikus és a modern cirkuszi előadásokról és a cirkusz közösségi erejéről.
Kulcsár Viktória, a FÜGE és a Jurányi vezetője mesélt az öt évről, ami alatt inkubátorházból olyan intézménnyé váltak, aminek nincsen párja a környező országokban.
Bognár Péter a szerzője a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabnak, amelyet Gothár Péter állít színpadra a Katonában. Interjú a szerzővel.