Magyar nagyurak a vitrinben – Kritikák a Nemzeti Bánk bánjáról

Vidnyánszky Attila nemzetis rendezései eddig túlnyomórészt negatív kritikákat kaptak. Most azonban a rendező egy átütő erejű, kortárs Bánk bánt állított színpadra.

Vidnyánszky Attila nemzeti színházi rendezéseit – a Psychét kivéve – a mértékadó médiumokban általában negatív kritikák követték. Azokban a médiumokban és olyan kritikusok billentyűzetéből, akiket Vidnyánszky Attila jó esetben politikailag elfogultnak, de inkább liberális bértollnokoknak nevezett úton-útfélen. Az elfogultságban talán lehet is valami, ám nem kell különösebb elhajlás észrevenni, hogy a rendező nemzetis előadásai meg sem közelítik korábbi rendezéseinek színvonalát. A korábbi, egymást erősítő, költői többszólamúság helyére gyakran érthetetlenség lépett, erőteljes víziók helyett pedig ideológiai koloncok kerültek a rendezéseibe.

Szalma Tamás és Mátray László az előadásban (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

Nincs szükség tehát politikai dimenzióra annak megértéséhez, hogy ugyanaz a kritika, amelyik korábbi munkáit méltatta, a Nemzeti Színház átvétele utáni erőteljesen kritizálta az előadásait.  A kaposvári színinövendékeivel 2015-ben színpadra állított Psyché azonban ismét megmutatta a Vidnyánszky Attila által képviselt, hazánkban még szokatlan poétikus színházi nyelvének az erejét. A Psychéhez hasonlóan most a Bánk bánt sem a nagyszínpadra, hanem a Gobbi Hilda Színpad stúdióterébe kalibrálta.  Stuber Andrea  Kútszéli Stíluson és Bóta Gábor Fuhu.hu-n megjelent írását szemléztük.

Úgy tűnik, Katona József Bánk bánját nagyjából hétévente mutatják be a Nemzeti Színházban: 2002-ben Vidnyánszky Attila, 2009-ben Alföldi Róbert állította színpadra itt. Ahogy Stuber Andrea írja kritikája felvezetésében, most 2:1 lett Vidnyánszky Attila javára.

Különleges hangulatú a nyitójelenet. „Amíg a közönség helyet keres a Gobbi Hilda terem kisebb részére telepített nézőtéren, a színen már zajlik a dzsembori. Mozgás van, élet, zene” – írja a kritikus. „A hangolás jellegű színpadi tevés-vevés közepette egy stabil elem vonzza a nézői szemet: a jókora üvegtárló, benne dicsőségesen szép emberpéldányok. Két jól megtermett, tekintélyes férfi dús, vastag öltözékben, elszánt arccal: Szalma Tamás II. Endréje és Mátray László Bánk bánja. Muzeális értékek. Kihalt fajok. Hadd lássuk, legalább vitrinben, milyenek voltak valaha a magyarok urai. Utódaik a hatalmon csak satnya törpék lehetnek” – írja a kezdőkép, és ezzel az előadás egyik fontos megmutatnivalójáról.

Udvaros Dorottya (középen)

És különleges helyzetet teremt a stúdióméret is, amely Stuber Andrea véleménye szerint jól illik össze az előadással. „A testközelség hatásával jól él ez a nagy ívű, pompázatos kamara-Bánk bán: színes, szagos, érzékletesen romlott világot mutat, amelyben léha és züllött merániak, pipogya és ülve elalvó bojóthiak, valamint heveskedő, pufogó, népnemzeti hiphopért kiáltó magyarok kavarognak” – fogalmaz a kritika szerzője. Mindebből az is következik, hogy Vidnyánszky Attilától ebben a rendezésében párt- és világnézettől függetlenül az egész hazai közélet megkapja a maga képmását.

„A Nemzeti Színház közel két és fél órán át szünet nélkül tartó és egy percig sem unalmas előadásának legérdekesebb vonása az, hogy láttatni engedi a hatalmon lévők szemléletét és az ellenzékük motivációit” – írja erről az elfogultságmentes szemléletről a kritikus, hozzátéve – „Udvaros Dorottya mint egy kényes ragadozó, a trónján nyújtózva kéjjel beszél az érzésről, milyen törvényt szabni és aztán a törvény felett állni. A protestáló magyar urak pedig főleg arra panaszkodnak, hogy a királyné mindent elvesz és az övéinek ad”.

Horváth Lajos Ottó és Farkas Dénes

„Spontán tiltakozásuk és követelésük tárgya alighanem az lenne, hogy a magyar parasztot, a magyar hazát idegenek ne sanyargassák, ne fosszák ki. Arra ott vannak ők maguk, a magyar urak” – fűzi hozzá.

Bóta Gábor véleménye szerint a rendező minden felesleges sallangtól megtisztítja Katona József művét, és egy „átütő erejű előadást” hoz létre. „Vidnyánszky akkurátus alapossággal lepucol Katona József darabjáról minden üres fennköltséget, értelmetlen pátoszt, a mából kiindulva, de napi aktualitásokat nem használva, rendezi meg a produkciót. Megnöveli Biberach fajsúlyát, már-már főszereplővé teszi, érzékeltetve ezzel, hogy elszaporodtak ezek az alattomos képmutatók, gyakorlott bajkeverők, haszonleső, nagyzoló csúszómászók” – fogalmaz a kritika szerzője.

A kritikus az előadás sajátos hangulatáról és színpadképéről is ír: „Vidnyánszky színre visz egy egész televényt, ott van a félkörívben körülült színpadon Biberach sok-sok inkarnációja, és nagy elánnal mérgezik a levegőt. Gyakran állandó a mozgás, párhuzamosan többféle cselekmény is zajlik, mint amikor megyünk az utcán, és jó néhány dolgot látunk és hallunk magunk körül egyszerre. Pulzál, lüktet, él az előadás, amihez jelentős mértékben hozzájárulnak Olekszandr Bilozub parádés jelmezei, riasztóan rideg díszletei” – fogalmaz.

Mátray László

Bóta Gábor a több remek alakítás közül kettőt emel ki: Udvaros Dorottya Gertrudisát és Mátray László Bánk Bánját. „Ott áll szemben a másikkal Gertrudis meg Bánk, és ahogy egymás szemébe néznek vádlón, mindketten felsebzetten, fájdalmasan, az maga a lidércnyomás. Ekkor nincs is értelme semmi párhuzamos történésnek, mert, ha cigánygyerekek potyognának az égből, akkor is csak rájuk lehetne figyelni. Erre a sorsdöntő összecsapásra, meg a két karizmatikus színészre. (…) Udvaros és Mátray találkozása a deszkákon esemény, hitelesen játszanak nagyvadakat, hiszen ők is színházi nagyvadak” – írja a két színészről és az előadás egyik nagyjelenetéről.

„Naggyá nő a deszkákon” – fogalmaz Udvaros Dorottya játékáról, hozzátéve – „Eszében sincs egyértelműen undok, idegenszívű királynőt játszani. Nem kapásból utálható perszónát ad. Nagyon is árnyalja a képet azzal, hogy bár kezében a hatalom, próbál beilleszkedni a magyarok közé, és szenved attól, hogy ez nehezen megy. Félti magát, félti gyermekét, félti távollévő férjét a háborúban. Sok szempontból ő is kiszolgáltatott”.

„Bánkot soha nem láttam ilyen jól játszani, mint most Mátray Lászlótól. Igazi, magas, izmos, férfias hősszínész, de egyáltalán nem úgy, hogy öblöget a hangjával, amivel egyébként szépen megáldotta a természet. De nem él vissza ezzel az adottságával, tud akár suttogóan töprengő, vívódó színész lenni, mestere a színpadi élve boncolásnak” – írja a címszereplő alakításáról.

Török Ákos

Udvaros Dorottya és Farkas Dénes

További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Maira fésült történelem

Bánk nagyúr sorsának személyes tragédiája magával ragad, amely oly módon mai, hogy történelmi távlatokat mutat. Fölsejlik mögötte a kor, az akkori és a mostani, egy életstílus, életérzés, és megtudunk ezt, azt a hatalom természetéről is. Tabló a múlt és a jelen összefonódásáról. Olvasson tovább >>>

Népszava - Balogh Gyula: Kalitkába zárva

Kis térben élőzenével, sok szenvedéllyel, látványos képekkel, némi ideologikus hangsúllyal rendezte meg a Bánk bánt Vidnyánszky Attila a Nemzetiben. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek: Marik Noémi: Féktelenül, iránytalanul

Igazándiból azt is elég nehéz kihámozni, végső soron miről is szól ez a Bánk, azon túl, hogy Vidnyánszky alkotóerejéről. Csak buzog és zubog föl benne a sok kép, amik sokszor egyszerre, mérték nélkül és ad hoc lepik el a színt. Olvasson tovább >>>